Klasszikus

Fidelio Klasszik: Szamosi Szabolcs és Virágh András

2013.12.20. 09:45
Ajánlom
A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának december 21-i adásában megszólal még Szkárosi Endre és St. Martin is.

A Filharmónia Magyarország és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar új nemzeti edukációs programot indít útjára, mely az ifjúság zenei nevelését segíti elő. A programmal kapcsolatban Szamosi Szabolcsot, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Händel Messiás című oratóriumának előadása a karácsonyi időszak kiemelkedő zenei eseménye. December 27-én este nyolc órakor a budapesti Szent István Bazilikában szólal meg ez a méltán világhírű és közkedvelt alkotás, amely egyedi élményt kínál a hangverseny látogatóinak. A mintegy 90 perces hangverseny alatt megszólalnak a mű meghatározó zenekari nyitányai, kórus- és szóló tételei, amelyek művészi módon jelenítik meg a karácsonyi gondolatkör tartalmát és hangulatát. A koncerten közreműködik a Budapesti Kórus, a Belvárosi Főplébánia Templom Énekkara, valamint a Monarchia Szimfonikus Zenekar mellett Szakács Ildikó, Bakos Kornélia, Megyesi Zoltán és Tóth János lesznek hallhatóak. A nagyszabású hangversenyről az est karmesterével, Virágh Andrással beszélgettünk.

Szkárosi Endre performer, költő, intermediális művész a beat irodalom kiváló ismerője. A Ludwig Múzeumban látogatható, a Beat-nemzedék / Allen Ginsberg című kiállítás apropóján ezért arra kértük, hogy - ha csak virtuálisan is - vezessen minket körbe a tárlaton. A szubjektív múzeumtúra alatt számos érdekességet megtudtunk a mára már jószerivel csak hírből ismert beat-irodalomról.

St. Martin első lemeze húsz éve, 1994-ben jelent meg itthon, ám rögtön a hazai sikerek után Ázsiát, egészen pontosan Malaysiát  is megcélozta a művész és az első lemezt ott is kiadták, hatalmas sikerrel. Világhírű zenészekkel találkozott a következő években és egy közös, Sax for Lovers című lemezen olyan művészekkel dolgozott együtt, mint  Candy Dulfer, Tom Scott, Warren Hill, Nelson Rangell, Eric Marienthal é, Kenny G. Itthon és Ázsiában sorra jelentek meg a lemezei, majd jött Európa. Idén válogatáslemezt adott ki St. Martin és Syrinx címmel, amely egy érdekes mitológiai történetet is felidéz, ugyanakkor egy különleges hangzásvilágot szólaltat meg ősi hangszerekkel. St. Martint az új, jubileumi albumról, a december 28-i koncertjéről és persze arról is kérdeztük, hogyan készül az ünnepekre.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére december 22-én, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Sonya Yoncheva: „Mernünk kell élni a lehetőségekkel”

Mimì, Violetta, Tosca vagy Médeia – az operairodalom legjelentősebb női szerepeit énekli a világ legnagyobb színpadain, osztatlan sikerrel. Az Opera idei tematikus évadához kapcsolódó Olasz Estély sztárvendége a Maria Callas utódjaként is emlegetett bolgár szoprán, Sonya Yoncheva.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Klasszikus

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hollywood

Gustavo Dudamel csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán

Ráadásul John Williams azt mondta rá, hogy egy géniusz.
Klasszikus galéria

Ismerd meg a fényképészt, aki utánozhatatlan fotókat készít klasszikus zenészekről

Vízben ázó cselló, fegyverként használt fagottok, a térben eltévedt vonósnégyes. Nikolaj Lund fotóművészete minden, csak nem unalmas.
Klasszikus hír

Ők kaptak KÓTA-díjat idén

Erdei Péter, Szabó Dénes és Fekete Gyula is KÓTA-díjat kapott. Mutatjuk a teljes listát!
Klasszikus hír

Lajtha-díjjal tüntették ki Balog József zongoraművészt

Balog József zongoraművész vehette át a Lajtha László Alapítvány Kuratóriumának díját a magyar kultúra napján Budapesten, a Bartók Rádió Lajtha-emlékkoncertjén.
Klasszikus magazin

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.