Klasszikus

Fischer Iván vendégül látott egy afgán családot

2017.10.25. 16:06
Ajánlom
A Fesztiválzenekar Kakakókoncertjén a karmester invitálására megjelent az a legálisan itt tartózkodó menekült család, akiket nem engedtek Őcsényben üdülni.

Ahogy korábban megírtuk, Fischer Iván nem hagyta szó nélkül, hogy Őcsény önbíráskodó lakosai nem engedték meg egy panziótulajdonosnak, hogy szállást adjon pár menekült gyereknek. Az erőszakra válaszul a karmester meghívta őket egy kakaókoncertre, mert szerette volna, ha Magyarország képét nem a gyűlölet alakítja a világ felé.

Fischer az október 22-i koncert után beszélgetett a családdal, és felajánlotta nekik a segítségét, amennyiben a gyerekek hangszerjátékot szeretnének tanulni. A karmester egyébként az őcsényieket is elhívta a koncertre, de a faluból nem jelent meg senki.

Amszterdamtól Párizsig

A Kakaókoncertet megelőző héten az együttest hangosan ünnepelték Amszterdam, Stuttgart, Antwerpen, Dortmund, Eindhoven és Párizs koncerttermeiben. A zenekaron belül működő barokk együttes most először mutatkozott be nemzetközi színpadon, ami igazi kuriózum. A muzsikusok az elsőként megszólaló Bach-darabot korhű hangszereken, állva játszottak, míg Fischer Iván az orgona mellől irányította őket. Ezt az újdonságot a holland kritika is kiemelte: „Nem sok zenekar képes rá, hogy egyetlen koncerten belül játsszon Bachot autentikus hangszereken, egy népszerű Mozart-zongoraversenyt és egy romantikus orosz szimfóniát.”
Vannak zenészek, akik egyetlen zenei stílusnak szentelik az életüket, és van Fischer Iván, aki szinte minden zenei korszakkal foglalkozik. Micsoda energia!
– tette hozzá a szerző. Dvořák 8. szimfóniáját hallgatva kétségtelenné vált, hogy a BFZ a világ egyik csúcszenekara – írták a stuttgarti koncert után, míg a párizsi fellépést követően Csajkovszkij 4. szimfóniájának „emlékezetes”, „mesés” előadását emelték ki. A szerző szerint a BFZ a bizonyíték arra, hogy egy zenekarnak nem kell többszázéves múlt ahhoz, hogy egyedi és csodálatos hangzása legyen. Egy másik ötcsillagos francia kritika ugyancsak a Csajkovszkij-szimfónia „mesteri kivitelezésről” számolt be. A koncertek szólistája a hétszeres Grammy-díjas Emanuel Ax volt, aki „egyszerre elegáns és virtuóz”, „tűz és víz”, játékát „öröm hallgatni”. A világklasszis zongorista nem csak szólistaként remekelt, de a ráadásban, Johann és Joseph Strauss Pizzicato Polkájában az ütőst helyettesítve, sok-sok humorral játszott krotálon is. A turné programjával a Fesztiválzenekar három teltházas koncertet adott a Müpában is. Legközelebb október 28-án és 29-én Takács-Nagy Gábor vezényli az együttest a Zeneakadémián, majd novemberben Dmitrij Kitajenko is Budapestre érkezik, hogy egy orosz programot dirigáljon a zenekar élén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus beszámoló

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.