Klasszikus

Főigazgatói kinevezések - meglepetésekkel

2005.07.07. 00:00
Ajánlom
Petrányi Zsolt személye szemléletváltozást és megújulást jelent indokolta a kulturális miniszter döntését a sajtó képviselőinek, akiket meglepett a bejelentés, hisz a művészettörténész mindössze egyetlen kurátor támogatására számíthatott a tanácsadó testületben. A miniszter ugyanakkor nem hirdetett eredményét a Pesti Magyar Színház direktori posztjának ügyében, és mérlegeli a pályázat ismételt kiírását.

Én hozom a döntéseket, és én vállalom értük a politikai felelősséget. A szakmai bizottságok csak véleményt nyilvánítanak - zárta tegnap azt a sajtótájékoztatót Bozóki András, ahol ismertette a tárca által kiírt intézményvezetői pályázatok eredményét. Kiderült: Petrányi Zsolt a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet igazgatója vezeti az elkövetkező öt évben a Műcsarnokot.

A Honvéd Együttes élén az eddigi igazgató Aranyos Károly áll július 16-tól a következő öt évben, aki hangsúlyozta, a hagyomány és modernség alapelvei szerint vezeti az intézményt a továbbiakban is. Bakos Edit pedig az Uránia Nemzeti Filmszínházat irányítja július 1-től három éven át, tőle Bozóki András kulturális miniszter az intézmény depolitizálását várja. Az Uránia ugyanis megnyitásától kezdve a jobboldal szimbolikus terévé vált - mondta a miniszter.

A legnagyobb kíváncsiság a Műcsarnok új főigazgatójának kinevezését övezte, mint lapunk megírta, négyen pályáztak a helyért: Bencsik Barnabás, Fabényi Júlia, Szilágyi Gábor és Petrányi Zsolt. Eredetileg a sajtótájékoztató helyszíne is a Műcsarnok lett, de az utolsó pillanatban az Urániába helyezték át, ekkor a jól értesültek tudták, nem az eddigi főigazgató nyerte a pályázatot. Szerdán ugyanakkor még Bencsik Barnabást tartották befutónak, egy internetes napilap levelezési rovatában megjelent írás szerint hiába kapott a minisztérium által összehívott nyolc tagú tanácsadó testület öt tagjától bizalmat Fabényi Júlia eddigi főigazgató, a miniszter várhatóan mégis Bencsik Barnabást nevezi majd ki. Az ismeretlen levélíró szerint a miniszter Schneider Márta helyettes államtitkárra és Sebők Marcell miniszteri tanácsadóra fog hallgani, ők ketten szavaztak ugyanis Bencsik mellett. A levélíró szerint Bencsik mellett áll az is, hogy pályázata tartalmazza az MTV együttműködő ígéretét közös műsorokra.

Végül tegnap kiderült a szakmai testülettől mindössze egy szavazatot - Radnóti Sándorét - kapott Petrányi Zsolt irányíthatja szeptember 1-étől öt éven át a Műcsarnokot.

Megkérdeztük Bozóki Andrást, mit kifogásolt az eddigi főigazgató ténykedésében, sajnos azonban a miniszter közelebbit erről nem kívánt nyilatkozni. A miniszter egyébként joggal hivatkozott arra, hogy a tanácsadó testület csak véleményt formált, s nem köti őt javaslatuk elfogadása. A tárca vezetője hangoztatta, a szakma más köreinek véleményét is kikérte, ám bővebben erről nem beszélt. Kérdésünkre hangsúlyozta, hogy a bizottságban nem volt formális szavazás, ugyanakkor az egyik bíráló bizotsági tag szerint minden tag egyértelműen állást foglat. Úgy tudjuk, Bencsik A Nagy Könyv mintájára elindította volna A Nagy Kép sorozatot, és egy talkshow jellegú, programot is. Az előző kormány által kinevezett Fabényi helyett talán e populáris programok miatt látta volna szívesen a miniszeter szűkebb környezete őt ebben a pozicióban. Mindenesetre tény, hogy Bozóki András ezúttal, mind mind saját adminisztrációjával, mind a szakma képviselőivel szembe ment, amikor Petrányit Zsoltot nevezte ki főigazgatóvá. A miniszter döntését azzal magyarázta, Petrányi személye szemléletváltást és megújulást képvisel. Emellett megfelelő vezetői tapasztalattal rendelkezik - 2001 óta vezeti a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetet - bizonyította, hogy, ha kell, "a jég hátán is megél".

Az angolul, franciául, svédül és japánul is beszélő Petrányi Zsolt elmondta alapelvei: a kommunikáció, az együttműködés és a produkció. "Azaz a Műcsarnoknak hatékonyabban kell megszólítani a művészetpártolókat, gyűjtőket, de azokat is akik eddig be sem léptek a Hősök terei épületbe." A magyar művészet egészére érvenyes párbeszédet kezdeményez az új főigazgató, illetve - külföldi kurátor megbízásával - az intézmény nemzetközi újrapozícionálását is fontosnak tartja. Tervez személyi változásokat is, s nagyobb önállóságot kíván adni a kurátoroknak. "A Műcsarnoknak azonban nem csupán a kortárs művészet bemutatása a feladata, hanem erkölcsi és anyagi támogatást kell nyújtania műalkotások létrehozására is"- fejtette ki lapunknak az új főigazgató.

KERETES

Nem hidetett eredmény Bozóki András kulturális miniszter a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázatán. Lépését azzal magyarázta, hogy a pályázatra csupán egyetlen pályázat, Iglódi Istváné érkezett. "Konzultálni fogok a szakmával, s ha szakmai konszenzus áll Iglódi mögött, ő lesz az igazgató. Ha nem, nagyobb reklám mellett új pályázatot írunk ki."

Bozóki András megnevezte az Operaház főigazgató pályázat javaslattevő bizottságának tagjait, Dávid Tamás közgazdász, Fáy Miklós zenekritikus, Gregor József magánénekes, Hamar Zsolt karmester, a Pannon Filharmonikusok vezetője, Horváth Ádám rendező, Kovács Géza a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója, László Géza az Antenna Hungária vezérigazgatója. A bizottság munkájában konzultató jelleggel vesz részt: Peskó Zoltán a Liszaboni Operaház főzeneigazgatója. A Magyar Állami Operaház Szakszervezi Bizottságát Rotter Oszkár, a Közalkalmazotti Tanácsot Rátz István képviseli a grémiumban. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részéről pedig Schneider Márta helyettes államtitkár és Sebők Marcell főtanácsadó vesz részt. Újságírói kérdésre, hogy miért nem külföldi szaktekintélyekből áll össze a bizottság, a miniszter az idő sürgetésével és tecnkikai problémákkal magyarázta. Arra a kérdésre, hogy miért nevez ki javaslattételi bizottságot, ha azután a tagok véleményétől eltérő döntést hoz, Bozóki András azt válaszolta, fontosnak tartja, hogy legyen ilyen testület, de minden véleményt fenntartással kell kezelni, mert sokszor függetlennek tartott művészekről kiderül, hogy lobbisták.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Lenyűgöző és groteszk életképeken elevenedik meg a szocializmus Budapestje

Ezernyolcszáz fotó került fel a Fortepan archívumába, amiket Kereki Sándor fotós, újságíró készített a hatvan-hetvenes években. Nézze meg galériánkat!
Vizuál

Stork Natasa: „Eddig három olyan nemzetközi díjat kaptam, amit postán küldtek el”

Szerdán kezdetét vette a 71. Berlinale a European Shooting Stars 2021 Kick Off rendezvénnyel, amely azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa az adott év legtehetségesebb fiatal színészeit és színésznőit a filmvilág nagyjainak. Köztük van Stork Natasa is, aki budapesti otthonában ülve fogadja három napot át a világsajtót és a legnevesebb casting ügynökségeket.
Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Vizuál

Meryl Streep nyáron visszatér a Broadwayre

A kulisszák mögé enged betekintést legújabb filmjében Meryl Streep, aki Places, please-el a Broadway előtt is tiszteleg – írja a Deadline.
Plusz

Megújult az Art is Business honlapja

Második születésnapját ünnepli az Art is Business, az évfordulóra teljesen új megjelenést kapott a magazin honlapja, amelyen a jövőben rendszeresen olvashatunk híreket a forprofit szektor és a művészet világából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Klasszikus hír

Időkapszulát helyeztek el a Magyar Zene Házában

Befejező szakaszához ért a Liget Budapest projektben épülő Magyar Zene Háza kivitelezése, ebből az alkalomból pénteken az utókornak szánt üzenetekkel teli időkapszulát helyeztek el a decemberben megnyíló épület padlóburkolata alá.
Klasszikus hír

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Klasszikus ajánló

Virtuóz fiatalokkal ad koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Online koncertet ad a Liszt Ferenc Kamarazenekar február 26-án. A szólisták közül a legfiatalabb 11 éves, mindannyiukat számos díjjal ismerték már el, és van köztük, aki a világhírű Carnegie Hallban is fellépett.
Klasszikus ajánló

Feltörekvő magyar karmester a Müpa színpadán

A közelmúltban rangos karmesterversenyt nyert Hontvári Gábor, aki most a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli február 25-én a Müpában. Az online esemény igazi zenei csemegének ígérkezik.