Az, hogy Átlag Péter megvesz néha egy-egy CD-t a kedvenc muzsikájával, amelyet majd a kocsijában és az otthoni/irodai munkája mellett háttérzeneként rogyásig hallgat, korántsem jelenti azt, hogy háromszoros áron újra kívánja építeni - háromévente ha egyszer átnézett - videokazetta-gyűjteményét. Hiszen a videotékák korát éljük: ha Átlag János (és persze kedves neje) többre-másra vágyik a tévében éppen elérhető szappanopera-kínálatnál, mintegy 500 méteren belül minimális költséggel a filmipar halomnyi opuszából válogathat kedvére. (Nem véletlenül írtam filmipart filmművészet helyett: aki egy Bunuel-filmet, vagy netán épp egy operát keres, annak azért jóval rögösebb az útja...)

Fentiek tudatában és ellenére ki merem jelenteni: az opera mintha csak a DVD-re született volna. A DVD kitűnő hangminőségéből és kezelhetőségéből pont ez a műfaj profitál a legtöbbet – nehéz indokot találni arra, ha valaki ma mégis VHS-en gyűjt operát. A nagy kiadók némi óvatossággal bár, de sorra megjelentetik DVD-n is archívumuk legértékesebb darabjait. Nincs ezzel másként a Warner-csoporthoz tartozó NVC Arts sem, amely egyebek mellett egy igen érdekes Figaro-előadást kínál: a Glyndebourne Festival 1994-es produkcióját Bernard Haitink vezényletével. Nem is annyira az előadás zene megoldásai, mint a felvétel összhatása nyűgözött le: a kitűnő operatőri munka és a minden feltűnősködést kerülő, de mégsem unalmas rendezés engem pillanatok alatt odavarázsolt a Glyndebourne Opera egyik páholyába. Mindehhez néhány elsőrangú énekes – például a Grófné szerepében a csodálatos Renée Fleming – és egy rugalmas, dinamikus zenekar társul. Haitink professzor úr ugyan néha talán túlságosan is tudatában volt a kamerák jelenlétének, de ez egyrészt szerencsére nem ment az előadás rovására, másrészt meg az idős Karajanhoz képes még kifejezetten visszafogottnak is mondható. Szép felvétel, az operarajongó ínyencek és a műfajjal most ismerkedők számára egyaránt élvezetes órákat rejt - szívből ajánlom mindenkinek.