Ezzel a tanáccsal szolgálhatok a zenészek és a fiatal karmesterek számára. Ölhetsz. Hódíthatsz. Gyűlölhetsz. Lehetsz agresszív. Lehetsz szentimentális. A zenében megteheted mindazt, amiben egyébként meg kell fékezned magadat.
A dirigens elmondta a Timesnak, hogy nem szeret turnézni, és jobban szereti a próbákat, mint az előadásokat. Nem szereti újra és újra ugyanazt előadni, holott a legtöbb zenésznek nincs gondja az ismétléssel. „Nem vagyok az a tipikus karmester, de jól van ez így.” Fischer Iván hatvanhat évesen két zenekar a Konzerthausorchester Berlin és a Fesztiválzenekar között osztja meg az idejét, de nem titkolja, hova húz a szíve.

Kapcsolódó
Fischer Iván zenekara eljátszik egy 601-es Trabantot
Szerencsére nem kanasztán, hanem úgy, ahogy egy zenekarhoz illik: szimfonikus hangszereken. A berlini Konzerthausorchester városuk előtt tiszteleg.
Azt hiszem, nincs még egy olyan innovatív és közösségi zenekar, mint a Fesztiválzenekar
– mondja, és hozzáteszi, hogy ha lejár a berlini szerződése, nem vállal már újat.
Fischer odamondott a bécsi újévi koncertekről is: „Nem tudok elképzelni ennél nagyobb kamut” – mondta. – „Az emberek eljönnek az aranyozott koncertterembe, és azt hiszik, hogy ez a régi bécsi stílus? A Habsburg birodalom ennél sokkal színesebb, ellentmondásosabb és lenyűgözőbb volt. Tele volt cigányokkal, szerbekkel, románokkal, magyarokkal, zsidókkal, csehekkel, főleg Johann Strauss idejében.
Most meg csokoládés dobozban tálalják Bécset.”
Fischer 2010-ben félig szcenírozott előadást rendezett a Don Giovanniból, amely merészsége ellenére kedvező fogadtatásra talált. Az előadás a Müpa színpadán szeptember 21-én, 23-án és 25-én újra látható. Tizenhat színész testéből épített színpadot – mondta a karmester. – „Don Giovanni szemeivel akartam látni a világot, ezzel a heves szexuális vággyal és soha nem múló szomjjal.”
„Igen. Azt hiszem, ma pszichiáterhez küldenénk [Don Giovannit], a 18. században viszont rögtön a pokolra jutott.”
Operát rendezni és vezényelni egyszerre valamiféle egománia, ismeri el a direktor, de szerencsére igyekszik megtalálni ennek a helyét. Fesztivált alapít Vicenzában, a Teatro Olimpicóban, melyet 1585-ben Andrea Palladio építtetett. Kortárs darabokat is szeretne színpadra álmodni ezen a fesztiválon, ahogy mondta, az érdekli, hogy mindenféle opera műsorra kerüljön.
Fischer sikernek tartja az elmúlt 33 évet, amit a Fesztiválzenekarral töltött. „Nem a hírnévre és az elismerésekre gondolok. Szerettem volna megújítani a szimfonikus zenekart mint jelenséget, azt, ahogy közösségként működik, és azt hiszem, ez sikerült.” Végül azt is elárulta, hogy nem akar egész életében vezényelni. „Szeretek komponálni, boldog vagyok, ha rendezhetek. Hosszú listám van arról, amit még tenni szeretnék. Nem hiszem, hogy nekem az lenne a legfontosabb, hogy karmesteri pálcával hadonásszak.” (via Times)