Hazánkban mindig is szuperlatívuszokban beszéltek Jean Sibeliusról, amíg élt, s bár tervbe volt véve magyarországi látogatása, érdekes módon sose tette a lábát magyar földre. Pedig foglalkoztatta őt kultúránk, és életrajzában is lépten-nyomon magyar nevekbe botlunk.

Johan Christian Julius Sibelius 1865. december 8-án született Christian Gustaf Sibelius és Maria Borg második gyermekeként egy Hämeenlinna nevű kisvárosban, Helsinkitől nagyjából 100 kilométerre, északra. 1886 márciusában, első éves hallgatóként a húszéves "Janne" (így becézik otthon) Jean-ra változtatta keresztnevét, s ezt a fiatal Sibelius mint "zenei nevét" emlegette. Helsinkiben az egyetemen fél évig jogra járt, Martin Wegelius újonnan alapított zenei intézetében pedig a magyar Csillag Hermann irányításával hegedült, aki Joachim József tanítványa volt, Sibelius szerint "első osztályú művész és kiváló tanár". 

Sibelius zeneszerzést mindeközben magán úton tanult, eleinte többnyire kamaradarabokat alkotott, tanulmányai befejeztével pedig ösztöndíjjal Berlinbe került Albert Becker tanítványaként, majd egy félig magyar baráttal hozta össze a sors: Busoni révén Lipcsében megismerkedett a temesvári születésű hegedűssel, Ottokar Nováčekkel. Később Bécsben Richter János karmester tanácsára Robert Fuchsnál tanult összhangzattant, Wegelius pedig szorgalmazta, hogy Goldmark Károlynál folytassa zeneszerzés-tanulmányait. A Sába királynője komponistája elismerte az ifjú finn titánt, hiszen Sibelius így írt menyasszonyának, Ainónak: "Sikerült Goldmark figyelmét felkeltenem. Mint tudod, Goldmark egyike korunk legjobb zeneszerzőinek és nagy zenekari hangszerelő". Sibelius ekkoriban látott neki nagyszabású zenekari műveinek: a kilencvenes években írta meg a Lemminkäinen-szvitet, 1900-ban jelent meg nyomtatásban az 1. szimfónia és a Finlandia, két évre rá a 2. szimfónia, 1904-ben egyik leggyakrabban játszott darabja, a d-moll hegedűverseny, 1906-ban pedig bemutatták a Pohjola lánya című szimfonikus költeményt. 

A hegedűversenyt a kor egyik kiváló muzsikusának, Willy Burmesternek ajánlotta, aki a bemutatóra azonban nem tudott Helsinkibe utazni, így a már említett temesvári hegedűs, Ottokar Nováček öccse, Viktor volt premier szólistája. Két koncerten is előadták a művet Sibelius vezényletével, az első előadás sikere mérsékelt volt, a másodiké még annál is visszafogottabb, ezért a komponista úgy döntött, átírja a darabot. 1905 októberében készültek a bemutatóra, de Burmester ekkor sem tudott a bemutatóra elutazni, ezért sértetten kijelentette, hogy sohasem fogja műsorára tűzni Sibelius hegedűversenyét. Az új verzió bemutatóját így a koncertmester, a cseh Karel Halíř játszotta, s a Berlini Udvari Zenekart Richard Strauss vezényelte. Sibelius 1909-ben egy berlini hangversenyen ismerkedett meg az akkor még mindössze tizenöt éves Vecsey Ferenccel, akinek hegedűjátéka elvarázsolta. Nem sokkal később, 1910-ben a finn komponista az ifjú virtuóznak ajánlotta hegedűversenyét.  

Ekkor már Magyarországon is ismert zeneszerzőnek számított, Hegedüs Kálmán 2003-ban megjelentett Jean Sibelius finn zeneköltő és a magyarok című kötetéből tudható, hogy többek között Telmányi Emil hegedűművész, a pozsonyi Batka János, a Zágrábban élő Dr. Deák Miklós és a nyíregyházi Dr. Popini Albert levelezett vele, utóbbinak köszönhetően 1900-ban Nyíregyházán, 1903-ban pedig Debrecenben voltak hallhatók Sibelius művei. 

Az 1920-as évek elején hivatalos meghívást kapott Sibelius Magyarországról: látogasson el Budapestre, ahol a tiszteletére emléktáblát szeretnének elhelyezni. Később kiderült, Akseli Gallen-Kallela finn festőművésszel keverték össze. Minden bizonnyal a finn-magyar barátságot elmélyítendő, a budapesti Zeneakadémia fennállásának ötvenéves jubileuma alkalmából - több zeneszerzővel és előadóművésszel együtt - Sibeliusnak is " vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Magyarország kormányzója [...] az »Országos Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli tanára« címet adományozta" - olvashatjuk az 1924/25-ös zeneakadémiai évkönyvben. 

Igen sokat tett Sibelius itthoni megismertetése érdekében Almási Balogh Pál zenetörténész, aki személyesen is találkozott a mesterrel, s aki a Kis zenei könyvtár sorozata számára elkészítette az első magyar nyelvű Sibelius-monográfiát. Ebben az író a komponistát idézi Bartók és Kodály zenéjéről: "Mindketten a magyar lélek eredetiségét sugározzák. Bartók logikus formafelépítését szeretem, Kodálynál a nagyszabású tűz és lírai gondolatmenet ragad meg. [...], érzésben egyek vagyunk. Mind a hárman hazánk nemzeti irányát képviseljük." S ha már felmerült Kodály Zoltán neve, meg kell jegyeznünk, hogy ő volt az, aki Sibelius születésének századik évfordulóján néhány figyelemre méltó sorral emlékezett a finnek nemzeti hősére: "A tuonelai hattyú előadásán mélyen meghatódva [...] gondosan áttanulmányoztam összes későbbi alkotásait. Azok bátorító példaképül szolgáltak számunkra saját nemzeti zenei nyelvünk kutatásában. A másik nagy példát életével adta. Annak bizonysága, hogy bárki, akinek másokhoz szóló mondanivalója van, akkor sem marad azzal magára, ha egész tevékenysége saját hazájához fűzi."