Klasszikus

Folytatódik az Óbudai Danubia Zenekar sorozata

2017.02.20. 17:55
Ajánlom
Játsszon a Fidelióval és legyen ott március 30-án 19:30-tól a Zeneakadémián az Óbudai Danubia Zenekar Otthon vagyunk című sorozatának harmadik koncertjén.

Az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője, Hámori Máté arra törekszik, hogy a műfajok összekapcsolásával új utakat találjon a hallgatók felé, és ezzel felerősítse a zenében már amúgy is meglévő üzenetet. Az Otthon vagyunk sorozatban elhangzó zeneműveket Hámori Máté magyar költők ismert versei köré fűzte fel. És ezzel tulajdonképpen a húszas-harmincas évek hagyományába kapaszkodott. Azokban az években ugyanis a Zeneakadémia nagyterme közösségi helyszín, központi irodalmi helyszín volt, hiszen a Nyugatosok felolvasó esteket tartottak ott. Az Óbudai Danubia Zenekar ehhez a hagyományhoz nyúl vissza, segítségül hívva néhány kiváló színművészt, akik a koncertek elején elmondják azt a verset, ami köré az adott este zenei programja felépül. Olyan koncertműsorokról van tehát szó, amelyek tartalmilag és hangulatilag kapcsolódnak az elhangzó ikonikus magyar költeményhez.

Megerősödik-megsokszorozódik így az üzenet, és a sokak számára nehéznek tartott klasszikus művekkel könnyebben azonosulhatunk. Egyúttal felmutathatjuk, hogy zene és irodalom egy tőről fakadnak, hiszen mindkettő viszonylag feszes formai keretek között próbálja érzékeltetni az elmondhatatlant.

Az Óbudai Danubia Zenekar következő koncertje március 30-án lesz a Zeneakadémián.

Europa 510

Europa 510

Műsor:

Bartók: A csodálatos mandarin

Dohnányi: Konzertstück

Bruckner: IV. szimfónia

Közreműködik: Fenyő László, cselló

Vezényel: Hamar Zsolt

A február 27-én 12:00-ig helyesen válaszolók közül két szerencsés a Fidelio vendégeként ellátogathat a március 30-án 19:30-tól kezdődő koncertre, a Zeneakadémiára. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.