Klasszikus

Fischer Iván: Aki karmester akar lenni, az nekem gyanús

2017.12.18. 12:14
Ajánlom
A karmester igazi vezető, de a zenének a muzsikus legbelső lényéből kell fakadnia. Repülés közben Fischer Iván szavait olvasgatják a Lufthansa utasai. A légitársaság magazinjának interjúját szemlézzük.

Őszintén szólva eddig nem tűnt fel, hogy Fischer Iván ne élvezné a munkáját – nem is csak a karmesteri munkát, hanem a zeneigazgatóit, annak kreatív minőségével –, mégis ezzel kezdi az interjút: „A zene miatt belenyugszom, hogy ez a feladatom.

Vannak emberek, akik karmesterek szeretnének lenni. Ők nagyon gyanúsak nekem.

(...) Ha a zene működik, akkor megéri. Akkor azt mondom, hogy ez jó munka.”

Fischer Iván a Fesztiválzenekar élén

Fischer Iván a Fesztiválzenekar élén (Fotó/Forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)

Fischer a Fesztiválzenekarral nem egy mindennapi, szabályos zenekart akart igazgatni, és most, 35 évvel később a legjobbak között vannak. „De annyi mindennel jár az egész. A rivaldafényben kell lenni, a hotelek, az üzleti rész... és mindenekelőtt a karmesteri hatalom, ami inkább visszarettent, mint vonz.”

A karmester szerint szükség van a zenekarban az irányításra, de minden egyes hangjegynek a muzsikusok legbelső lényéből kell fakadnia, a saját érzelmeikből. „Ez egy nagyon érdekes paradoxon.” És hogy miként tartja életben a zenészek kreativitását a Fesztiválzenekar menedzsmentje?

Ha egy zenésznek biztos helye van egy zenekarban, úgy érzi, nincs szükség saját ötletekre – és úgy játszik, ahogy megmondják neki. Ez ellustítja a lelket, és a zenészből gép lesz. Fischer budapesti zenekarában – ő úgy nevezi, hogy „laboratórium” – nincsenek alkalmazottak.

A zenészeknek lehetnek saját projektjeik – így szabad szellemek maradnak.

A zenekar és a karmester sosem nyughat: a koncerteken mindig számítani lehet valami szokatlanra. Vagy a közönség ül máshogy, vagy a zenekar, éjfélkor kezdődik a hangverseny, vagy délután, flash mob, autista gyerekeknek szóló előadások, kakaókoncertek. A cél, hogy ne legyen rutin. Fischer gyakran összeszólalkozik az Orbán-kormánnyal. A karmester, akinek a nagyszüleit Auschwitzban és Buchenwalban gyilkolták meg, gyakran érzi azt, hogy újra fellángol itthon a zsidógyűlölet.

Fischer Iván

Fischer Iván (Fotó/Forrás: Stiller Ákos / Budapesti Fesztiválzenekar)

Hogy a klasszikus zene túl régi lenne? „Az embereknek azt kell adnod, amit kérnek – mondja Fischer. – Mozart és Brahms életében az embereket csak a kortárs érdekelte, ma fetisizáljuk a régi zenét. Ez őrület – és nélkülöz minden logikát. De azt hiszem, ez csak egy rövid életű hullám.”

A KULT50 bemutatja: Fischer Iván

Kapcsolódó

A KULT50 bemutatja: Fischer Iván

A lakás, amelyben felnőtt, az Andrássy út 27. harmadik emeletén, ma színház. Fischer Iván portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból.

A jó zene eléri az embereket. „Ha egy gyerekkönyvből olvasol, mit szeretnél elérni? Hogy a gyermek átéljen valamit. Nem az a fő, hogy én mit gondolok a könyvről.

A koncerteken a közönség olyan mint a kisgyermek, és én történetet olvasok nekik”

– vallja Fischer. Hogy mindez könnyűnek tűnik? „A vezénylés könnyű munka. Nem értem, miért gondolják, hogy nehéz.” (via Lufthansa Magazine)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.