Klasszikus

Fidelio Klasszik: Micheller, Perényi, Pirók

2017.12.29. 16:25
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió magazinműsorának december 30-i műsorában beszélgetés hallható Perjés Jánossal is.

Micheller Myrtill az egyik legérdekesebbnek tartott jazz énekesnő itthon, aki azonban nemcsak a jazz, de a francia sanzonok világában is otthonosan mozog. Francia szakon végzett, de a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is szerzett diplomát jazz-ének szakon. Saját együttese mellett számos hazai előadóval együttműködve énekelt, eddig közel 40 lemezen vokalistaként. A francia dalok világa újból és újból megjelenik repertoárján, aminek egyik közelgő nagy eseménye január 5-én, a Müpában a Párizsi Szimfónia elnevezésű est. A koncerten az Óbudai Danubia Zenekar kíséretével a múlt század Franciaországának közismert dalait és sanzonjait tűzi műsorra, felidézve a kor közkedvelt francia előadói, Yves Montand, Edith Piaf, Charles Aznavour, Dalida, Joe Dassin és Michel Legrand művészetét. Micheller Myrtillt arról is kérdezzük, vajon honnan ered ez a vonzódás a francia dallamokért, mikor kezdett el először komolyan foglalkozni ezzel a jellegzetes zenei világgal; meghatározható-e valamilyen életérzés, amit ezek a sanzonok közvetítenek; inkább szórakoztat vagy vannak mélyebb tartalmú sanzonok is a kedvencei között; illetve a közönség kedvencekhez képest vannak-e saját kedvencei.

Micheller Myrtill

Micheller Myrtill (Fotó/Forrás: Fényes Gábor)

A Spirit Színházban december 26-án mutatták be Igó Éva, Sipos Viktória, valamint Marjai Virág főszereplésével, Czeizel Gábor rendezésében a Ne kérdezd, ki voltam című darabot, Szepes Mária Emberek és jelmezek – Emlékek polifóniája című önéletrajzi regényének színpadi változatát. Szepes Mária személyisége és fordulatokban gazdag élete a színpadon önéletrajzi regénye alapján rajzolódik ki. Narrációkban és jelenetekben kelnek életre a regény lapjai, melyben színesen, sok humorral és empátiával ír hosszú és tartalmas élete eseményeiről, az azokban szereplő családtagokról, barátokról és mindenkiről, aki valaha fontos szerepet töltött be sorsa alakulásában. Az előadásról és a Szepes Mária-esszenciáról a Spirit Színház igazgatójával, Perjés Jánossal beszélgetünk.

Perényi Miklós

Perényi Miklós (Fotó/Forrás: Posztós János)

Perényi Miklós , akit a cselló szerény zsenijének is neveznek, hamarosan betölti 70. évét. Zenészcsaládba született, s már 7 évesen egyértelművé vált tehetsége, így fel is vették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Zsámboki Miklós, majd Banda Ede tanította. 9 éves korában adta első koncertjét a Zeneakadémián. A fiatal muzsikus 14 éves korában diplomát szerzett a Santa Cecilia Akadémián, a következő években pedig sorra kapta a meghívásokat rangos nemzetközi kurzusokra és versenyekre. 1974 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, de nemcsak oktat, és koncertezik, hanem zeneszerzéssel is foglalkozik. Perényi Miklós 70. születésnapját a Zeneakadémián is megünnepli: január 6-án Antonin Dvořak három szerzeménye csendül fel – az  Erdő csendje , a  g-moll rondó ja és az  Újvilág szimfónia  Keller András vezényletével, a Concerto Budapest kíséretével –, de elhangzik majd az est során Schumann  a-moll Csellóverseny e is. Perényi Miklóst arról is kérdezzük, vissza tudja-e idézni, milyen érzés volt 7 évesen először kezébe fogni a csellót, egyáltalán miért éppen a cselló lett élete egyik főszereplője; kitől tanult a legtöbbet, illetve mi volt az, ami a csellón és a zenén kívül még legalább ennyire érdekelte; továbbá találkozott-e tanárként magához hasonló tehetséggel, és vajon ki a legkedvesebb zeneszerzője.

Pirók Zsófia flamenco táncos a komolyzenei világot izgalmasan felforgató Melodika Projecttel lépett a Pesti Vigadó színpadára december 28-án. A több mint száz éves múltra visszatekintő sevillai Conservatorio Profesional de Danza intézmény flamenco szakán végzett, tavaly „Az év pályakezdő táncművésze” díjjal elismert táncművésznő személyisége éppolyan összetett, mint amilyen sokszínű a flamenco. A hagyományos spanyol táncot kortárs módon megközelítő táncművész a flamencóhoz való vonzódásáról, a Pesti Vigadóbeli, Táncmelodikák névre keresztelt produkcióról és további terveiről mesél.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. december 31-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Vizuál

2019 legfantasztikusabb fotói - és a mögöttük álló történetek - Galéria

Nemcsak a felvételeket, hanem a mögöttük meghúzódó problémákat és történeteket is megosztjuk!
Klasszikus

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.
Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.