Klasszikus

Fonogram-klasszikusok

2010.02.12. 12:04
Ajánlom
Idén első alkalommal került be a Fonogram - Magyar Zenei Díj kategóriái közé a klasszikus és a kortárs zene négy másik, új kategória mellett. A tizennyolcadik alkalommal átadott elismerések alapvetően a könnyőzene képviselőit célozzák.

Az év klasszikus zenei albuma a Bartók Új Sorozat 10. lemeze lett, amelyen gyermek- és női karok hallhatók a Cantemus Gyerekkórus és a Pro Musica Leánykar előadásában, Szabó Dénes vezényletével. A díjat Kocsis Zoltán adta át a szerda esti gálán. Az év hazai kortárs komolyzenei albuma a SC.ART Jól temperált univerzum című lemeze lett. Az együttes tagjai: ifj. Kurtág György, Lengyelfi Miklós és Márton András. A díjat Geiger György trombitaművész adta át. 

A Fonogram díjat (Arany Zsiráf díj néven) a Magyar hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) közgyűlése 1992 szeptemberében hozta létre. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram - Magyar Zenei Díjra változott. A könnyűzenei kategóriákban a bolti eladások, illetve a zenei újságírókból, producerekből, zenekereskedelmi szakemberekből, stb. álló széles körű szakmai jelölőbizottság szavazatai alapján kialakult 5-5 (holtverseny esetén 6) jelölt közül választja ki az esemény napján az egyes kategóriák győzteseit a 13 tagú Fonogram Bizottság.

A komoly- és népzenei kategóriákban az öttagú Fonogram Komolyzenei és Népzenei Bizottság dönt, melynek tagjai Devich János - gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, dr. Halmos Béla - autentikus népzenei előadóművész, zeneszerző, kutató, Popa Péter - brácsaművész, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége főtitkára, Szirányi János - zeneművész, zenei szerkesztő, a Bartók Béla Emlékház igazgatója és Victor Máté - zeneszerző, előadóművész, zenei szerkesztő, a Magyar Zenei Tanács elnöke volt.

www.fonogram.hu

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Vizuál

Véletlenül nyertek két díjat: amerikai és norvég premierjén is elismerték Lakos Nóra filmjét

Lakos Nóra családi filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet az elmúlt héten két elismerést is bezsebelt: az alkotás a Tumbleweeds Filmfesztiválon tartott amerikai premieren közönségdíjat, míg Norvégiában a legjobb európai egész estés gyerekfilm díját nyerte el.
Jazz/World

„A saját élményeimet akartam zenébe önteni” – Dresch Mihály közelgő koncertjéről

Mindhárom zenekara, a Dresch Quartet, a Dresch Alternativ Quartet és a Dresch Vonós Quartet is fellép a Kossuth-díjas jazzszafonművész május 14-i koncertjén az Eiffel Műhelyházban, aki a JazzFest Budapest podcastjának vendége volt.
Vizuál

Időutazásra invitál a Néprajzi Múzeum

Kalandozás a londoni világkiállítás elveszettnek hitt fotói körül: a Néprajzi Múzeum Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítása kapcsán emlékezetes programnapot tervez a múzeumok világnapja alkalmából.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Orgona, csembaló, kamarazene – kezdődik a 17. Budavári Bach Fesztivál

Korhű hangszereken, köztük a Budavári Evangélikus Templom csodálatos orgonáján hallgathatja meg a közönség Johann Sebastian Bach műveit a május 15. és június 1. között tartott ingyenes koncerteken.
Klasszikus ajánló

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Klasszikus ajánló

Thomas Quasthoff is fellép jövőre a Zeneakadémián

Meghirdette őszi programját a Zeneakadémia, a világhírű basszbariton jazzkoncertje mellett a budapesti közönségnek tavaly nagy sikerrel bemutatkozott brazil férfiszoprán, Bruno de Sá fellépése is szerepel a programban.
Klasszikus ajánló

Újabb nyolcvan év kezdetén – meghirdette 2025/26-os évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A MÁV Szimfonikus Zenekar fennállásának eddigi nyolcvan éve alatt számos sikert aratott itthon és a világ számos pontján, és a 2025. szeptemberben induló új évadban is pompás együttműködések és felemelő hangversenyek tanúi lehet a közönség.
Klasszikus hír

„Ez a döntés megkérdőjelezi a kultúrafinanszírozás hitelességét” – Rácz Zoltán nyílt levele az Anima Musicae ellehetetlenülése kapcsán

A Kossuth- és Liszt-díjas művész Hankó Balázs kulturális miniszternek küldött nyílt levelet, amelyben kifogásolja a minisztérium döntését a kamarazenekarnak ítélt állami támogatás jelentős csökkenése miatt.