Klasszikus

Fidelio Klasszik: Szamosi Szabolcs és Szőke Nikoletta

2017.07.07. 15:45
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának július 8-i adásában hallható lesz még Imre Györgyi kurátor és Kováts Péter hegedűművész is.

Bartók a magyar és az egyetemes zenetörténet olyan alakja, akinek munkássága, zenei gondolkodása nemcsak inspirálja az utána következő generációkat, de újból és újból megemlékeznek Bartókról – ahogyan a szombathelyi Bartók Fesztivál is minden évben nagy presztizsű zenei eseményként tiszteleg a mester előtt. A Bartók Fesztivál éppen 50 évvel ezelőtt indult, akkor még szemináriumként, és 33 éve lett fesztivál. 2017 a tánc jegyében zajlik: a parasztzene, az énekelt és hangszeres zene, a néptánc, a kortárs tánc Bartók és Kodály művein keresztül. A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon idén a Fából faragott királyfi bemutatójának 100. évfordulójára emlékezve szólaltatja meg a nagyhatású művet a Savaria Szimfonikus Zenekar. A hagyományokhoz híven a koncertek mellett mesterkurzusok és társművészetek is megjelennek a szombathelyi fesztiválon, például Stravinsky Tavaszi áldozata Bozsik Yvette rendezésében, a Nemzeti Táncszínház művészeivel. Bartók élete előtt pedig főhajtás Sípos József legújabb filmjének premier előtti vetítése: a Bartók című mozi a zeneszerző életútját követi magánemberi, közéleti és világpolgár szemszögből.

Szamosi Szabolcs

Szamosi Szabolcs (Fotó/Forrás: Kalmár Lajos)

Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a július 8-án induló és július 15-ig tartó eseménysorozat idén is várja a tehetséges fiatalokat itthonról és külföldről egyaránt. Azt is megtudhatjuk tőle, hogy mely országokból várják a neves professzorokat és a diákokat a mesterkurzusokra; mit tudott Bartók, ami 100 év távlatából is ilyen korszerűvé teszi az életművét; illetve azt, hogy a kortárs zene hogyan merít a bartóki gondolkodásból.

Szőke Nikoletta

Szőke Nikoletta (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi)

Megjelent Szőke Nikoletta jazzénekesnő hetedik, Moonglow című lemeze, mely nemcsak hazánkban, de Japánban, az Egyesült Államokban és Európa számos országában is kapható. Az új album közreműködőinek listája igen impozáns: az album hangmérnöke és producere a négyszeres Grammy-díjas Helik Hadar, nagybőgőn Barcza Horváth József, zongorán Szakcsi Lakatos Róbert, klarinéton az olasz Nico Gori, szájharmonikán a dán Mathias Heise működött közre, a dob szekcióért pedig Gregory Hutchinson felel. Hogy milyen koncepcióra fűzték fel a korongon szereplő számokat, és milyen jelentéstöbblet húzódik meg a lemezcím mögött, arról a nemzetközi jazz színtér egyik legkeresettebb hazai énekesnőjével, Szőke Nikolettával beszélgetünk.

Felújítás után új állandó kiállítással nyílt meg június 19-én az óbudai Vasarely Múzeum. A rekonstrukció egy éve alatt egy új állandó kiállítási koncepció is készült, így a 2017. június 20-án megnyíló, mintegy 150 műtárgyat bemutató tárlat új megvilágításba helyezi Victor Vasarely életművét. A kiállítást kiegészíti egy egyedülálló virtuális valóság élményen alapuló múzeumpedagógiai program, amely az alkotó műveit a lehető legközelebb hozza a látogatókhoz. A felújításokról és az újrarendezett állandó kiállításról, valamint a magyar gyökerekkel rendelkező Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) munkásságának esszenciájáról a múzeum kurátora, Imre Györgyi mesél.

Kováts Péter

Kováts Péter

Az Auer Fesztivál idén augusztus 2. és 6. között Veszprémben, ismét több helyszínen, a Hangvillában, a Megyeházán és a Szent Mihály Bazilikában várja a hegedű és természetesen a klasszikus zene rajongóit. Auer Lipót, aki a világ egyik legjobb hegedűművésze és zenepedagógusa volt, Veszprém szülötteként indult el világhódító útjára és vált olyan művésszé, akinek hatása a mai napig tart. Fontos azonban, hogy ne csak a szakma és a vájtfülű közönség számára legyen hívószó Auer Lipót neve, hanem minél többen megismerjék munkásságát és művészetét. A Mendelssohn Kamarazenekar, amelynek repertoárja a barokk zenétől a klasszikán át a XX. század legjelentősebb művein keresztül a kortárs zenéig terjed és Kováts Péter hegedűművész, a zenekar vezetője ezzel a célkitűzéssel hívta tehát életre az Auer Fesztivált, amely idén is bővelkedik világklasszis hazai és külföldi művészekben egyaránt. További érdekesség, hogy a Liszt Ferenc Zeneakadémia három tanára: Fülei Balázs zongoraművész, Kováts Péter hegedűművész és Varga István gordonkaművész megalakította az Auer nevét viselő zongorás triót. Hamarosan hallhatják őket Rómában, Sanghajban és a Zeneakadémián is, de az idei Auer Fesztivál nyitóestjén is fellépnek. Kováts Péter hegedűművészt az Auer Lipót életéről készült film mellett arról is kérdeztük, hogy a frissen alakult, de rövid idő alatt számos sikert elért Auer Trió mit kíván képviselni a szerencsére nagyon gazdag magyar zenei életben; a hazai tehetségek idén milyen formában kapnak lehetőséget a bemutatkozásra; illetve mi a tavaly létrejött Auer Akadémia célkitűzése.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. július 9-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Francia komédia és történelmi dráma is látható Kőszegen

A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban több mint 50 különféle programmal várja a közönséget. Július 10. és 20. között idén is megrendezik – a nyári évad félidejében – a Köz-Játék Fesztivált.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.