Olyan művészek esetében, mint ti, meghatározó, hogy a szülők hogyan viszonyulnak a gyermekük tehetségéhez. Ha jól sejtem, nálatok ez rendben volt. Min múlik az, hogy valaki a húszas évei elejére már széles körben ismert, és ami még fontosabb, valódi tehetséget és mondanivalót felmutató muzsikus lesz?
Radnóti Róza: Iparművész családban nőttem fel, egész gyerekkoromban kreatív alkotómunka vett körül, amelyben létezve megtanultam, hogy bármilyen jó ötlet megvalósítható tehetséggel, szeretettel és akaraterővel. Mindvégig támogatást és megértést kaptam, s hálás vagyok szüleimnek, hogy a kezdetektől fogva rám nemcsak mint egy tanítani való gyerekre, hanem mint egyenrangú társra tekintettek, nyitottságra és érdeklődésre neveltek.
Ránki Fülöp: Én emberileg és szakmailag is követendő példaként tekintek a szüleimre [Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművészekre]. Egyik elévülhetetlen érdemük, hogy sosem erőltették rám a zongorázást: egész gyermekkoromban a saját érdeklődésemnek megfelelően játszogathattam. Így kizárólag belső indíttatástól vezérelve, külső nyomás nélkül fejlődött ki bennem az igény az egyre alaposabb, egyre elmélyültebb gyakorlásra és tanulásra, amelyhez ők mindig ihletadó forrást jelentettek. Az úgynevezett karrierem alakulását nyilvánvalóan megkönnyítette az ő tapasztalatuk, tudásuk, valamint hogy tizenéves koromtól háromzongorás koncerteken csatlakozhattam hozzájuk, ezzel a kivételes helyzettel pedig mindig is élni próbáltam a tőlem telhető leggondosabb munka által, de nem visszaélni.
Mindketten tanultatok Becht Erikánál. Mit jelentenek azok az alapok, mit kaptatok tőle?
RF: A II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolában hivatalosan tíz évig tanultam Erika növendékeként, ami hosszú időnek számít egy ilyen kapcsolatban. A vele eltöltött órák során szintén meglehetősen szabadnak éreztem magamat, és azt hiszem, gondosan ügyelt arra, hogy belső kíváncsiságomat ne törje le fölösleges korlátozásokkal. Ugyanakkor a nélkülözhetetlen zenei és technikai alapok, eszközök megtanulása és használata felé terelgetett újra és újra. E két dolognak, a szabadság és a tudatos fejlődés érzékeny egyensúlyának fenntartásával elősegítette, hogy gyermeki érdeklődésemből szakmai elhivatottság váljék.
RR: Az én esetemben fontos, hogy zongoratanulmányaim megkezdése után hat évvel kerültem Becht Erikához. Már az első közös órán feltűnt az a két dolog, ami most elsőre eszembe jut: precizitás és szeretet. A precizitás elengedhetetlen a zeneművek megismerésének, elsajátításának és interpretálásának folyamatában.
A szeretet pedig, amivel minden diákját elhalmozza, elhalmozta, létfontosságú egy jó tanár-diák kapcsolatban.
Nagyon boldog vagyok, hogy Erika nénivel az együtt eltöltött hat év alatt egy máig tartó őszinte, már sokkal mélyebb és több, mint tanár-diák kapcsolat alakulhatott ki közöttünk.
Radnóti Róza és Ránki Fülöp (Fotó/Forrás: Krulix)
Róza, te sok más művészeti ágat is gyakorolsz. Úgy érezted, hogy valamit ott kell hagynod, valamiről le kell mondanod, ha többet zongorázol és mondjuk kevesebbet rajzolsz?
RR: Mikor elkezdtem zongorázni tanulni, a zene a napjaimnak csak kis részét töltötte ki, s ha mást csináltam, az is mind valami művészi tevékenységben nyilvánult meg. Ez a későbbiekben sem veszett el, mindig is próbáltam időt szakítani más kreatív tevékenységekre, függetlenül attól, hogy milyen elmélyültséggel foglalkoztam a zenéléssel. Ma már szinte minden időmet a zene tölti ki, amit egy percig sem bánok, hiszen így a pillanatnyi alkotás, az egyedül és másokkal való együtt zenélés öröme mellett olyan csodákkal ismerkedhetem meg, mint a hozzám egyre közelebb álló Mozart vagy Janáček életműve. Mindemellett a mai napig törekszem rá, hogy a másfajta érdeklődésemnek is teret engedjek, és ezen nem is szeretnék változtatni. Szeretném, ha a későbbiekben nem egyszerű kikapcsolódásként tudnék foglalkozni például a filmezéssel. Az a célom, hogy ezt is a zenei tevékenységem részévé tudjam tenni.
Az alábbi felvételen Radnóti Róza és Andrej Kapor játszanak, Leoš Janáček Hegedű-zongora szonátájának II-III. tételét adják elő az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik hangversenyén.
Hogy segítenek a társművészetek (csak befogadás vagy akár alkotás) a muzsikálásban?
RF: Az én lelkemben kivételes helye van a költészetnek, és nem is annyira a létező irodalomnak (bár az is épp eléggé inspiráló), mint inkább a költészet aktusának. Időnként szoktam verseket írni, egyébként pedig állandóan szójátékok, apró versikék jutnak az eszembe. Ezt a kettőt mélyebb szakmai ismeretek nélkül is a komponálás és az improvizáció párjainak érzem, ezért ösztönzőleg hatnak a zenélésem különböző aspektusaira is. A zenélésre kifejtett hatást tekintve egyébként nemcsak a társművészetek, hanem a világ legkülönbözőbb jelenségei is lényegesek lehetnek.
Sokszor egy madár éneklése, egy lepke repülése vagy egy egyszerű emberi gesztus segíti az embert egy-egy jobb megoldáshoz, letisztultabb játékmódhoz.
RR: A társművészetek hatására redukálva a választ nekem nagyon sok konkrét példa jut eszembe arra, hogy egy zenei gondolat vagy mozdulat megvalósításához hogyan merítettem más művészeti alkotásokból vagy szituációkból. A szituáció például a szigligeti Alkotóház, ahol olyan sok különböző, nyitott és értékes művészember találkozik, hogy a beszélgetések alkalmával akaratlanul is tanul és ihletet gyűjt az ember. Kissé furcsán hangozhat a következő példa: a zenei megvalósításhoz egy egész konkrét, közeli élményem két jégtáncos összetett, kidolgozott gesztus- és mozdulatkultúrája. Őket figyelve vált számomra egyértelművé, milyen intenzitással lehet tartalommal, mondanivalóval teli mozdulatokat megvalósítani, amik a zenére átültetve is hasonló fontossággal bírnak, természetesen nem csak vizuális értelemben.
Az alábbi felvételen Ránki Fülöp Liszt II. zongoraversenyét játssza a Duna Szimfonikus Zenekarral (vez. Rajna Martin).
Fülöp, a diplomakoncerted műsorát nézem, amelyben szerepelt egy szinte teljességgel ismeretlen, korai Liszt-zongoraverseny. Messiaennal és Dukayval ez egy nagyon markáns ízlésről tanúskodik. Mi hatott az ízlésedre leginkább?
RF: Kulcsfontosságúnak tartom, hogy az előadók megtalálják a hozzájuk való szerzőket és műveket. Miután egy másik ember szellemi alkotását tolmácsoljuk, azzal egyet kell értenünk egészében és részleteiben, és otthonosan kell benne mozognunk. Ez teszi lehetővé, hogy saját személyiségünk óhatatlan beleolvadása ne akadályozza, hanem inkább segíthesse a mű belső lényegének megjelenését. Liszt, Messiaen és Dukay zenéje iránt is ösztönösen vonzódom gyermekkoromtól kezdve, ezért természetes volt, hogy mindnyájuktól játszom valamit a diplomakoncertemen. Ami a kevésbé ismert műveket illeti, igyekszem minden zeneművet az utókorban alakult sorsától, a koncertéletben pillanatnyilag elfoglalt helyétől függetlenül, saját zenei minőségében értékelni.
Ha szabad kezet kapok a műsorválasztásban, egyedül a zenékhez való viszonyom alapján válogatok, tekintet nélkül arra, hogy ritkán játszott művekről vagy széles körben ismert darabokról van-e szó.
Gyakran négykezeseztek együtt. Milyen személyiségeknek látjátok egymást a zenélésben? Mi az, amit egymásnak adni tudtok a kamarazenélés során?
RR: Nehéz megmondani, hogy ki kinek mit ad a közös felkészülés alatt. A próbálás során mindketten egy célért dolgozunk: hogy a darabok minél jobban megszólalhassanak. Ezért voltaképpen lényegtelen, melyikünk mit javasol, úgyis közös döntések nyomán formáljuk tovább a játékunkat.
RF: Több fül többet hall, így a saját zongorázásunkon túl egymáséra is élesen figyelünk, és alakítjuk azt – ilyenkor nagy mértékben oldódnak egymásban a személyiségeink is.
Radnóti Róza és Ránki Fülöp (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka)
Azt tudom, hogy felléptek nyáron a Klassz a parton! fesztiválon. Milyen koncerten hallunk titeket ezen kívül!
Két Schubert-darabot Liszt két szimfonikus költeményének szerzői négykezes változata közé illesztettünk [a Klassz a pARTon! fesztiválon]. Liszt Orpheuszát a lírai hangvétel köti össze Schubert B-dúr négykezes szonátájával, az ezután következő Négy polonézra pedig rímel a Liszt Ünnepi hangok című művében felbukkanó polonéz, amely a szerző lengyel élettársára, Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnére utal – ezt a darabot Liszt a leendő esküvőjükre komponálta, amely végül nem valósulhatott meg.
A két művész játékát Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban hallhatják július 18-án 20 órakor.
RF: A nyár során Martonvásáron játszhatom Beethoven Karfantáziáját a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral és a Nemzeti Énekkarral Somos Csaba vezénylete mellett, és a pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválon is felléphetek Balog József, Holló Aurél és Rácz Zoltán kamarapartnereként, Bartók Béla és George Crumb műveit játszva.
RR: Nekem a nyár idén kevesebb fellépéssel telik majd, a salzburgi Mozarteum nyári akadémiáján Robert Levin mesterkurzusán fogok részt venni, szeptember 15-én a Bartók Béla Emlékházban egy szólókoncerttel indul számomra az évad, valamint nagyon várom, hogy októbertől egy teljes évet tanulhassak Rohmann Imre professzor úrnál szintén a salzburgi Mozarteumban.
hírlevél
