Klasszikus

Fidelio Klasszik: Kocsár Balázs és Váradi Zita

2012.03.08. 16:06
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának március 10-i adásában megszólal még KereszturyTibor is, de szó lesz egy eddig ismeretlen Mozart-darab felfedezéséről is.

Nem egészen egy hét múlva, március 16-án kezdődik a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Bár a megszokottnál rövidebb ideig tart ebben az évben a 32. alkalommal megrendezett összművészeti seregszemle, a fellépők között idén is szép számmal lesznek nemzetközi sztárok, valamint különleges színházi bemutatók várják a közönséget. A 2012-es Budapesti Tavaszi Fesztivál zeneigazgatója Kocsár Balázs, aki nemcsak a rendezvénysorozat programjának összeállításában vett részt, hanem karmesterként két esten is közreműködik. Kocsár Balázst először a BTF zenei koncepciójáról kérdeztük, de szóba került a BTF nyitókoncertje is, amelyen ő vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, továbbá Korngold A halott város című operaelőadása is,amelynek karnagya lesz.

Premierre készül a Magyar Állami Operaház. Bereményi Géza első operarendezését, Richard Strauss Arabella című művét sztárszereposztásban tűzte műsorra a dalszínház. A március 17-ei bemutatón Váradi Zita is színpadra lép, addig azonban még naponta több órát tölt el fiúnak öltözve. A Fidelio Klasszik e heti adásából kiderül egyebek mellett az is, hogy ki és miért öltözteti a szopránt fiúnak.

A kortárs írók előtt is kitárta kapuit év elején a Művészetek Palotája. A januárban indult Literárium-estek során olyan szerzőkkel találkozhat a közönség, akik belül vannak, de valamiképpen mégiscsak kilógnak a hivatalos irodalmi kánonból. A havonta jelentkező, kortárs írókat bemutató tematikus sorozat azonban csak nyitánya a Müpa irodalmi évadának. A Literárium-estek szerkesztője Keresztury Tibor író, szerkesztő, kritikus, akivel arról beszélgettünk, hogy egy ilyen több műfajú kultúrintézményben, mint a Művészetek Palotája, mekkora szakmai kihívás volt létrehozni az irodalmi profilt.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 9-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére március 11-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

A kortárs művészetről szól az augusztus Lovason

Augusztus első hétvégéjén harmadik alkalommal nyílt meg Lovason a Garten Balaton kortárs művészeti hetek, melynek célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészet és szobrászat legjelentősebb hazai alkotóit.
Vizuál

Négy díjat nyert Los Angelesben Szajki Péter filmje

New York után Los Angelesben is díjazták Szajki Péter Most van most című alkotását. A film a Los Angeles Film Awardson a legjobb elbeszélő nagyjátékfilm és a legjobb romantikus vígjáték kategóriájában nyert, míg Tompos Kátya a legjobb színésznő, Mohai Tamás pedig a legjobb férfi főszereplő különdíját díját vehette át.
Plusz

Állami gondozott fiatalokon segít a Magyar Művészeti Akadémia egyik legsikeresebb ösztöndíjas projektje

2021 szeptemberétől intézményesített formában működik tovább az a kezdeményezés, melyet Czikora István László a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként kezdett el 2018-ban. A projekt idén egy háromnapos táborral zárul, ám a munka ezzel nem ér véget: a művészeti foglalkozás ezután is a gyerekek mindennapjainak része lesz.
Színház

Nemzetbiztonságra hivatkozva vizsgálják az orosz színházi előadásokat

Vlagyimir Putyin elnök rendeletben adott utasítást az orosz állami színházakban játszott előadások vizsgálatára.
Könyv

Világrekordra készül Nemere István 758. könyvével

Augusztus 7-én, szombaton az író több új könyvét is bemutatja, ezzel pedig többször is megdönti az élő szerző legtöbb megjelent könyvének világrekordját – szúrta ki a hvg.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Kodály Aperitif – kultúrszomjoltó napok egy kivételes helyszínen

Szabadtéren ünneplik a pécsi Kodály Központ 10 éves évfordulóját, egy vadonatúj, színes rendezvénysorozattal, amelyen hűsítő kortyokban ízlelhetjük meg az irodalom, a zene zamatát. Színvonalas kulturális és gasztronómiai élményeket kínálnak az egész családnak.
Klasszikus interjú

„Nem hiszem, hogy Mozartnak könnyű volt” – interjú Pusker Júliával

Tehetségről, jelenről, jövőről beszélgettünk a fiatal hegedűművésszel. Sok éve ismerős világ számára a színpad, de az egészséges drukkot nem kell és nem is szabad kinőni. Mozart életét pedig nem tette könnyebbé, hogy csodagyerek volt. Pusker Júlia augusztus 4-én lép fel Balatonfüreden, a Klassz a pARTon fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Egy éjszaka a hangszerek királynőjével

Nagy öröm, hogy a bezártság után a Filharmónia Magyarország szervezésében több száz programon vehetünk részt a nyáron. A fesztiválok mellett országos programokkal, nyáresti kikapcsolódással várják a közönséget. Több mint 60 városban, több mint 100 koncerttel érkezik idén az OrgonaPont sorozat, augusztus 7-én pedig az Orgonák éjszakáján népszerűsítik tovább a hangszerek királynőjét. Különlegesség, hogy Ferenc pápa énekeggyüttese, a világ legrégebbi kórusa is csatlakozik a programhoz.
Klasszikus magazin

Ismeretlen ismerősök: Mexikó klasszikus zeneszerzői

María Granillo Reflejos-Tükröződések című művét hallgatva úgy érzékeltem, hogy ez az alkotás számos kulturális utalást vet fel. Jó példája ez a mexikói zeneszerzők tradícióból inspirálódó, de szüntelen az új hangzásokat kereső alkotói szemléletének.
Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.