Csajkovszkij harminckét éves volt, amikor elhatározta, hogy olyan szimfóniát ír, amelynek szinte teljes dallamanyaga népdalokra épül. A zeneszerző halála után ez a mű a "Kisorosz" (vagyis "ukrán") melléknevet kapta a nagyszámú ukrán népdalidézet miatt.

Az 1873-es moszkvai ősbemutatónak nagy sikere volt: Csajkovszkijt babérkoszorúval és ezüst kehellyel tüntették ki. A zeneszerző azonban elégedetlen volt művével, és néhány évvel később, 1879-ben, teljesen átdolgozta. Az új verzióról egy levelében azt írta,

jó művet csináltam kiforratlan, közepes szimfóniámból".

Az első tétel panaszos hangú ukrán dallammal kezdődik, melyet a kürt ad elő kíséret nélkül; később a dallamot az egész zenekar átveszi. Sok izgalmas drámai mozzanat után a kürt - a csellók és nagybőgők pengetett hangjainak kíséretében - megismétli az első témát eredeti formájában.

A második tétel indulótémája Csajkovszkij korai, sikertelen operájából, az Undinéből származik; a melléktéma pedig Az én guzsalyam kezdetű népdal.

A harmadik tétel pezsgő iramú, meglepő zenekari effektusokban gazdag. A trió (középrész) ismét népdal, ezúttal táncdallam, melynek hangsúlyai sokszor a legváratlanabb helyeken jelennek meg.

A finálé A daru című ukrán táncdallamon alapszik, melyet többféle hangszerelésben is hallunk. Végül a dallam méltóságteljes fanfárrá alakul át; így éri el nagyhatású befejezését a szimfónia.