„A Zeneakadémia az a hely, ahol beakad a zene.” – így fogalmazott egy hat éves kislány, összefoglalva ezzel nem csak az intézmény, hanem az épület lényegét is. Már a tervezésekor is a legfontosabb alapelv az volt, hogy ne csak egy egyetemi épületet vagy hangversenytermet hozzanak létre, hanem egy olyan helyet, ahol otthon érezhetik magukat a diákok, tanárok, művészek, a közönség, egy olyan teret, amelynek összes termét, folyosóját zene járja át. A Zeneakadémia központi épületéül szolgáló Liszt Ferenc téri zenepalota valóban nemcsak műemlék, de valóságos műalkotás, saját mitológiai ihletésű ikonográfiai programmal.
Zeneakadémia - Nagyterem (Fotó/Forrás: Marjai Judit)
Míg a homlokzatot és az előcsarnokokat a mámoros, féktelen szórakozás istene, Dionüszosz uralja, az épület legbelsejében Apollón, a fennkölt zene istenének szentélye áll. A szecessziós zenepalota kisebbik terme eredetileg az opera tanszak igényei szerint épült meg, és színpadi kamaraopera-előadásokra is alkalmas volt. Az 1960-as évekre azonban a helyhiánnyal küszködő intézmény vezetősége radikális döntést hozott: a zenekari árok és a süllyesztő felszámolásával a könyvtárat bővítették, a tizenhét méter magas zsinórpadlás födémekkel történő elosztásával két új tantermet alakítottak ki, a hátsószínpad helyére pedig az épület stílusától idegen, terebélyes hangvető szerkezetet építettek be. Az eredeti kamaraopera-termi infrastruktúrát a 2011-ben megkezdődött rekonstrukciós projekt keretében állították vissza, 2013 óta Solti György nevét viseli.
Többek közt e termekről, valamint az előcsarnokok festményeiről, mozaikjairól, Zsolnay ornamentikájáról, szecessziós ablakairól, rejtett zugairól, titkos gömbjeiről, s a 2013-as rekonstrukciós projektről tudhat meg többet a látogató, aki egy minikoncert részese is lehet a X-es tanteremben.
hírlevél
