Klasszikus

Földvári Napok a Duna-parton

2005.06.21. 00:00
Ajánlom
Az idén a Művészetek Palotájában „vendégeskedő” Földvári Napok péntek esti hangversenyén Peskó Zoltán vezényelte a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. A legnagyobb érdeklődés minden bizonnyal Kurtág György új művének, a hegedűre, brácsára és zenekarra írt … concertanté…-nak magyarországi premierjét előzte meg. A magánszólamokat a 2003-as ősbemutató szólistái, egyben a darab címzettjei, Hiromi Kikuchi és Ken Hakii játszották.

Kurtág kompozíciója előtt azonban idősebb pályatársa, Szőllősy András 1972-ben írt alkotása, a Trasfigurazioni hangzott el. Nagy várakozással tekintettem a darab elé, amelyet eddig csak hírből ismertem. Az életmű egyik sarokköveként számontartott Trasfigurazionit felépítésének szigorú logikájáért és érzelmi mélységeiért szokták méltatni az elemzők. A mű különleges népszerűségét (vagy legalábbis megbecsültségét) jelzi, hogy a nyolcvanas évek elején A hét zeneműve sorozat egyik műsorában a Trasfigurazioniról hangzott el rádióelőadás. Elismerve a darab erényeit és szépségeit, bevallom, a vele való találkozás most nem tett rám különösebben mély benyomást.

Kurtág „kettősversenyével” kapcsolatban is voltak pozitív előítéleteim. Ezek egyrészt az egy évtizeddel korábbi zenekari művel, a Sztélével kapcsolatos tapasztalataimon, másrészt Farkas Zoltánnak a Muzsika 2003 decemberi számában a … concertanté…-ról megjelent elemző méltatásán alapultak. Hogy a kompozíció megítélésétől ezúttal mégis el kell tekintenem, annak az az oka, hogy a zenekar feletti pódiumülések egyikére kaptam jegyet. Ez Szőllősy darabjának hallgatása közben kifejezetten hasznosnak bizonyult, hiszen testközelből figyelhettem meg Peskó Zoltán energikus, ugyanakkor célratörő és kifejező karmesteri mozdulatait. Kurtág alkotásának teljes értékű befogadását azonban lehetetlenné tette, hogy a szólistákat csak hátulról láthattam-hallhattam. Annyi mindenesetre számomra is kiderült, hogy a … concertante… varázslatosan hangszerelt alkotás. A szólisták teljesítményét csupán abból tudom megítélni, hogy a mű elhangzását követően a színpadra siető zeneszerző őszinte örömmel és lelkesedéssel gratulált nekik.

A szünet után A csodálatos mandarin hangzott el: nem a hangversenyeken szokásos szvit-változat, hanem a pantomim teljes zenéje. Az előadásról csak annyi mondandóm van, hogy életem talán legnagyszerűbb Mandarinját hallottam péntek este (immár a földszintről). Nincs értelme ezt vagy azt a szólamot kiemelni: a Nemzeti Filharmonikusok tagjai mind fölényes biztonsággal és lehengerlően játszottak. A karmester legvégül meg sem hajolt, csak felállította a zenekart és kiment a pódiumról. Joggal ünnepeltette őket.

(2005. június 17. 20:00 Nemzeti Hangversenyterem; A Földvári Napok „vendégjátéka” a Művészetek Palotájában; Szőllősy: Trasfigurazioni; Kurtág: … concertante…, op. 42; Bartók: A csodálatos mandarin, op. 19; km.: Hiromi Kikuchi (hegedű), Ken Hakii (brácsa), Nemzeti Filharmonikus Zenekar; vez.: Peskó Zoltán)

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Venczel Vera

A Jászai Mari-díjas színművész idén márciusban töltötte be 75. életévét. Több mint ötven éven át volt a Vígszínház tagja, halálának hírét színháza tette közzé.
Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Az ítélet harsonái – emlékezés Verdi gyászmiséjével

Halottak napjához közeledve Verdi nagyszabású gyászmiséjét, a Requiemet adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar a Müpában, a fiatal olasz karmester, Giacomo Sagripanti vezényletével.
Klasszikus videó

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.