Klasszikus

Főhajtás Liszt Ferenc nagysága előtt - indul az első Liszt Ünnep

2021.09.02. 14:25
Ajánlom
Október 8-án kezdődik az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál, amely 17 napon át kínál zenei ritkaságokat, ősbemutatókat, premiereket hazai és külföldi művészek bevonásával.

Klasszikus zenei koncertek mellett több opera- és táncelőadás, szakmai konferencia, orgonakoncert, kortárs zenei est, jazz, világzenei és könnyűzenei csemegék, irodalmi, valamint képzőművészeti programok és rendhagyó köztéri események várják az érdeklődőket nem csupán Budapest legjelentősebb intézményeinek színpadán, hanem számtalan különleges helyszínen az Esztergomi Bazilikától a Svábhegyi Csillagvizsgálón keresztül a Párizsi Nagyáruházig. 

20210901_Sajtopiknik_KalteneckerZsolt_c_LisztUnnep_Posztos_Janos-141614.jpg

Liszt Ünnep sajtópiknik (Fotó/Forrás: Posztós János )

Az idén épp 210 éve született Liszt Ferenc az egyetemes zenetörténet egyik legragyogóbb csillaga, olyan kivételes tehetségű és hatású művész, akit több nemzet vall magáénak, ő azonban következetesen magyar alkotóként határozta meg önmagát.

Sokan az első komolyzenei »rocksztárként« tekintenek rá, mások szakrális műveit tartják alkotói pályája csúcsának. Egy biztos: az életművét jellemző lenyűgöző minőség, műfaji és formai gazdagság olyan érték, amely számunkra is mértékadó, meghatározó iránytű. Fontos, hogy ne megközelíthetetlen, köztéri szoborként láttassuk Lisztet, hanem közel hozzuk őt a ma emberéhez

– mondja Káel Csaba, a rendezvénysorozatot életre hívó Müpa vezérigazgatója.

Kiemeli, hogy a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál főhajtás Liszt zsenialitása előtt, ugyanakkor olyan nagy nemzetközi figyelemre számot tartó összművészeti eseménysorozat, amely évről évre ízelítőt nyújt Liszt páratlan életművéből, ám nem kizárólag a világhírű komponista műveit tűzi műsorra, hanem a művész szellemiségét kívánja megjeleníteni számtalan műfajban, inspirációt nyújtva ezzel a kortárs alkotóknak is.

Nem titkolt cél, hogy a Liszt Ünnep új produkciók létrejöttének katalizátoraként, fokozatosan összekapcsolva a vidéki nagyvárosokat és Budapestet, fesztiválról fesztiválra egyre vonzóbb célponttá tegye Magyarországot a kulturális utazók szemében, ezzel is hozzájárulva a kulturális turizmus erősödéséhez.

„Nagy öröm számomra, hogy Budapest új fesztiválja már nevében is Liszt Ferenc szellemi örököseként határozza meg önmagát, és büszke vagyok arra, hogy zenekarommal, az Orchester Wiener Akademie­vel az első Liszt Ünnep közreműködői között lehetek!

Mint Liszt-­kutató és évtizedek óta a zeneszerző műveinek előadója, rendkívülinek tartom ezt az örökséget, melynek legfontosabb vonása a szellemi nyitottság

– fogalmaz a világhírű orgonaművész és karmester, Martin Haselböck, aki október 12-én zenekarával és a kiváló baritonnal, Thomas Hampsonnal érkezik a fesztiválra.

211012_Martin_Haselbock_c_LisztUnnep_Meinrad_Hofer-134003.jpg

Martin Haselböck (Fotó/Forrás: Meinrad Hofer)

„Amikor Lisztet nyitottnak nevezem, nemcsak a legkülönfélébb hagyományok iránti fogékonyságára gondolok, hanem arra is, ahogyan kísérletező, innovatív szellemével a jövő felé fordult. Ezért lehetett oly sok későbbi nagy zeneszerző elődje. A harmadik fontos vonása, hogy újra meg újra meglep. Még ma is. Még mindig nagyon sok vele kapcsolatban a felfedeznivaló.” - tette hozzá. 

Az eseménysorozat nyitókoncertjén, október 8-án a Magyar koronázási mise a Mátyás-templom falai közt, míg az Esztergomi mise az Esztergomi Bazilikában csendül fel a Magyar Rádió Énekkara és a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában október 22-én.

Kivételes koncertsorozatra készül Klukon Edit és Ránki Dezső, Liszt orgonára komponált művei fővárosi templomokban kerülnek bemutatásra, többek közt Martin Sturm, Kecskés Mónika és Deák László előadásában, Kelemen Barnabás és Berecz Mihály a komponista karakteres kamaraműveit szólaltatja meg, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs koncertjén pedig orgonaművek, improvizált tételek, népzene és vallásos népénekek reflektálnak egymásra.

211010_MartinSturm_c_LisztUnnep_Guido_Werner-135821.jpg

Martin Sturm (Fotó/Forrás: Guido Werner)

Több Liszt-darabot is műsorára tűz majd budapesti fellépésén a Cracow Singers, de Liszt és a jazz műfajának találkozása is vonzó műsort kínál a Jazzical Triónak köszönhetően.

Október 22-én, Liszt születésnapján zárul a Zeneakadémián az a nagyszabású, négynapos zenetudományi és zenetörténeti konferencia, amelyre a nemzetközi Liszt-kutatás kiválóságai érkeznek előadóként.

Október 23-án A szabadság hangja című esten Bartók és Liszt egy-egy műve mellett a Müpa Zeneműpályázatának egyik győztes kompozíciójával, Szentpáli Roland A magyarokhoz című művének ősbemutatójával ünnepelhetünk. Ám nem ez az egyetlen esemény, ahol a nagy sikerű zeneszerzői pályázaton díjazott alkotásokkal találkozhatnak a nézők: a Müpa teljes épületét játékba hozó, formabontó esti koncert-kalandtúra keretében a pályázat legkiemelkedőbb elektroakusztikus kompozíciói sorakoznak fel október 14-én, a kis jazzformáció kategóriájának legjobbjait pedig a Budapest Music Centerben hallhatja majd a fesztiválközönség.

Október 17–18­-án a legendás flamencotársulat, a Compañía Antonio Gades ikonikus Carmenje érkezik a Müpa Fesztivál Színházába, de a néptánc szerelmeseinek is tartogat meglepetést a Liszt Ünnep: október 24-én Szépséges Mezőség címmel készül bemutatóra a Duna Művészegyüttes.

Igazi különlegességnek ígérkezik Gyöngyösi Levente opera-musicalje, A Mester és Margarita, amely a Magyar Nemzeti Balett táncművészei, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, és a Magyar Légtornász Egyesület légtornászai közreműködésével valósul meg.

211009_Gyongyosi_Mester_Margarita_c_LisztUnnep_Rakossy_Peter-135619.jpg

Gyöngyösi Levente: A Mester és Margarita (Fotó/Forrás: Rákossy Péter)

De az operarajongók további ínyencségeknek is örülhetnek: Esterházy Péter és Vajda Gergely Fuharosok című mono-koncert-operája és George Benjamin Into the Little Hill című művének bemutatója október 21-én látható.

A Liszt Ünnep a jazz különlegességekre, világzenei és könnyűzenei újdonságokra nyitott nézőket is megörvendezteti:

érkezik a Grammy-díjas brazil legenda, Gilberto Gil, a Keller András vezette Concerto Budapest Roby Lakatos hegedűvirtuózzal és Snétberger Ferenc gitárművésszel karöltve a klasszikus szimfonikus zene és a világzene izgalmas fúzióját teremti meg.

211022_Gilberto_Gil_c_LisztUnnep_Fernando_Young-140204.jpg

Gilberto Gil (Fotó/Forrás: Fernando Young)

Дeva (Gyeva – Takács Dorina), Saya Noé (Kőrös Mimi) és a Svédországban élő előadóművész-dalszerző, Bozóky Felícia Lili I Am Soyuz projektje mutatkozik be az Akvárium Klubban, de a fesztivál keretében valósul meg az 5. Magyar Klipszemle is.

A sokszínűség jegyében a Liszt Ünnepen megjelenik a képzőművészet, az irodalom és a film műfaja is: olyan sokak által szeretett programsorozatok valósulnak meg a fesztivál égisze alatt, mint a jelentős népszerűségnek örvendő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, a nemzetközi rangú Art Market Budapest, a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál, a Budapest Showcase Hub vagy épp az idén rendhagyó városi terekben megvalósuló PONT Fesztivál.

Az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.

Fejléckép: Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál sajtópiknik (fotó: Posztós János

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Klasszikus beszámoló

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus hír

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Klasszikus gyász

Elhunyt Zimán János hegedűművész

Fájdalmas veszteség érte a Szegedi Szimfonikus Zenekart: február 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Zimán János, a zenekar második hegedű szólamának szólamvezetője – adta hírül az együttes. A művész hatvanhat évet élt.
Klasszikus ajánló

Szenvedélyes olasz melódiákkal tér vissza Budapestre Vittorio Grigolo

Olasz dalesttel készül operaházi bemutatkozására Vittorio Grigolo. A világhírű olasz tenor partnere a Sztárestek zongorával című sorozat február 16-i estjén Cristiano Manzoni zongoraművész lesz.