Klasszikus

Földöntúli hullámokon – a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertje

2022.03.10. 14:25
Ajánlom
A tenger és a természeti képek állnak a Rádiózenekar március 16-i, zeneakadémiai koncertjének a középpontjában, melynek jegybevételét jótékony célra ajánlják fel a szervezők.

A tenger mindig is rabul ejtette az embert végtelenségével, a benne viaskodó természeti erőkkel.

Mégis más-mást jelent az óriási víztömeg az abban Isten lenyűgöző művét szemlélő, vallásos embernek, a potenciális ellenséget látó halásznak, és annak is, aki csupán gyönyörködni akar a vizek játékában.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenyén a természet és különösen a tenger különböző arcait ismerhetjük meg, a 19. századtól a kortárs zenéig húzódó programban.

Elsőként Britten operája, a Peter Grimes négy tengeri közjátéka csendül fel, mely hajnalban, reggel, holdfényben és viharban jeleníti meg a végtelen vizeket. Liszt Ferenc Két legendája a komponista nevét viselő két szent csodáit jeleníti meg: Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak és Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár. A harmadik zenemű is Assisi Szent Ferenc alakjára épít, Orbán György Cantico di Frate Sole című alkotása a Naphimnusz szövegére készült.

A záródarab a zenetörténet egy igazi slágerdarabja, Debussy A tenger című három szimfonikus vázlata az impresszionista zene egyik legragyogóbb példája,

mely szinte festőien tárja a hallgató elé vizek és napsugarak játékát. A koncert énekes szólistája Bátori Éva, a karmester Vajda Gergely lesz.

A szervezők a koncert teljes jegybevételét felajánlják a Híd Kárpátaljáért program részére, az ukrán menekültek megsegítésére. Jegyvásárlás az alábbi linken érhető el.

Dohnányi-bérlet 4.
március 16. 19:30, Zeneakadémia

Britten: Négy tengeri közjáték a Peter Grimesból, Op. 33a
Liszt: Két legenda, S. 354
Orbán György: Cantico di Frate Sole (Assisi Szent Ferenc Naphimnusza)
Debussy: A tenger, L. 109

Közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Bátori Éva (szoprán)
Vezényel: Vajda Gergely

Fejléckép: Vajda Gergely (fotó: Szalóky Béla)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.