Klasszikus

Fidelio Klasszik: Kerényi Miklós Gábor és Kovács Géza

2016.06.03. 09:01
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának június 4-i adásában hallható lesz még Simonovics Ildikó kurátor is.

A Miskolci Operafesztivál idén is várja hazai és külföldi közönségét a már megszokott, kiemelkedő színvonalú produkciókkal, színpadi és zenekari művekkel, világhírű művészekkel és szinte valamennyi jelentős európai operatársulattal. A fesztivál küldetése Miskolc szerepének erősítése az európai zenei és kulturális életben, valamint a Bartók-életmű előtti tisztelgés, a Bartók-művek bemutatása újabb és újabb értelmezésben és művészekkel. A zenei élmények mellett más szerepet is felvállal a rendezvény, többek között új tehetségek felfedezését és támogatását, a világhírű magyar művész életművének hatását, az utána következő zene- és zenészgenerációk megnyilatkozásait, kortárs művek születésének elősegítését. Az idei Operafesztivál egyik fontos eseménye az Ezrek operája sorozat keretében Kerényi Miklós Gábor rendezésében a spanyol cigánylány, a katona és a torreádor tragikus szerelmi háromszögének felelevenítése Bizet Carmen című operájával. Az izgalmas szereposztás mellett közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara, a Cantemus gyermekkar, a Miskolci Nemzeti Színház Kórusa, a Debreceni Csokonai Színház Kórusa és Duda Éva Társulata. Kerényi Miklós Gábor évtizedek óta emblematikus személyisége a hazai zenei forgatagnak. Operett-, opera- és musicalrendezései mindig egyedi és maradandó élményt nyújtanak nemcsak a közönségnek, de a vele dolgozó színészeknek is. Számtalan elhíresült bemutatója után most itt a Carmen, amelyet három estén át láthat a közönség a Miskolci Operafesztiválon. Kerényi Miklós Gábort kétrészes interjúnkban arról kérdeztük, mit jelent számára Carmen alakja, milyen tulajdonságai, történetének mely elemei ragadták meg érzelmileg a leginkább; mennyire törekszik a hagyományos értelmezésre és mennyire szeretne saját látásmódot bevinni a klasszikus történetbe, mi a produkció koreográfiájának legnehezebb része a számára és a színészek számára, illetve milyen feladatok várnak rá a Miskolci Operafesztivált követően.

Kerényi Miklós Gábor

Kerényi Miklós Gábor

Kovács Gézát nevezi ki újabb öt évre a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. ügyvezetőjének szeptember 1-től Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Kovács Gézát 2014-ben a művészeti menedzser szakma egyik legrangosabb nemzetközi elismerésével, a Patrick Hayes-díjjal tüntették ki New Yorkban, 2015-ben pedig a kultúra érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjat kapott. A Nemzeti Filharmonikusok nemrégiben mutatta be új, A harmonikus kapcsolódás szlogent viselő évadát. Bartók Béla mellett elfeledett magyar zeneszerzők, így Koessler János és Veress Sándor művei is megszólalnak a Nemzeti Filharmonikusok előadásában a 2016–2017-es szezonban. Folytatódnak a martonvásári Beethoven-estek, az Úton a zene elnevezésű edukációs program és a családi matinésorozat a Fesztivál Színházban, de megjelent a Bartók új sorozat keretén belül a Bartók-vegyeskarok lemez, amelyen Kocsis Zoltán vezényli, a Nemzeti Énekkar, illetve a pozsonyi filharmónia kórusa szólaltatja meg a zeneszerző népdalokból írt kórusműveit. A szlogenválasztás és a jövő évad bérletei mellett interjúnk két részében arról is kérdeztük az igazgatót, hogy milyen mérföldköveket emelne ki a zenekarnál töltött elmúlt húsz évből, illetve milyen eszközökkel érhetnek el szélesebb és fiatalabb közönségréteget.

Kovács Géza

Kovács Géza (Fotó/Forrás: Glódi Balázs, NFZ)

#moszkvater – A Széll Kálmán tér története címmel nyílt kiállítás a Kiscelli Múzeumban. A tárlat a több ízben átnevezett, így a különböző nemzedékek által jellemzően másként hívott közlekedési- és emlékezeti csomópont múltját és jelenét dolgozza fel. A Széll Kálmán tér a városi tömegközlekedésben és a város életében betöltött szerepe révén az utóbbi évtizedekben Budapest egyik ikonikus terévé vált. A jelenlegi átalakítás, újjáépítés során több olyan szimbolikus elem is elkerült onnan, amelyek évtizedeken keresztül egyet jelentettek a térrel. A Kiscelli Múzeum közösségi összefogással jó néhányat összegyűjtött a Széll Kálmán térhez köthető emblematikus tárgyakból, sok más mellett az egykor a tér közepén álló órát is kiállították, de a rendezők a tárlat ideje alatt is arra biztatják a látogatókat, hogy hagyjanak egy Moszkva téri emléket a kiállítótérben. A tárlat egyik kurátorával, Simonovics Ildikóval beszélgetünk.

Moszkva tér

Moszkva tér

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére június 5-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.
Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.