Klasszikus

Foki Dániel nyerte a Fidelio.hu közönségdíját

2014.12.15. 15:59
Ajánlom
A Fidelio.hu olvasóinak Facebook szavazatai alapján, a fiatal énekes tehetség Foki Dániel kapja a 2015. december 31-ig szóló egymillió forint értékű médiatámogatást.

Foki Dániel 552 lájkot kapott az olvasóktól, míg a második helyezett Boros Misi lett 273 szavazattal, aki egyébként a zsűri értékelése alapján a kicsik kategóriájának győztese lett. A nagyok mezőnyében Gyöngyösi Ivett, a tinik közül Lugosi Dániel Ali, nyerte a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok december 12-i döntőjét.

A korcsoportgyőztesek egy-egy fellépést nyertek a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, valamint elkészíthetik első saját lemezüket is. A zsűri különdíját elnyerő Demeniv Mihály a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban léphet fel.   Csaknem kétezer hangszeres és énekes fiatal jelentkezett a tehetségkutató első évadjába. A péntek esti adásban a három korcsoportból már csak kilencen léptek színpadra, hogy megküzdjenek a győzelemért.

A nagyok közül Gyöngyösi Ivett zongorista, Foki Dániel énekes és Demeniv Mihály harmonikás, a tinik közül Tóth Bettina hárfás, Lugosi Dániel Ali klarinétos és Sándor Zoltán hegedűs, míg a kicsik közül Boros Misi zongorista, Szauer Bianka hárfás és Kiss Zoltán hegedűs versengett korcsoportjában az első helyezésért. A döntő korcsoportgyőztesei még egyszer színpadra állnak majd, hogy megküzdjenek a Virtuózok "abszolút fődíjasának" címéért, a december 19-ei élő adásban (fináléban) azonban már a nézők szavazatai döntenek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Francia operaritkaság és történelmi oratórium is szerepel a Nemzeti Filharmonikusok jövő évi műsorában

Évadot hirdetett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar, a 2026/27-es szezonban négy koncertből álló operabérletet hirdetnek és felköszöntik Kovács János karmestert hetvenötödik születésnapján.
Klasszikus ajánló

Májustól ismét nemzetközi kiválóságokkal vár a Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál

Az esemény művészeti vezetője Mészáros Zsolt Máté. A május 3. és július 1. között zajló, mostanra már nemzetközi szinten is meghatározó fesztivál valamennyi koncertje ingyenesen látogatható.
Klasszikus ajánló

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Klasszikus ajánló

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.