Klasszikus

Fidelio Klasszik: Mihályi Gábor, St. Martin, Szabó Soma

2016.08.12. 14:48
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának augusztus 13-i adásában hallható lesz még Máté J. György is Tommy Vigről megjelent monográfiája kapcsán.

Augusztus 16-ától várja hallgatóságát és a világ szinte minden tájáról versenyzőit, gyermek, ifjúsági és felnőttkórusait a Nyíregyházi Cantemus Kórus, hogy megnyithassa a XI. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivált, amely a város és a megye településeinek hangversenytermeiben, templomaiban és szabadtéri rendezvényein zajlik majd. Az augusztus 21-ig tartó zenei rendezvénysorozaton tizenkilenc kórus áll színpadra, köztük a Törökország, Japán, a tajvani Puzangalan Gyermekkar, a finn Sibelius Középiskola Kamarakórusa és a dél-koreai World Vision Gyermekkar. Magyarországot a debreceni Ady Leánykar, az Ajkai Pedagógus Nőikar, a gyöngyösi Cantare Városi Vegyeskar, az egri Eszterházy Károly Egyetem Énekkara, a fővárosi Gemma Énekegyüttes és a Vörösmarty Leánykar, valamint a Szolnoki Kodály Iskola Gyermekkara képviseli. A kórusok nemes versengését a Cantemus Kórus nyitóhangversenye üdvözli, de lesz folklór est, a Gála hangversenyen pedig közel 1500 néző előtt a fellépő kórusokból alakuló egyesített énekkar nagyszabású előadása hallható majd, sőt hamisítatlan magyar néptáncház is várja a látogatókat. Külön érdekesség, hogy a fesztivál ideje alatt Szabó Dénes vezetésével karvezetői mesterkurzus zajlik a világhírű Cantemus Gyermekkar és Pro Musica Leánykar közreműködésével. A fesztiválról Szabó Soma mesél.

Cantemus Gyermekkórus

Cantemus Gyermekkórus

A Várkert Bazár Táncbazár című programsorozatának augusztus 14-i vendége a Magyar Állami Népi Együttes. A magyarok tánca című előadással az együttes a tradícióra támaszkodva, abból inspirálódva hoz létre egy sajátos és egyedi táncrapszódiát;.egymást dinamikusan váltó képekben tűnik fel a magyarság paraszti hagyományainak kavargó sokszínűsége. Ennek kapcsán az együttes vezetőjét, Mihályi Gábort kérdeztük.

Mihályi Gábor

Mihályi Gábor (Fotó/Forrás: Bege Nóra)

A Jazzy Fesztivál immár hagyományosan ősszel, évkezdő hangolásként várja a látogatókat három napos maratoni buliján, ezúttal is a MOM Kulturális Központban és a MOM Csarnokban. A hatodik Jazzy Fesztivál idén szeptemberben is a jazz élet legkülönbözőbb területeiről hívta meg sztárvendégeit, mint például Geszti Péter és a Jazz+ Az, a Random Trip All Stars, amely számos hazai jazz zenész örömzenélésével varázsolja el a látogatókat: köztük Fábián Juli, Dés László, Barabás Lőrinc, Tátrai Tibor, Tóth Vera; és ott lesz a fellépők között két csodálatos szaxofonos, Candy Dulfer és St. Martin. St. Martin neve több mint két évtizede hívószó sok zenerajongó számára. Tíz év trombita, majd basszusgitár, dob után tizennyolc évesen váltott szaxofonra. Játszott a legkülönbözőbb zenekarokban a Névtelen Nullától az Első Emeleten át a Prognózisig, és megfordult külföldön, éjszakai lokálokban, világjáró luxushajókon egyaránt. 1994-től már St. Martin művésznévvel ismerhette meg a hazai közönség, hiszen innen datálható szólókarrierje. St. Martint a világ hét legjobb szaxofonosa között tartják számon – Candy Dulfer, Tom Scott, Warren Hill, Nelson Rangell, Eric Marienthal és Kenny G mellett. A szaxofonművésztől többek között azt is kérdeztük, mikor fedezte fel a jazzt, és mi az, amit a jazzben ő igazán szeret; kik a kedvenc énekesei és előadóművészei; mi a legnehezebb számára a jazzben mint műfajban, és hogyan lehet jól képezni magát ezen a területen; a Jazzy Fesztiválon milyen anyagokból válogat majd, és Candy Dulfer-rel láthatjuk-e együtt a színpadon.

St. Martin

St. Martin (Fotó/Forrás: Foto Abraham Bela)

Tommy Vig jazzdobos, vibrafonos, zeneszerző, producer, zenei rendező, karmester 7 évesen kápráztatta el először a nagyvilágot, amikor 1946-ban, a dobos „csodagyerekként” megnyerte a Metro-Goldwyn-Mayer tehetségkutató versenyét Budapesten. Később Amerikában telepedett le, ahol nagyon sikeres pályát futott be, s 2006-ban jött vissza Magyarországra. Zenei pályafutása rendkívül sokszínű, jelenleg is aktív muzsikus, komponista, hangszerelő; különböző zenekarok szólistájaként gyakran lép fel Európában és Amerikában is; korábban tíz évig volt az Amerikai Zeneszerzők és Hangszerelők Szövetségének alelnöke. Rendszeresen dolgozott Los Angeles legkiválóbb hang- és filmstúdióiban, többek között a Warner Brothers, Fox, Universal, CBS, Columbia, ABC, Disney stúdiókban, ahol mintegy 1400 felvételen működött közre. Albumok, film- és televíziós sorozatok zenéje, zenekari művek egyaránt fémjelzik kivételes karrierjét. Izgalmas személyisége azonban nem csak a zenei világ számára teszi őt érdekessége, s éppen e sokoldalúságot kívánta megragadni Máté J. György nemrég megjelent életrajzi kötetében, amelynek címe Mozaikkockák egy zeneművészről.

Tommy Vig

Tommy Vig

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére augusztus 14-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Lemondott Lőrinczy György az NKA alelnöki posztjáról

Az Origo értesülései szerint Kásler Miklós miniszter elfogadta Lőrinczy György indokait a lemondást illetően.
Klasszikus

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Könyv

Könyvtáros osztag kutatja fel a könyveket, amikre csak halványan emlékeznek az olvasók

Előfordult már, hogy egyszerűen nem tudott kiverni a fejéből egy könyvet? Néhány részletére emlékezett, de a címre vagy a szerzőre egyáltalán nem. A New York-i Közkönyvtár a legképtelenebb esetekben is próbál segíteni.
Zenés színház

Kálmán Yvonne: Nem támogatom Kerényi Miklós Gábort

Közösségi oldalán jelentette be a Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője, hogy megpályázza a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét. Bejegyzésében Kálmán Imre lányának öt évvel ezelőtti ajánlására hivatkozik, Kálmán Yvonne azonban visszautasítja, hogy támogatná a rendező pályázatát.
Klasszikus

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus cselló

Jelenleg ez a tizenkilenc éves fiú a világ legtöbbet hallgatott csellistája

Már ami a lemezeladási adatokat illeti. Sheku Kanneh-Mason fellépett a brit királyi esküvőn, és 100 ezer példányban adták el a debütáló lemezét. Még nem töltötte be a huszadik életévét.
Klasszikus hírek

Bencze Máté döntős a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyében

A Magyarországot képviselő fiatal szaxofonos az öt döntős közé jutott a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén Edinburghben.
Klasszikus jótékonyság

Érdi Tamás látássérültek javára koncertezik a Zeneakadémián

Harminc éves a „Szól a szív” Alapítvány, amely számos alkalommal segítette a Vakok Iskoláját, amelynek Érdi Tamás egykor tanulója volt. Szeptember 18-án jótékonysági koncertet rendeznek a Zeneakadémián, nem drága a belépőjegy, de jó célt szolgál.
Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.