Klasszikus

Fidelio Napi Zene – Kocsis Zoltán Bartók Allegro Barbaróját játssza

2016.05.30. 16:56
Ajánlom
A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester, zongoraművész és zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója ma ünnepli 64 születésnapját. Ezzel az 1987-es, Németországban készült felvétellel kívánunk neki boldog születésnapot.

A négy éve életmentő szívműtéten átesett művész a 64. születésnapja alkalmából adott interjúban azt mondta, vannak olyan zongoraművek, amelyeknek a lemezfelvételéről le kell mondania, mert az ízületei már nem egészen úgy működnek, mint régebben. Amire igazán koncentrál és ami jelenleg a legfontosabb számára, az a Bartók Új Sorozat, ennek befejezése egyik fő célkitűzése.

Ezen a felvételen is épp Bartókot játszik, méghozzá 29 évesen:

Céljai között szerepel továbbá, hogy  szeretné újfent megszólaltatni Arnold Schönberg Gurre-Lieder (1911) című kantátáját, valamint Schönberg Von heute auf morgen (1930) és Richard Strauss Intermezzo(1923) című operáját egy este előadni, mert mindkét mű a családi viszályról szól. A művésznek vannak további grandiózus tervei, amelyek megvalósításához partneri együttműködésre van szükség többek között a Müpával és az Operaházzal. 

A karmester azt mondta, hogy sok mindent elmulasztott az életében, így például komolyabban kellett volna az alkotói pálya felé fordulnia. 

Kocsis Zoltán minden év május 30-án, a születésnapján koncertet ad a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára. Ma este Kodály Zoltán, Bartók Béla, Rachmaninov és Kreisler művei hangoznak el, fellép Pasztircsák Polina ének- és Kelemen Barnabás hegedűművész. Emellett készül a május 27-i Kertész Imre-emlékestre, itt Bartók, Kodály, Kurtág és Rachmaninov műveit adja elő Pasztircsák Polina közreműködésével.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők az évad legjobbjai a kritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe idén 40. alkalommal ismeri el az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit. A díjátadót szeptember 22-én tartják a Katonában.
Könyv

Babits a ritmusdaráló, Móricz a műparaszt

Vámos Miklós e hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni.
Tánc

Novák Ferenc "Tata": Egyszer csak rájöttünk, hogy a Táncszínház nem a miénk

Elkészült a Nemzeti Táncszínház épülete, aztán kiderült, hogy nem is az övék. „Megalázó volt” – mondta az ügyről Novák Ferenc „Tata” Kossuth-díjas koreográfus.
Színház

Ilyen volt a Sztalkert csoport új Vízkeresztje - Galéria

A Shakespeare Fesztiválon mutatták be a Sztalkert Csoport második önálló produkcióját, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című előadást, amely legközelebb a Szentendrei Teátrum FRISS programsorozatában, majd Zsámbékon vendégeskedik.
Vizuál

14 érdekesség Rembrandt épp restaurálás alatt álló Éjjeli őrjáratáról

A Rijks Múzeum július elején megkezdte a festmény nyílt színi restaurálását. A projektet online és a helyszínen is nyomon követhetik az érdeklődők. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány izgalmas tényt a képről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Hiphopra gyúrja a zongorát, és kavicsot dob a klasszikus zene állóvizébe

Chloe Flower az idei Grammy-gálán tűnt fel, most pedig leszerződtette a Sony. Nem, nem klasszikus zenész a szó szoros értelmében, de a hiphopban is előny lehet, ha egy zongoraművész a Juilliard Schoolban tanult.
Klasszikus ajánló

Sok Bachot hallhat majd a Veszprémi Régizenei Napokon

Idén is a veszprémvölgyi jezsuita templom lesz a Veszprémi Régizenei Napok helyszíne, ami július 22-én kezdődik, és öt napon át tart.
Klasszikus ajánló

Beethoven Tajvanon

Tajpeji zenekar érkezik a Duna Palotába, hogy Beethoven Sors-szimfóniája mellett klasszikus tajvani zeneszerzők műveiből játszanak.
Klasszikus orgona

Egy este a hangszerek királynőjével: jön az Orgonák Éjszakája

Első alkalommal lesz olyan, hogy Orgonák Éjszakája. Mégpedig július 20-án, országszerte, és a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Klasszikus ajánló

Légy világsztárok tanítványa!

A Fesztivál Akadémia egyik elsődleges célja a jövő muzsikusainak nevelése, ezért a programok között központi szerepet kapnak az előadások, a mesterkurzusok és a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny. A verseny július 17-én kezdődik, és a nagyközönség számára is nyitott.