A koronavírus-járvány tömegek életét változtatta meg végérvényesen. Számtalan édesanya és édesapa vesztette életét, így fiatalok százai maradtak árván vagy félárván. Kicsik és kamaszok, akiket gyászukban segíteni, életükben támogatni kell.
A Filharmónia Magyarország szervezésében április 13-án jótékonysági koncerten vehetnek részt mindazok, akik segíteni kívánnak: a Pesti Vigadóban Boros Misi önálló estjét hallhatják.
A „zongora hercegének” is nevezett fiatal tehetség kora ellenére meghódította már szóló zongoraművészként a világ több nagyvárosát, többek között Párizst, Milánót, New York-ot, Stockholmot és Tokiót is. Kimagasló tehetségét és elbűvölő személyiségét olyan mesterek méltatták, mint Plácido Domingo és Vásáry Tamás.
A rajongók által csak Misinek hívott ifjú művész pici kora óta a zene bűvkörében él: óvodásként saját dallamokat talált ki, nyolc éves korától minden korosztályos országos versenyt megnyert, amin elindult. Az egész ország kedvence lett, amikor 2014-ben, tizenegy évesen a kicsik korcsoportjában megnyerte a Magyar Televízióban közvetített klasszikus zenei tehetségkutatót, a Virtuózokat.
Április 13-án három Schubert-művet hallhatunk tőle.
A zene mindig elmélyülést, emelkedettséget, lelki élményt ad. Ez alkalommal az adja a többletet, hogy a koncert célja nemcsak maga a művészi produktum, hanem a rászoruló gyermekeken való segítés is
– fogalmazott Misi. Ő a zene erejével szeretne hozzájárulni támogatásukhoz, hatalmas megtiszteltetés számára, hogy jótékonysági koncertet adhat az árvák javára, mondta.
A koncert teljes bevételének célba juttatásáról a Regőczi Alapítvány gondoskodik. Aki személyesen nem tud részt venni a programon, vagy körülményei akár nagyobb összegű támogatást is lehetővé tesznek, azok támogatói jegyet is válthatnak vagy egy kívánt összeget át is utalhatnak, amivel hozzájárulhatnak több mint kilencszáz kiskorú ösztöndíjához, lakhatási támogatásához, szociális juttatásához, közlekedési támogatásához és még számos olyan gondoskodási formához, ami a fejlődést, a gyarapodást, a tanulást, a megélhetést segíti elő.
További információ és jegyvásárlás a www.filharmonia.hu weboldalon található!
Fejléckép: Boros Misi (Fotó / Forrás: Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft.)
Jótékonyság koncert a koronavírus árváiért
Boros Misi Schubert-zongoraestje
2022. április 13., 19:00
Pesti Vigadó