Honnan indult a fesztivál gondolata?
Baráti Kristóf: Régóta foglalkoztat bennünket, hogy a magyar hegedűs hagyomány – amely egyébként a nemzetközi zenei életben is meghatározó – nincs igazán jelen a köztudatban. Ezért gondoltuk azt, hogy egy fesztivál kiváló fórum lehetne arra, hogy ezt az örökséget tudatosan ápoljuk és megmutassuk.
Mi adja ennek a hagyománynak az alapját?
Kondorosi Karolina: Olyan meghatározó mesterek örökségéről beszélünk, mint Joachim József, Auer Lipót, Hubay Jenő, vagy Flesch Károly. Az ő tanítványaik kivétel nélkül kiváló hegedűművészek, akik a huszadik század meghatározó egyéniségei voltak.
Az ő munkásságuk a mai napig hatással van arra, ahogyan a hegedűről gondolkodunk.
Szinte minden ma élő jelentős hegedűs visszavezethető hozzájuk.
Lehet egyáltalán egységes „magyar hegedűiskoláról” beszélni?
KK: Ez egy nagyon izgalmas kérdés, a doktori kutatásomban ezzel foglalkozom. Ahhoz, hogy megértsük, létezik-e ilyen iskola, először azt kell tisztázni, mit értünk iskola alatt. A nagy mesterek – például Auer – nem egyetlen módszert követtek. Auer azt vallotta, az a módszere, hogy nincs módszere – tanításának lényege az volt, hogy minden növendékhez egyénileg közelített.
Hogyan épülne fel a fesztivál programja?
KK: Az elképzelésünk az, hogy minden évnek lesz egy kiemelt hegedűművésze, akinek művészete és pedagógiai hatása köré szerveződnek majd a koncertek, előadások, kerekasztal-beszélgetések, melyek mellett mesterkurzust is tervezünk.
BK: Ez azért is fontos, mert így egy világos vezérfonal mentén lehet gondolkodni. Egyetlen művész köré rengeteg kapcsolódási pont építhető: a tanítványai, a repertoárja és a történeti kontextus. Így a közönség nemcsak hallja, hanem összefüggéseiben is megértheti ezt a zenetörténeti örökséget.
Miben lenne más ez a fesztivál a már létező zenei eseményekhez képest?
BK: Talán az egyik legfontosabb különbség, hogy
nem elsősorban a kamarazene állna a középpontban, hanem maga a hegedű. Ezt szeretnénk a zászlónkra tűzni, a fesztivál neve, Violinissimo! is ezt tükrözi.
A legtöbb fesztivál kamarazenei fókusszal működik, ez természetesen nagyon fontos és értékes. Mi viszont azt éreztük, hogy a hegedű mint hangszer, illetve a hegedűs társadalom kevésbé szerveződik közösséggé. Szeretnénk, hogy legyen egy közös tér, ahol a művészek találkozhatnak, inspirálhatják egymást.
Mennyire lenne képviselve a múlt, és mennyire a jelen?
BK: Mindkettő megjelenik a fesztiválon. Fontos, hogy bemutassuk ezt az örökséget, és az is lényeges, hogy közvetlen kapcsolatba hozzuk a mai művészekkel. Kortárs reflexiókat, más művészeti ágakat, előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket is ezzel a céllal integrálnánk a fesztiválba.
Milyen szerepe lehet a fesztiválnak a fiatal zenészek életében?
KK: A mai zenei világban nagyon erős a hibák kerülésére való törekvés, pedig a közönség valójában nem a perfekcionizmusra, hanem az adott zenei pillanat hiteles, igaz közvetítésére kíváncsi. Ezért úgy gondolom, hogy az elmélyült munka mellett az is fontos, hogy a fiatalok ne legyenek túl szigorúak magukkal.
BK: Azt szeretnénk megmutatni, hogy a zenei interpretáció nem pusztán technikai feladat, hanem élő, alkotói folyamat. Minden nagy pedagógus működése túlmutat módszertani vagy akár zenei kérdések megoldásán; elsősorban látásmódot, szellemiséget és művészi értékrendet adtak tovább.
Mit adhat ez a fesztivál a közönségnek?
KK: Egyfajta közelséget a múlt és a jelen hegedűművészeivel. Azt, hogy a művészek nem elérhetetlen figurák, hanem emberek, akik ugyanúgy megélik a saját kihívásaikat, mint bárki más.
BK: Úgy érzem, hogy
ennek a fesztiválnak az élményéhez az is hozzátartozik, hogy a művészek közvetlenül vonhatják be a közönséget az alkotás és az interpretáció kialakulásának szépségébe.
Ez különösen izgalmas, ha a múltat felidézve vizsgáljuk a mai előadói látásmódot.
Mikor találkozhatunk a Violinissimo! fesztivállal?
BK: A tervek szerint 2027 nyarán, Budapesten. Meggyőződésünk, hogy a hegedűművészet magyar hagyománya kimeríthetetlen forrása lesz fesztiválunknak, illetve inspiráló lesz a magyar, illetve a nemzetközi zenei világ számára.
Az interjú a Juhász Előddel, 2026. március 16-án folytatott beszélgetés alapján készült.
Fejléckép: Baráti Kristóf és Kondorosi Karolina (fotó: Muray Gábor)
hírlevél
