Klasszikus

Fidelio Klasszik: Körner, Páva, Takács

2012.08.16. 13:35
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának augusztus 18-i adásában szó lesz még egyebek mellett az V. Liszt Hétről és a hamarosan nyíló Aj-Vej-Vej-tárlatról is.

Nyári adásainkban már megszokhatták, hogy válogatást nyújtunk az elmúlt félév általunk kiemelkedőnek ítélt, legizgalmasabbnak tartott eseményeiről.  Önök szerint mi a kulcsszó egy impresszárió életében, illetve milyen stratégiai lépések szükségesek ahhoz, hogy egy muzsikus sikeressé váljon a nemzetközi művészpiacon? Ezekre a kérdésekre a legilletékesebb válaszol, Körner Tamás, aki az év első felében egyszemélyes zenei ügynökséget nyitott. A Budapesti Fesztiválzenekartól januárban nyugalomba vonult impresszárió először négy magyar művésszel szerződött le, valamint külföldi zenekarokkal és két szólista muzsikussal is tárgyal a közös munkáról. Az impresszáriótól mások mellett azt is megkérdezzük, hogy itt és most kellett-e bátorság ahhoz, hogy életre hívja a zenei ügynökségét.

Idén augusztus 25. és szeptember 15. között ötödik alkalommal rendezi meg a Halastó Közhasznú Kulturális Egyesület a Kultúrfürdő elnevezésű összművészeti fesztivált. A háromhetes programsorozat keretében több mint 40 programmal várják a látogatókat Budapest izgalmas helyszínein, mint például az Öntödei Múzeum vagy a nemrégiben felújított Veli Bej fürdő. Ahogy a korábbi években, úgy idén is számos ínyenc meglepetéssel készülnek a szervezők a koncertek, színházi estek, gyerekprogramok és kiállítások mellett. A programsorozatról a Kultúrfürdő főszervezőjével, Páva Ritával beszélgetünk.

A Zeneakadémia után egy másik nagyon jelentős fővárosi kulturális intézmény újulhat meg a következő évek során. A mára veszélyes állapotba került Iparművészeti Múzeum felújításának szükségességét felismerve tavaly decemberben tervpályázat kiírásáról döntött a kormány. A pályaműveknek tartalmazniuk kellett a Lechner-palota építészeti, műszaki és műemléki rekonstrukciós tervét. Emellett a pályázóknak javaslatot kellett tenniük a létrehozandó Magyar Design Múzeum elhelyezésére a komplexumon belül, valamint az épület környezettudatos, gazdaságos működtethetőségének biztosítására. A zsűri döntése alapján a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. tervei alapján újulhat meg az Iparművészeti Múzeum épülete, és készülhet el az intézmény bővítése. A kiviteli tervek elkészülte és az engedélyeztetési folyamat lezárulta után az építkezés 3-4 évet vehet igénybe, így a megújult Iparművészeti Múzeum 2016-17-ben nyithatja meg kapuit. A pályaműveket bemutató kiállítás szeptember 5-ig ingyenesen látható az Iparművészeti Múzeumban. A pályázat és a rekonstrukció részleteiről az intézmény főigazgatója, Takács Imre mesél.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 19-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Kurtág György beszédével avatták fel a Ligeti György utcát

A BMC mellett található, hajdani Imre utca vette fel Ligeti György nevét az évforduló alkalmából. Az avatóünnepségen jelen volt a zeneszerző özvegye, Ligeti Vera, valamint fia, Lukas Ligeti.
Vizuál

Magyar siker Cannes-ban – mutatjuk a fesztivál legnagyobb nyerteseit

A világ legrangosabb fesztiváljának fődíját Justine Triet francia rendező kapta, aki filmjében a független nőket érintő társadalmi előítéleteket vizsgálja. Buda Flóra Anna 27 című animációs filmjét a legjobb rövidfilmnek választották.
Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Klasszikus hír

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.
Klasszikus ajánló

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. Egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.
Klasszikus hír

Kurtág György beszédével avatták fel a Ligeti György utcát

A BMC mellett található, hajdani Imre utca vette fel Ligeti György nevét az évforduló alkalmából. Az avatóünnepségen jelen volt a zeneszerző özvegye, Ligeti Vera, valamint fia, Lukas Ligeti.
Klasszikus magazin

Kaleidoszkóp a 20. századból – száz éve született Ligeti György

Nem maradhatott Magyarországon, hát az egész világ megismerte a nevét. Születésének századik évfordulójáról világszerte megemlékeznek a muzsikusok és a zeneszerető közönség. Ligeti Györgyre emlékezünk.