Az elmúlt időszakban megjelent nyilatkozatok kapcsán Fischer Iván megjegyezte: „A sértő jelzőkről semmit sem szeretnék mondani, inkább azt figyeltem, hangzott-e el meggyőző indok amellett, hogy miért kellett a zenekar támogatását drasztikusan csökkenteni” - olvasható a nol.hu interjújában.
A Budapesti Fesztiválzenekar vezetője csúsztatásnak tartja azt az érvelést, miszerint a BFZ idén százmillió forint emelést kapott az államtól, mivel szerinte ez a tavalyi ideiglenes csökkentés helyreállítása volt. Úgy véli, az sem érv, hogy ők időnként három-négy zenésszel játszanak, és ez nem számít zenekari koncertnek, hiszen állítása szerint sokkal több zenekari koncertet teljesítenek, mint a szerződéses kötelezettségük, és ezeken felül kis létszámú jótékony hangversenyeket is adnak.
Fischer Iván szerint nem magyarázza a hirtelen megvonást az az érv, hogy a zenekar támogatása a fővárosnak nem kötelessége, mint ahogy azt sem tartja meggyőző érvnek, amely a támogatást a munkaviszonyban levők létszámával méri össze, hiszen a BFZ más formában foglalkoztatja embereit, és a támogatásokat Európában nem a létszámmal, hanem a hasznossággal mérik össze.
Egy modern, jól átgondolt támogatást attól érdemes függővé tenni, hogy az mennyi hasznot hoz a társadalomnak
- jegyezte meg Fischer Iván, aki szerint a különféle számok összeadásával azt a látszatot kelteni, mintha „úsznánk a pénzben”, egyszerű hangulatkeltés a Fesztiválzenekar ellen. „Nem úszunk a pénzben. Jól meg kell fizetnünk muzsikusainkat, mert szeretnénk itthon tartani a legtehetségesebbeket, de ez nem könnyű feladat, mert vonzzák őket azok a nyugati zenekarok, amelyeknél a támogatás a miénk többszöröse” - tette hozzá a BFZ vezetője, aki azzal is egyetért, hogy a többi zenekar is magasabb támogatást érdemelne.
Mint kiemelte, a magyar állam a szükséges mértékben támogatja a zenekar munkáját, amiért elismerés illeti az Orbán-kormányt. „Különös tekintettel arra, hogy
ők is tudják, számos politikai döntésükkel nem értek egyet
- tette hozzá Fischer Iván, aki a úgy érzi, a fővárosnál valami „elcsúszott”. Arra a kérdésre, mikor beszélt utoljára Tarlós István főpolgármesterrel, a zenekarvezető így válaszolt a nol.hu-nak: „Február óta nem beszéltünk, amit igazán sajnálok, sokkal jobb lenne megbeszélni, hogyan szolgálhatjuk együtt eredményesen Budapestet.”
A Fővárosi Közgyűlés április 27-éndöntött úgy, hogy tavalyhoz képest 200 millió forinttal kevesebbel, 60 millió forinttal támogatja idén a Budapesti Fesztiválzenekart. Két nappal később Fischer Iván zeneigazgató videoüzenetben nehezményezte, hogy a döntés szezon közben, előzetes egyeztetés nélkül született meg, május 7-re pedig flashmobot hirdetett a Vörösmarty térre, amelyre a főpolgármestert is elhívta. További részletekről ide kattintva tájékozódhat.