A fesztiválnak otthont adó festői olasz várost, ahol Richard Wagner is megfordult, az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította és úgy emlegetik, mint a zene városát.
A hat és fél évtizede működő fesztivál gazdag, műfaji szempontból is sokszínű programsorozata két hónapon át várja látogatóit a világ minden tájáról. A fesztivál minden évben kiemelt figyelmet szentel Wagner művészetének, a program pedig a nemzetközi előadóművészeti szcéna legjobbjait vonultatja fel, ezért különleges megtiszteltetés, hogy a Budapesti Wagner-napok sikerének köszönhetően a Budapesten játszott Wagner-opusok egy darabjával nyitja meg kapuit az idei művészeti seregszemle, melyen
A fesztiválon a Deutsche Symphonie Orchester Berlin zenekarát Kent Nagano vezényli majd – a karmester idén ősszel Budapestre is visszatér, 2017. november 29-én a Hamburgi Filharmónia Zenekarának élén lép színpadra a Müpában.
Mivel a Budapesti Wagner-napok a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kivételes akusztikai adottságaira épül, minden tekintetben rendhagyónak ígérkezik a szabadtéri koncert, melyen A walkür első felvonása, a szünet után pedig a Siegfried harmadik felvonásának harmadik képe csendül majd fel kitűnő szólisták, Elisabet Strid, Daniel Brenna és Sebastian Pilgrim tolmácsolásában.