Még csak most ért véget a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató idei évada, amelyben Plácido Domingo volt szuperzsűri, most pedig egy Virtuózok-koncertfilm főszereplőjeként tér vissza. Nyáron jótékonysági koncertet tartottak Plácido Domingóval és a Virtuózokkal közösen Győrben, köszönetnyilvánításként az egészségügyi dolgozók számára, akik emberfeletti munkával állnak helyt a koronavírus válság ideje alatt.
Ebből most koncertfilm készült, amely december 25-től megtekinthető a Virtuózok YouTube-csatornáján.
A világszerte ünnepelt spanyol származású operaénekes-karmester, Maestro Plácido Domingo énekelt és vezényelt is ezen a koncerten. Rajta kívül fellépett fia, Plácido Domingo Jr. énekes, zeneszerző, producer, aki édesapjának és számos más, világhírű énekes számára ír dalokat, köztük olyan nagy nevek, mint Michael Bolton, Sarah Brightman, Diana Ross is előfordulnak. A koncerten elhangzó „Virtuózok V4+” főcímzenét is ő komponálta. Szintén közreműködött a nemzetközi hírű szoprándíva, az aradi születésű Adela Zaharia, aki 2017-ben első helyezést ért el a Maestro Domingo által alapított opera-világversenyen, az Operalián, jelenleg a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein szólistája. A koncert zongoraszólistája a Virtuózok negyedik évadának nyertese, a 17 éves Balázs-Piri Soma volt, akinek a tehetsége annyira lenyűgözte Maestro Domingót, hogy adománnyal segítette őt egy saját versenyzongora megvásárlásában. A Győri Filharmonikus Zenekart dirigáló vendégkarmester az amerikai Eugene Kohn volt.
A koncert műsorán örökzöld slágerek, népszerű áriák, musical- és operettrészletek, duettek voltak, illetve
elhangzott a Győri Filharmonikusok tolmácsolásában és Maestro Domingo vezényletében a Virtuózok főcímzenéje, melyet a nagy művész fia, Plácido Domingo Jr. komponált
és Sergio Kuhlmann zeneszerző hangszerelt meg. A koncert különlegessége, hogy Plácido Domingo nem szokott egy koncerten belül énekelni és vezényelni is. Balázs-Piri Soma pedig Liszt Magyar Fantázia című darabjának teljes, zenekari változatát játszotta el.
A Maestro Plácido Domingo által alapított Operalia verseny díjazott énekesei Győrben több, egymást követő évben is felléptek már. A nyári koncerten Maestro Domingót tízezer ember várta Győr főterén és a környező utcákban, ő pedig a meleg fogadtatást egy magas színvonalú koncerttel hálálta meg.
A győri helyszín azért is fontos volt, mert az énekes magyar menedzsere, a lébényi származású Nicholas Marko Győrben járt iskolába, sok kötődése van a városhoz.
A rendezvény sajtótájékoztatóján, melynek a budapesti Eiffel Műhelyház adott otthont, Plácido Domingo elmondta, mennyire fontosnak tartja a tehetséggondozást és a fiatal tehetségek felfedezését, emiatt nagy öröm számára, hogy a Virtuózokkal kapcsolatba került. Ezenfelül kiemelte, hogy miután
ő maga és családjából is többen átestek a koronavírus-fertőzésen, és kórházba is kerültek miatta, fontosnak tartja ezt a jótékonysági koncertet, amellyel ő maga személyesen is köszönetet mondhat az egészségügyi dolgozóknak.
A koncertfilmben a koncert részletei mellett interjúk is elhangzanak, melyben a szereplők személyesen mondják el, mit jelent számukra, hogy ezzel a filmmel mondhatnak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak. A film rendezője a korábbi alkotásaiért a nemzetközi szakma által többek közt a Cannes-i és Velencei Filmfesztiválon is díjazott Szabó-Stein Imre.
A koncertfilm előzetese:
Fejléckép: Plácido Domingo a győri koncerten (fotó/forrás: Hegedűs Bence / Virtuózok)