Klasszikus

Fidelio Klasszik: Szent Szaniszló, Bella Máté, Művészetek Völgye

2011.06.30. 19:28
Ajánlom
A Fidelio Klasszik július 2-i adásában megszólal Fullajtár Andrea és Göttinger Pál, valamint Turjányi Miklós, a Zempléni Fesztivál igazgatója is.

Mint arról már korábban beszámoltunk, június végén páratlan komolyzenei ritkasággal lepte meg a Liszt-rajongókat a Honvéd Együttes és a Fidelio. A 200 éve született zeneszerző utolsó alkotói periódusában keletkezett Szent Szaniszló című oratórium eddig ugyanis a Liszt-kutatókon kívül szinte mindenki számára ismeretlen volt. A Strausz Kálmán vezette Honvéd Férfikar, a Budapesti Stúdió Kórus és az Óbudai Danubia Zenekar előadásában hallható Liszt Ferenc mű töredékességében is monumentális, több mint 90 perces alkotás. A kései remekműről Molnár Szabolcs zenekritikussal beszélgetett Hegedűs Claudia.

Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Miután tisztázzák a félreértést, képtelenek abbahagyni a levelezést és egyre mélyebben lesznek részesei egymás életének. A Gyógyír északi szélre című darabot Fullajtár Andrea és Őze Áron szereplésével, Göttinger Pál rendezésében július közepén mutatja be az Orlai Produkciós Iroda előbb Balatonföldváron, majd az Óbudai Társaskörben. Rick Zsófi egy próba után beszélgetett Fullajtár Andreával és Göttinger Pállal.

Bár Bella Máté zeneszerző még csak a napokban végez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, számos hazai és külföldi versenydíjban részesült és több színházi darab kísérőzenéjét jegyzi. Két évvel ezelőtt megnyerte az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny kamarazenei kategóriáját. Karafiáth Orsolyával írt zenés darabja, A macskadémon pedig a Madách Színház musicalpályázatán ért el 3. helyezést. A kísérletező kedvű ifjú komponista a közeljövőben nem hagyja abba sem a tanulást, sem a műfajok közötti "kalandozást", mert mint mondja, az alkalmazott művészet éppúgy izgatja, mint a saját művek komponálása. Bella Mátéval Hegedűs Claudia beszélgetett.

Az idei Művészetek Völgye alkalmával három településen mintegy kétezer program várja az érdeklődőket július 22. és 31. között. A Művészetek Hölgye újra Palya Bea, kinyitja kapuit a Kaláka Versudvar, lesz Hobo-retrospektív és néprajzi dokumentumfilm-fesztivál. A Művészetek Völgye igazgatójával, Márta Istvánnal Papp Tímea beszélgetett.

Idén immár huszadik alkalommal várja látogatóit augusztus 12. és 20. között a Zempléni Fesztivál. Az összművészeti seregszemle programkínálatában ebben az évben is rangos komolyzenei koncertek, irodalmi, színházi és táncos estek, könnyűzenei és jazzprogramok, kiállítások kapnak helyet. A magyar művészeti élet kiválóságai mellett számos külföldi vendégegyüttes és szólista lép fel évről évre Sárospatak, Tokaj, Sátoraljaújhely, Szerencs és több más zempléni település legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein. A jubileumi év kiemelt programjairól Turjányi Miklós fesztiváligazgatót Hegedűs Claudia kérdezte.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 9-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére július 3-án, vasárnap este hét órától kerül sor, a következő héttől pedig a Fidelio Klasszik archívumában is meghallgathatók az interjúk.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Devich Márton gyógykezelésére gyűjtenek adományt

A Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a hazai klasszikus zenei élet fontos szervezőjét súlyos betegséggel diagnosztizálták, a gyógyuláshoz költséges külföldi kezelés szükséges, ennek érdekében kéri a család a zenésztársadalom és a zenebarátok segítségét.
Színház

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.
Színház

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Plusz

Az Essentia Artis negyedszerre hozza el a kortárs művészet esszenciáját a Pesti Vigadóba

Február végén nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása. A művészeti esemény negyven eseménnyel és minden eddiginél több, öt tematikus nappal, finisszázzsal várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.
Zenés színház

Vörös Szilvia és Pasztircsák Polina is szerepel a Scala Ringjében

A két énekesnő koncerten énekelt már Milánó világhírű operaházában, ám színpadi szerepben mindketten A nibelung gyűrűje tetralógiában láthatók először a Scalában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.
Klasszikus ajánló

Koncert PLUSZ – nagyböjti koncerttel indul a Pannonhalmi Főapátság új sorozata

Koncert PLUSZ néven új, különleges sorozatot indít a Pannonhalmi Főapátság. Elsőként február 27-én a Stabat Mater-darab spirituális és zenei üzenetét ismerhetjük meg egy bencés szerzetes és egy zenetörténész segítségével.
Klasszikus hír

Bárki lehet mecénás – fiatal művészek kaphatnak rendhagyó karrierindító segítséget

A ProVibe Stúdió és az FV Artists Management rendhagyó kezdeményezésében húsz támogató adhatja össze hat fiatal előadó, illetve kamaraformáció professzionális bemutatkozófelvételének költségeit.
Klasszikus ajánló

Áramló keleti és nyugati energiák csellóra és zongorára

Dolfin Balázs csellóművész és Tony Chen Lin zongoraművész a Régi Zeneakadémián február 14-én 11 órától Brahms és Bartók egy-egy műve mellett magyarországi bemutatóként egy kínai szonátát is eljátszanak.
Klasszikus hír

Devich Márton gyógykezelésére gyűjtenek adományt

A Bartók Rádió csatornaigazgatóját, a hazai klasszikus zenei élet fontos szervezőjét súlyos betegséggel diagnosztizálták, a gyógyuláshoz költséges külföldi kezelés szükséges, ennek érdekében kéri a család a zenésztársadalom és a zenebarátok segítségét.