Egressy Bénit elsősorban a Szózat zeneszerzőjeként ismerjük, pedig többek között neki köszönhetjük a Klapka Indulót, illetve Erkel Ferenc három operájának szövegkönyvét is. Ki volt ez a tragikus sorsú „ezermester”, hogyan vált rövid idő alatt Vörösmarty Mihály Szózat című verse korának legfontosabb költeményévé?
A Budapesti Filharmóniai Társaság az Erkel Ferenc Társasággal közösen a Magyar Kultúra Napjára készítette el A Himnusz regényes történte című dokumentumfilmet, melyet közel 100.000 fiatal nézett meg a Himnusz keletkezésének évfordulóján, és több mint 20.000 néző látta a Társaság YouTube-csatornáján. A film sikerének okán készült el másik „nemzeti dalunk”, a Szózat dokumentumfilmje a költészet napja alkalmából.
A teljes film itt tekinthető meg:
A Szózat korának egyik legismertebb verse volt. 1943-ban írt ki pályázatot Bartay András, a Nemzeti Színház akkori igazgatója Vörösmarty költeményének megzenésítésére. A filmből megtudhatjuk, hányan pályáztak és miért maradt csupán három pályamű – melyek közül a közönségszavazás alapján került ki győztesen a fiatal, mindössze huszonnégy éves Egressy Béni munkája –, továbbá hogyan kapcsolódik Erkel Ferenc a Szózat történetéhez. A filmben felcsendülnek Erkel Ferenc Szózat verziójának hangjai is, hiszen később Erkel is készített egy verziót a versenyen kívül.
A közel 30 perces filmművészeti alkotások számos érdekességgel, anekdotával, hozzák közelebb a Himnusz és a Szózat történetét, melyek kultúránk alapköveinek tekinthetők. A filmet az Ambient Pictures csapata, azaz Tuza Norbert rendező-szerkesztő és Szín Róbert operatőr-vágó készítette. A film szakreferense Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szépunokája, és az Erkel Ferenc Társaság elnöke.