Klasszikus

Fidelio Klasszik: Kocsis Zoltán, Szakcsi Lakatos Róbert, Béres Attila

2011.10.21. 12:57
Ajánlom
A Fidelio Klasszik október 22-i adásában megszólal Batta András, Lakos Nóra és Lengyel György is.

Gondolkodtak-e már azon, hogy egy olyan munkabírású és termékeny alkotó, mint Liszt Ferenc, vajon hány órát töltött alvással, vagy utazásai során mennyi ideje jutott gyakorlásra? Azt nem ígérjük, hogy pontos választ tudunk adni ezekre a kérdésekre, de egy olyan muzsikust kértünk válaszadásra, aki - lévén maga is zongoraművész, karmester és zeneszerző - Liszt életművének avatott ismerője. Kocsis Zoltánt először arra kértük, hogy képzeljen el mondjuk egy Fellini-film jelenetet, amelyben Liszt Ferenccel négykezest játszik.

Nincs abban semmi meglepő, ha egy kortárs zenész, kiváltképp, ha zongorista, úgy érzi, Liszt Ferenc képzeletbeli köpönyegéből bújt elő. Szakcsi Lakatos Béla úgy gondolja, hogy a nagy előd az egyik legnagyobb improvizáló zongoraművész volt, aki abszolút előképe a mai muzsikusoknak, legyenek bár komolyzenészek vagy jazzmuzsikusok.

A Budapesti Operettszínház október 19-én mutatja be a Cigányszerelem című operettet. Lehár Ferenc klasszikus darabjában három különböző kultúra, három egymással összebékíthetetlen világ találkozik és ütközik egy romantikus szerelmi történetbe ágyazva. A Nagymező utcai produkcióban a közönség láthatja az Operettszínház kedvelt sztárjait, többek között Kalocsai Zsuzsát, Frankó Tündét, Dolhai Attilát, Vadász Dánielt, Fischl Mónikát, Peller Annát, Szendy Szilvit, Kékkovács Marát, Csonka Andrást, Kerényi Miklós Mátét. A sajtótájékoztatón a darab rendezője, Béres Attila mesélt a Cigányszerelem által ébresztett személyes emlékeiről és arról, hogy miért nem kívánta átpolitizált, etnikai konfliktusra kihegyezett értelmezésben színpadra állítani a darabot.

75C09D40-8775-4D05-AC46-8B815CD4DEDA

Béres Attila - Szereplőválogatás - Valahol Európában

A Liszt-emlékév zenei csúcspontja túlzás nélkül október 22-e. A zeneszerző kétszázadik születésnapján a világ számos koncerttermében szólal majd meg Liszt Ferenc főműve, Krisztus oratórium. A nemzetközi World Liszt Day program keretében a monumentális alkotás elhangzik Párizsban, Bécsben, Bayreuthban, Vilniusban és Szöulban is. A hazai közönség Budapesten, Egerben, Győrben, Kecskeméten és Sopronban is meghallgathatja ezen a napon a művet. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Énekkara és Zenekara Bayreuthban adja elő a Krisztus oratóriumot. A német vendégszereplésről és a budapesti Zeneakadémia további, a Liszt-bicentenáriumhoz szorosan kapcsolódó projektjeiről Batta András mesélt.

Lakos Nóra filmrendező nemrégiben nyert díjáról és munkametodikájáról beszélt, Lengyel Györgyöt pedig a Színház és diktatúra a 20. században című könyv bemutatója kapcsán kérdeztük.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 9-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére október 23-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A Sziget harmadik és negyedik napján is a felhőtlen szórakozásé volt a főszerep – GALÉRIA

A délutánt még pihenéssel és sportolással töltötték a Sziget Szitizenek, az esti koncertre azonban már a fesztiválozók nagy része a színpadok köré csoportosult.
Vizuál

Megmentett neonfeliratokból nyílhat múzeum Budapesten

A neonfeliratok a hetvenes években váltak igazán népszerűvé a fővárosban: kezdetben ugyan csak hirdetésként használták a feltűnő látványelemeket, később azonban a budapesti utcák jellegzetes kulturális elemeivé váltak. Most közösségi költségvetés segítségével állítanák ki a megmentett, muzeális értékkel bíró neonfeliratokat a Neonfal Múzeumban.
Plusz

Izgalmas programokkal vár a kortárs ékszerek hete

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszerek hetét Budapesten szeptember 12-18. között. A rendezvény legfontosabb célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a kortárs ékszer műfaját, lehetőséget adva a hazai és külföldi alkotóknak legfrissebb munkáik bemutatására.
Vizuál

Modiglianiról forgat filmet Johnny Depp

Johnny Depp huszonöt év kihagyás után ismét rendez: a sztár az olasz festőművész és szobrász Amedeo Modiglianiról készít játékfilmet – számolt be róla a The Hollywood Reporter.
Vizuál

Megérkezett az előzetes a cannes-i kritikusokat lenyűgöző filmdrámához

Érzelmekkel teli, elsöprő drámának ígérkezik a God's Creatures, amelyben Emily Watson és Paul Mescal anya-fia párost alakít egy apró, írországi halászfaluban. Cikkünkben megtekinthető a film előzetese.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Tihanyban lép fel a világhírű Marmen Quartet

A brit vonósnégyes első Magyarországi koncertjét adja az Esterházy Magyarország Alapítvány meghívására, az esemény a Harmónia a Vizek Felett III. – Bencés Zenei Ünnep programsorozat részeként valósul meg, és egyben tiszteleg Joseph Haydn előtt születésének 290. évfordulója alkalmából.
Klasszikus ajánló

Mozarttal járja körül a Balatont a Concerto Budapest

A Jupiter szimfónia, a Varázsfuvola-nyitány, a Kis éji zene, a Serenata notturna, a klarinétverseny, az Üvegharmonika-kvintett, a D-dúr és az F-dúr divertimento is megszólal azokon a hangversenyeken, amelyeket a Concerto Budapest rendez augusztus 11-14. között, nyolc balatoni helyszínen.
Klasszikus ajánló

A Magyar Dal Napja a Pesti Vigadóban

A szeptember 11-i eseményen magyar költők kortárs zeneszerzők által megzenésített verseivel találkozhat a közönség. A Zeneművészeti Tagozat részvétele a Magyar Dal Napján lehetőséget ad arra, hogy a tagozat ösztöndíjasa, Nagy Márta bemutatkozzon mint fellépő zongoraművész, s mint a műsor szerkesztője.
Klasszikus ajánló

Magyarországi bemutatók és világsztárok a Kaposfesten

2022. augusztus 13-16. között újra megrendezik az ország egyik legfontosabb kamarazenei ünnepét, a 13. Kaposfestet. Az idei fesztivál kiemelt vendége lesz Elisabeth Leonskaja, a zongora nagyasszonyaként emlegetett világhírű zongoraművésznő.
Klasszikus ajánló

A megújulás útján – augusztusban újra Arcus Temporum Művészeti Fesztivál

Valódi mélységek és tartalmak. Ezt kínálja minden évben az Arcus Temporum a Pannonhalmi Főapátságban. A monostor csodálatos tereiben idén is a zenei, az irodalmi és a képzőművészeti élet hazai és nemzetközi kiválóságai, és persze a bencés szerzetesek várják a közönséget augusztus 26–28. között.