Klasszikus

Finnek és csehek

2016.01.20. 08:38
Ajánlom
Fesztiválzenekar-koncertre menni viszonylag biztos tipp alapértelmezésben is, hát még ha izgalmas vendégművészek is fellépnek. Számomra ezúttal a német Christian Tetzlaff neve volt a ráadás – másokat inkább a finn karmester, Jukka-Pekka Saraste szereplése lelkesített. Egyik sem rossz tipp.

Első számként egy már nem is annyira kortárs darab, Magnus Lindberg csaknem negyven évvel ezelőtt bemutatott Feriája hangzott el. A Gershwint, Stravinskyt és a filmzene-írók legjavát megidéző mű az első taktustól magával ragadta a hallgatóságot. Nem hiszem, hogy felismerném bármelyik részletét, ha a rádióban meghallanám, de bemelegítésnek, kikapcsolódásnak mindenképp jó kis zene volt – igaz, körülbelül kétszer akkora terjedelemben, mint ami feltétlenül szükséges.

Jukka-Pekka Saraste és a Budapesti Fesztiválzenekar

Jukka-Pekka Saraste és a Budapesti Fesztiválzenekar (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

A karmester pedig be tudta mutatni a zenekar és önmaga erényeit – előbbiben az árnyalt, a nagy tuttikban sem tolakodó hangzás, utóbbiban a határozott, lendületes hozzáállás maradt meg leginkább.

Mi a véleménye Christian Tetzlaffnak Fischer Ivánról és a Fesztiválzenekarról?

Christian Tetzlaffot több mint egy évtizede, a Zeneakadémián láttam élőben, akkor Mendelssohn Hegedűversenyét játszotta, igen szépen. Az akkori szemüveges, jól fésült, jó tanuló kinézetű hegedűművész helyett most egy igazi „jó csávót” kaptunk (nem értek a férfiakhoz, a marketinghez valamelyest igen), körszakállal, fürtökkel, lezser megjelenéssel és magabiztos kiállással. Dvořák Hegedűversenyében egy icipicit talán szükség is van az efféle captatio benevolentiae-re. Gyanítom, ha ezúttal is a tizenévvel ezelőtti „bumfordi rendes gyerek” lép színpadra, nehezebb lett volna elfogadtatni ezt az amúgy igen szép, de talán nem mindvégig egyenletesen érdekfeszítő művet. Tudom, az ilyesmi szubjektív, de némi túlírtságot a G-dúr zongoraversenyben is érzek, és a Hegedűversenyben is kevés az igazi csúcspont vagy fülbemászó dallam, igazán csak a harmadik tétel adja el magát.

Tetzlaff a tőle (más műfajokban, pl. kamarazenében is) megszokott módon, igen kulturáltan játszott, de a hangja szinte sosem nőtt a zenekar fölé. Emellett láthatóan kerülte a metronómszerű pontosságot – nem mondanám, hogy lötyögött, de igen szabadon kezelte a tempót, egy ütemen belül is sokat „lélegzett”. Ehhez képest Saraste sokkal szabályosabban kísért, az eredmény mégsem szólt szét – vagyis Saraste kockasága és Tetzlaff szabad értelmezése egyaránt belül maradt azon a bizonyos közös nevezőn. Mégis azt gondolom, hogy egy empatikusabb karmesterrel szélesebb érzelmi színskálát kaptunk volna a mű egészéből, s úgy alighanem még emlékezetesebbnek ítéltük volna Tetzlaff teljesítményét is. A ráadásként elhangzó Bach-largóban nemes, átélt és befelé figyelő értelmezést kaptunk – lehet ám, hogy Tetzlaff mostani megjelenése a jelmez.

Jukka-Pekka Saraste és a Budapesti Fesztiválzenekar

Jukka-Pekka Saraste és a Budapesti Fesztiválzenekar (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

Sibelius volt az a név, amelyik egyáltalán nem vonzott, amikor a koncertre készültem. A II. szimfóniából kimondottan rossz emlékeket őrzök. Az általam nagyra értékelt régi előadók közül sem Toscanini, sem Beecham nem tudott meggyőzni; emlékszem egy hajdani közös zenehallgatásra, amikor a nagyszerű Lackó Mihály mondta, hogy ez bizony másodosztályú zene. Az ilyen fiatalkori élmények egy életre be tudnak árnyékolni egy-egy művet – míg ellentétes élmény nem ér bennünket. Valami ilyesmi történt Saraste és a Fesztiválzenekar előadásán, s ha nem is váltam egycsapásra Sibelius-rajongóvá, mégis felül kell bírálnom a II. szimfóniára vonatkozó, sommás ítéletemet. Az első tétel kimondottan tetszett – itt éreztem, hogy Saraste is otthon van, ennyi érzelem neki sem sok. És ha a többi tétel nem is villanyozott fel ennyire, és ha a negyedik tételt továbbra is kissé túlírtnak érzem, soha rosszabbat ne kelljen hallgatnom.

Jukka-Pekka Saraste és a Budapesti Fesztiválzenekar

Jukka-Pekka Saraste és a Budapesti Fesztiválzenekar (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

Végül pár szó a zenekarról. A vonósok összhangja ma már alapkövetelmény, mégis érdemes hangversenyről hangversenyre meglátni, hogy ebben munka van, nem csupán rutin. Ugyanez mondható a rezes kar árnyalt hangzására és az egész zenekar profizmusára.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Aki a lányok miatt képezte magát – 85 éves Woody Allen

Az Annie Hall és még számtalan fanyar humorú film alkotója, Woody Allen december 1-jén ünnepli nyolcvanötödik születésnapját.
Vizuál

Vásároljon bérletet, mentse meg a Cirko Mozit!

A Cirko-Gejzír Mozi közönsége segítségét kérni, és egy olyan bérletet kínál, amely onnantól érvényes, amikor a tulajdonosa használni kezdi. De nagy segítség számukra, ha már most megveszi.
Zenés színház

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Színház

Megkezdte munkáját Antal Zsolt az SZFE Elméleti Intézetének élén

Sára Balázs és Bodolay Géza után újabb intézetvezető kezdte meg munkáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Jazz/World

Három napon át minden a jazz körül forog

A kilenc éve minden évben április 30-án megrendezett Nemzetközi Jazznap (International Jazz Day) magyar eseményeit a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, azonban a szervezők most online pótolják az elmaradt koncerteket, amiket három napon keresztül, öt budapesti és egy felvidéki helyszínről közvetítenek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

30. születésnapját ünnepli az Orfeo Zenekar

A zenekar Haydn és Mozart-művekből álló koncerttel ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját 2021. január 19-én a Zeneakadémián.
Klasszikus mvm

A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM

A zeneművészet legtehetségesebb fiatal képviselői tizenharmadik alkalommal vehették át a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. Az MVM Zrt. idén is tíz hazai tehetséget díjazott, ez alkalommal először bárki ingyenesen nyomon követhette az online megrendezett díjátadót és a fiatal zenei géniuszok gálakoncertjét 2020. november 26-án, az mvmjuniorprima.hu oldalon.
Klasszikus online közvetítés

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.
Klasszikus hír

Japán zeneszerző nyerte idén a Zeneakadémia Bartók Világversenyét

Sinszuke Okamoto nyerte el idén a komponistáknak meghirdetett Bartók Világverseny első díját. A győztes mű szerepel majd a 2021-es, vonósnégyes formációknak szóló megmérettetésen is.
Klasszikus gyász

Elhunyt Terényi Ede erdélyi magyar zeneszerző

Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.