Klasszikus

Fidelio Klasszik: Káel Csaba és Pintér Béla

2013.12.27. 08:12
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának december 28-i adásában megszólal még Gájer Bálint és Kopeczky Róna is.

A nagy múltra visszatekintő, 2014. március 21. és április 6. között 34. alkalommal megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztivál kinőtte korábbi kereteit, így a jövő évtől több intézmény, valamint a kormány és a főváros operatív együttműködésében valósul meg. Az újítások közé tartozik a tizenöt tagú Fesztivál Tanács, amely októberi létrehozása óta már két szakmai találkozót tartott. A testületet a nagy fővárosi-állami kulturális intézmények képviselői alkotják, javaslataikat megfontolva az Operatív Testület szervezi a programot, amelynek elnöke Káel Csaba, a Művészetek Palotája vezérigazgatója. A testület állandó tagja Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ ügyvezetője, valamint a Magyar Turizmus Zrt. képviselője. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal kapcsolatos változások részleteiről Káel Csabát kérdeztük.

15 éves a Pintér Béla és Társulata. A társulat vezetője, a pályáját színészként kezdő Pintér Béla ez idő alatt 19 darabot írt és rendezett. A jubileum alkalmából előadásai közül mind a 16 repertoáron lévőt láthatta a közönség december folyamán. A társulat összetétele sokat változott az évek során, de minden repertoáron lévő produkciót eredeti formájában, eredeti szereposztásban játszanak a mai napig. A magyar kultúra elemeit bátran használó, a komédia és a tragédia eszközeivel egyszerre ható, olykor provokatív előadásaik közül több mérföldkőnek számít. A társulatot ma az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon külföldön is. Pintér Béla első drámakötete idén jelent meg; darabjai közül több olvasható idegen nyelven, például németül, lengyelül, kínaiul is. A társulat születésnapja apropóján a színész-zenész-drámaíró-rendezővel beszélgettünk.

Az Eurovíziós Dalfesztivál nézők millióit hozza lázba minden évben, s vélhetően így lesz ez 2014-ben is, amikor immár ötvenkilencedik alkalommal rendezik meg a fesztivált, ezúttal Dániában. Az első nemzetközi elődöntő május 6-án lesz, ezért a magyar előzsűri decemberben már ki is választotta a rekordszámú, 435 jelentkezőből azt a harminc dalt, amely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál januárban induló elődöntőin. E harminc dal között szerepel többek között Gájer Bálint és Romhányi Áron közös szerzeménye Gájer Bálint előadásában. A Group „N" Swing zenekar énekese már rutinos versenyzőnek számít, hiszen a zenekar első, 2010 októberében megjelent albuma, a Swing, amíg élek egyik dala különdíjas lett az egyik legismertebb hazai jazz dalversenyen, Gájer Bálint pedig elnyerte a legjobb férfi énekesnek járó díjat. Interjúnkból kiderül, mi ihlette az Eurovíziós Dalfesztiválra írott dalt, illetve hogyan készül a 2013-as év zárására és az új esztendőre Gájer Bálint.

Az idő ölelésében című, a száz éve született Rozsda Endre életművét áttekintő, a művész festményeit, grafikáit és fotográfiáit egyszerre bemutató tárlat 2014 márciusáig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában. A körülbelül száz művet felvonultató kiállítás kronologikus, illetve tematikus egységekben tekint végig Rozsda pályáján, egy kisebb egységben pedig az őt inspiráló művészekre is kitekint. Rozsda számára az idő elsősorban nyersanyag volt, az absztrakció és a figurativitás pedig az ő művészetében két egymást kiegészítő pólus - mondja Kopeczky Róna, a kiállítás kurátora.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére december 29-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.