Klasszikus

Fidelio Klasszik: Kovács, Kővári, Mészáros, Vadas

2016.05.20. 10:02
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának következő adása május 21-én lesz hallható.

Borisz Eifman orosz rendező Budapesten lép fel balett társulatával az Operaházban június 5-én és 6-án, Anna Karenina című darabjukkal. A rendezőt az orosz balett avantgarde szellemiségű megújítójaként tartják számon, aki ezúttal is szokatlan látásmóddal, a klasszikus darab újraértelmezésével lép a közönség elé, arra törekedve, hogy a néző ne passzív szemlélődő legyen , hanem mintegy behúzza a látványba érzelmileg, amennyire csak lehet. A rendező a '70-es évek óta varázsolja el újra és újra a szakmát és a nézőket egyaránt: 1977-ben hozta létre a Leningrád Új Balettet, amely egyfajta kísérletezésre épített, bár szakmailag akkor és a nyolcvanas években is kitagadott volt, egyfajta „koreográfiai disszidensnek” számított. A kilencvenes években kezdték őt a nyugati kritikusok méltatni, ez hozta meg a Borisz Eifman Balettszínház számára a nagy áttörést olyan előadásokkal, mint a Don Quijote, a Sirály, az Anyegin vagy a hamarosan itthon is látható Anna Karenina. Eifman szinte soha nem használ élőzenekari kíséretet, ám az Operaház különleges akusztikája elvarázsolta, így a két est során partnere a Kodály Filharmonikusok Debrecen lesz Kovács László dirigenssel. A balett est zenéje Csajkovszkij muzsikájára épül, ám ez is szokatlan megoldásokkal: a legkülönbözőbb hangulatú Csajkovszkij szimfónia betéteket gyűjti egybe, a balett egyes jeleneteihez igazodva. A darab elsősorban Tolsztoj hőse, Anna Karenina személyiségét, szerelmi háromszögét vizsgálja rendkívüli intenzitású zenei megoldásokkal.

Kovács László

Kovács László (Fotó/Forrás: mso.hu)

Idén június 8. és 18. között rendezik meg a Pécsi Országos Színházi Találkozót. Az új vezetés összművészeti Fesztivált épít a Pécsi Nemzeti Színházban helyet kapó Versenyprogram köré. A POSZT ügyvezetésének munkáját Szakmai Tanácsadó Testület segíti Hegedűs D. Géza színművész elnökletével. Az idei díszvendég Piros Ildikó lesz, aki a találkozón többször is fellép: többek között verseket és Szabó Magda-idézeteket ad elő interaktív közönségtalálkozón, valamint ő lesz a Momentán Társulat Főhősének címszereplő sztárvendége is. A Versenyprogram mellett a POSZT másik két alappillére a POSZT bemutatja rendezvénysorozat a Kodály Központban és a POSZT Fesztivál a Zsolnay Negyedben. Az idei programokról és újításokról Kővári Zsuzsannával, a Pécsi Országos Színházi Találkozó produkciós igazgatóval beszélgetünk.

foto POSZT.png

foto POSZT.png

A VeszprémFest immár 13. alkalommal várja a hazai és nemzetközi közönséget Veszprém óvárosába. A Veszprémi Vár érseki palotájának gyönyörű barokk épülete, a történelmi falak ódon és bensőséges hangulata idén is ugyanazt a felejthetetlen élményt ígéri július 13-tól mindenkinek: világszínvonalú zenei produkciók, elismert és ismert külföldi és hazai sztárok a jazztől a klasszikus zenén át megannyi zenei irányzatból. Az idei fesztiválon hat világhírű művész lép fel, köztük például a Buena Vista Social Club dívája, a Latin Grammy-díjas Omara Portuondo vagy a Grammy-díjas Gregory Porter, az egyik legfelkapottabb jazz énekes, de sokan várják a kilencvenes évek díváját, Lisa Stansfieldet is. A fesztivál utolsó napján a legfiatalabbakat várja két amerikai DJ, de a korábban megszokott kiegészítő programokra is számíthat a közönség. Mészáros Zoltánt, a VeszprémFest igazgatóját arról is kérdeztük, a korábbi évekhez képest, hogyan újul meg a fesztivál, miben lesz különleges; vannak-e évről évre várt, a közönség részéről követelt előadók, s lehet-e teljesíteni e kéréseket; illetve kik azok, akik idén ámulatba ejtik majd a VeszprémFestre látogatókat.

VeszprémFest

VeszprémFest

Zsidó Művészeti Napok elnevezéssel egy különleges rendezvény vár mindenkit, aki szeretne izgalmas zenei produkciókat, performanszokat vagy éppen fontos filmeket látni, könyveket olvasni, művészeti produkciók részesévé válni május 28. és június 14. között. A legkülönbözőbb művészeti ágakban megjelenő előadókat és előadásokat természetesen a zsidó kultúra, annak sokszínűsége köti össze. S bár lehetetlen feladatnak tűnhet a rendkívül összetett, ezer éves gyökerekkel bíró zsidó művészet és általában a kultúra bemutatása néhány nap alatt, a magyar történelembe való szoros beágyazottsága, sok helyütt összefonódása egyik fontos üzenete a rendezvénynek, s természetesen az is, hogy jó hangulatban, felejthetetlen élményekkel gazdagítsa a szórakozni és ünnepelni vágyók életét – legyen szó komolyabb vagy lazább, esetleg líraibb hangulatú produkciókról. dr. Vadas Verát, a Zsidó Művészeti Napok igazgatóját arról is kérdeztük, hogy mi volt az elsődleges cél a programsorozat életre hívásával; hogyan és mi alapján választották ki a helyszíneket, és hogyan kapcsolták össze a meghívott előadókkal, előadásokkal; s mi lesz az igazi újítása a hagyományteremtő Zsidó Művészeti Napoknak.

dr. Vadas Vera

dr. Vadas Vera (Fotó/Forrás: Zsidó Nyári Fesztivál)

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére május 22-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.