Klasszikus

Fischer Ádám vezetésével szerveznek Haydn Fesztivált Grazban

2023.08.31. 13:50
Ajánlom
A világhírű magyar karmester örömét fejezte ki, hogy hat évvel a kismartoni Haydn-napok megszűnése után a szeptembere ismét a számára kedves osztrák zeneszerzőről szól majd.

Videóüzenetben jelentette be a közösségi oldalán Fischer Ádám, hogy idén szeptembertől fesztivált szentelnek Joseph Haydn művészetének a Grazi Musikvereinban. Mint mondta, miután 29 évig vezette a kismartoni Haydn-napokat,

számára a zeneszerző művei elválaszthatatlanul összekapcsolódtak a szeptemberrel, és a fesztivál megszűnése óta minden évben elvonási tüneteket tapasztalt magán.

Most viszont a következő három évben ismét a szívének kedves zeneszerzőnek szentelheti a hónapot, a Musikverein vezetőségével már tárgyalnak a 2025/26-os évad programjáról.

Idén szeptember 18. és 21. között vendégszerepelnek Grazban az általa vezetett Dán Kamarazenekarral. Az első három, zenekari koncerten Haydn szimfóniái, illetve zongoraversenye hangzik el, míg 21-én a komponista A filozófus lelke avagy Orpheusz és Eurüdiké című operáját hallhatja a közönség.

Az az álmom, hogy a fesztivállal a Haydn-világ központját hozzuk létre, és így a következő generáció is annyira szeresse a zeneszerzőt, ahogyan mi. Graz és a Musikverein váljon Haydn-Mekkává!

A zenekar előzőleg szeptember 1–3. között Koppenhágában is eljátssza a műsor egy részét. Fischer Ádám azt is bejelentette, hogy a Naxos Kiadó jóvoltából lemezre is veheti a kései Haydn-szimfóniákat, aminek azért örül különösen. Korábban ugyan már rögzítette a műveket, azóta azonban jelentősen megváltozott az elképzelése azokról.

Ez egy fantasztikus lehetőség, hogy mindent újra elölről kezdhessek

– mondta a karmester.

Fejléckép: Fischer Ádám (fotó/forrás: Nagy Attila / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Plusz

Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től

A Kossuth-díjas szerző ezt Tarr Zoltán miniszternek címzett nyílt levelében jelentette be, amelyben arról is ír, szeretné tisztázni becsületét. Bejelentése azután érkezett, hogy a kulturális kormányzat feljelentést tett az ügyben.
Vizuál

Backrooms: YouTube-videóból született meg az év egyik legkülönösebb horrorja

Internetes rémtörténetnek indult, ma már világszerte hatalmas kultusza van: a Backroomsból készült mozifilm nem pusztán egy sikeres adaptáció, hanem az év egyik legkülönlegesebb horrorja. Backrooms – Hátsó szobák kritika.
Tánc

A tökéletesség nyomában – beszélgetés Gantner József balettrajongóval

A balettre úgy tekint, mint a maximalizmus művészetére. Gantner József vérbeli rajongóként szinte valamennyi előadásra ellátogat az OPERÁ-ba, ahol még a sokadszor látott klasszikusokban is mindig felfedez valami újat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Klasszikus ajánló

Majestic Sounds: orgonakoncertek a nyár fővárosában

Július 20. és augusztus 17. között ismét igazi csemege várja a klasszikus zene és azon belül az orgonairodalom szerelmeseit Siófokon. Hétfőnként 20 órától öt alkalommal érkezik a Majestic Sounds hangversenysorozat nyolc kiváló művész változatos és színvonalas műsorával.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a fesztiválpezsgésben – különleges koncertek és zenei találkozások a 35. Művészetek Völgyében

Július 24. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. Művészetek Völgyét, Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválját. A klasszikus zene idén is kiemelt szerepet kap.
Klasszikus kritika

Kortárs zene a gyógyfürdőben – 15 sor klasszikus

„Persze a gyógyfürdő nem tesz lehetővé olyan elmélyült zenehallgatást, mint a koncertterem, ugyanakkor az ember másfajta fogékonyságra tesz szert.” Az alábbi rövid írás a Fesztivál Akadémia Budapestnek a Széchenyi Fürdőben megrendezett késő esti koncertjéről szól. 15 sor klasszikus.
Klasszikus hír

Jubileumok, találkozások és közös ünnep – így zárult a Csíkszeredai Régizene Fesztivál

Július 12-én este lezárult a 2026-os Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Az idei kiadás a Fantasia mottó jegyében arra vállalkozott, hogy bemutassa: a régizene egyszerre őrzi a múlt emlékeit, és ösztönöz alkotó szabadságra.