Klasszikus

Fischer Iván megszólalt a Fesztiválzenekar megszorításai kapcsán

2019.11.19. 14:00
Ajánlom
A Fesztiválzenekar karmestere az Indexnek elmondta: egy ideális rendszerben 4-5 évre előre lehetne tervezni. Szerinte az sem jó, ha többet kap az, aki ügyesebben lobbizik vagy jobb kapcsolatai vannak.

Tegnap mi is megírtuk, hogy lemondta programjai egy részét a Fesztiválzenekar a tao-támogatás elégtelen kompenzációja miatt, sőt, az együttes ügyvezetője, Martin Hoffmann is lemondott. A forráshiány oka, hogy az eddigi, mintegy 400 milliós tao helyett mindössze 200 millióval kompenzálják őket. A Fesztiválzenekar korábban is hevesen fogadta, ha nem kap elég pénzt, többször konfliktusba kerültek az előző fővárosi polgármesterrel, Tarlós Istvánnal is.

Az Index megkérdezte a zeneigazgatót a tiltakozási akcióval is felérő közlemény kapcsán.

„Körülbelül 10 évvel ezelőtt új korszakot kezdtünk, új célokat tűztünk ki. Azelőtt, az első húsz-huszonöt évben az lebegett a szemünk előtt, hogy létrehozzunk egy világszínvonalú zenekart Magyarországon. Be akartunk törni a nemzetközi élvonalba” – mondja Fischer, hozzátéve, hogy egy hasonló (külföldi) zenekar az ő pénzük többszöröséből dolgozik.

Hősies munka volt ez, nem hiába nevezték a Fesztiválzenekart »zenei aranycsapatnak«.

A zenekar népnevelő, kultúraközvetítő munkájáról Fischer elmondja, hogy céljuk volt minél több korosztálynak, társadalmi rétegnek elvigyék a zenét.

BFZ_KozossegiHetKurcsakIstvan-215728.jpg

Életkép Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hetéről (Fotó/Forrás: Kurcsák István / BFZ)

Ehhez pénzre is szükség van, a zenekar az elmúlt években átlagosan évi 414 millió tao támogatásból gazdálkodott. A tao, ahogy tudjuk, megszűnt. „Azért sajnálom, mert helyes lépés volt összekapcsolni a támogatás gondolatát a hasznossággal. Nem helyes, ha az kap többet, aki ügyesebben lobbizik, vagy akinek jobb kapcsolatai vannak.”

Fischer szerint jó lenne, ha egy zenekar költségvetését évekre biztosítani lehetne.

„Legalább 3 vagy 5 évre stabilitást kell biztosítani, mert a zeneéletben előre tervezünk. Az énekes sztárok naptára 4-5 évre előre tele van, a karmestereké, hangszeres szólistáké 2-3 évre.”

Sokan úgy vélekednek, hogy egy ilyen zenekart nem szükséges támogatni, de Fischer úgy gondolja, a döntéshozóknak inkább büszkének kellene lenniük a Fesztiválzenekarra. „De nem szeretnék panaszkodni, hullámzott ez a rendszer, voltak jó időszakok is, amikor a BFZ jelentős támogatást kapott államtól, fővárostól is, amiért hálás vagyok.”

Végül azt is elmondta, hogy azokat a koncerteket kellett lemondaniuk, amelyek nem lettek volna nyereségesek. „Rettenetes érzés választani. Most mit dobjunk oda: ezeket a jótékonysági koncerteket, vagy a kivívott világsikert? Mondjunk le turnékat, veszélyeztetve hitelünket, és azt az egyedülálló esélyt, hogy egy magyar zenekart évről évre visszavárnak a nagy fesztiválokra?”

 

A fejlécképen Fischer Iván, a fotót Stiller Ákos készítette.

Távozó ügyvezető, elmaradó programok a Fesztiválzenekarnál

Kapcsolódó

Távozó ügyvezető, elmaradó programok a Fesztiválzenekarnál

Számos jövőre tervezett programot, köztük az idősotthonokba és kisgyermekeknek szervezett koncerteket kénytelen lemondani a Budapest Fesztiválzenekar a kieső TAO-forrás miatt. Leépítés kezdődött meg a háttérstábban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

SZFE: Gothár Péter ügyét ürügyként használják fel az egyetem lejáratására

Közleményben tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem lejáratása, ellehetetlenítése, a színházvezetői kinevezések befolyásolása és a független színházi szféra sarokba szorítása ellen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.
Klasszikus gyász

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.
Klasszikus ajánló

Áthallások – az Egri & Pertis Zongoraduó új koncertsorozata a BMC-ben

Milyen maszkban pantomimozott volna Debussy? Mi köze volt Faurénak a bergamaszkokhoz? Sétált-e Händel London komédiás negyedében, és mit talált Sztravinszkij Petruska szobájában?
Klasszikus galéria

Láttál már hangszobrot?

Élmény marad – különleges hangszobor-kiállítással készül az ünnepekre a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Világsztárok által aláírt hangszobrokból és egy közel öt méter magas, függesztett elemből álló grandiózus installáció várja a látogatókat az ünnepi készülődés jegyében a Müpa Zászlóterében december 5-től.
Klasszikus gyász

Elhunyt Bónis Ferenc zenetörténész

Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence egykori tanítványa 87 éves volt.