Klasszikus

„Fontos, hogy a torta finom legyen”

2003.11.25. 00:00
Ajánlom
A Miskolci Gyermekkórház javára rendezik meg az idei Mikulás-napi Ünnepi Koncertet a Zeneakadémia Nagytermében december 5-én este fél nyolckor.

Tavaly a Piacer’Canto párizsi kórus tízéves születésnapjára szervezett ünnepi, jótékonysági koncertet Philippe de Chalendar Magyarországon élő francia karmester és felesége, Petro Kinga. A felhívás olyan sok embert és szervezetet aktivizált, hogy végül kicsinek bizonyult a Kálvin téri református templom, és sokan nem jutottak be. Ekkora siker láttán döntöttek úgy, hogy minden Mikulás-napon rendeznek egy hasonló koncertet. Az idén a Nemzetközi Nőklub Outreach Countryside programja keretében egy speciális, az égési sérült gyerekek ellátására szolgáló homokágyra gyűjtenek. Megvásárlásához a gyártó kétmillió forintos kedvezménye után is 5,5 millió forintra van szükség.

– Nagyon fontos, hogy a társadalom tegyen valamit a művészetért, de ugyanennyire fontos, hogy a művészet is segítse a társadalmat – vallja Philippe de Chalendar. – A társadalomban pedig a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak. Egy beteg gyerek hátrányban van egészséges társaihoz képest, ezért mindent meg kell tennünk, hogy az esélyegyenlőség ne csak szép szólam legyen.

A karmester úgy gondolja, hogy a karácsony előtti időszak, a Mikulás-nap a legalkalmasabb arra, hogy felhívják az emberek figyelmét egy-egy gyermekközpontú karitatív célra. Ilyenkor az emberek ünnepi hangulatban vannak, amelyet a koncerten is igyekeznek megőrizni, sőt fokozni. Műsoron mindig az ünnephez illő Mozart- és Haydn-darabok szerepelnek a Harmónia Kamarazenekar előadásában, akik mellett az idén Horgas Eszter fuvolaművész lép fel. Philippe de Chalendar szerint elengedhetetlen, hogy a műsor, az előadás valóban színvonalas legyen. Mint fogalmaz: fontos, hogy a torta finom legyen, mert ha nem az, mindenki a rossz tortára fog emlékezni, és nem az egyébként jól sikerült ünnepségre. A koncert ünnepi hangulatához mindenesetre a csokoládét osztogató Mikulások is hozzájárulnak majd. A belépés ingyenes, a műsor után krampuszok gyűjtik össze az adományokat.

A teremben körülbelül ezerkétszázan férnek el, ám aki nem jut be, de segíteni szeretne, megteheti: a koncertek szervezésére alapítványt hoznak létre, amely egész évben várja majd az adományokat (www.yton.hu/mikulaskoncert). A mostani koncert sikeres megrendezéséhez további anyagi segítségre van szükség, ezért örömmel veszik újabb szponzorok jelentkezését.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Jazz/World

Zeneművet írt a „napalmos lánynak”, most végre élőben is előadhatta neki

1972-ben járta be a világot a vietnámi háború legsokkolóbb fotója, amin gyerekek menekülnek a bombázás elől. Tiszteletükre Hannibal Lokumbe még 1973-ban szvitet komponált, amit most élőben is előadhatott a képen meztelenül szereplő lánynak, Kim Phuc Phan Thi-nek.
Klasszikus

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Vizuál

Megfilmesítik a Mester és Margaritát

Bulgakov regényének mozis változatát A nagy Gatsby-t is rendező Baz Luhrmann forgatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Martha Argerich nem mondta le, hálistennek

A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjén az argentin zongoraművésznő ragyogó Beethoven-zongoraversennyel mutatta meg, hogy nem lehet megunni egy darabot akkor sem, ha 70 éve játssza.
Klasszikus interjú

Szüts Apor: „A tökéletességet nem lehet, és nem is kell elérni”

Szüts Apor számára korán jött az ismertség a komolyzene világában. Több interjúban is beszélt eddigi munkásságáról, most viszont a belső munkafolyamatokról és szemléletmódjáról tudhatunk meg részleteket, amelyekről talán a lámpalázzal vagy maximalizmussal küzdő fiatal zenészek is szívesen olvasnának. Így került szóba a fejlődés, az önkritika vagy a tökéletesség nemlétének témája is.
Klasszikus hír

Kecskés D. Balázs Istvánffy Benedek-díjat kapott

A fiatal zeneszerző Három románc című alkotása nyerte el a Magyar Zeneszerzők Egyesületének díját.
Klasszikus fidelio klasszik

Rost Andrea a Fidelio Klasszik vendége

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása december 14-én lesz hallható a 92.1-en, benne interjú Elek Ányossal, ifj. Harangozó Gyulával és Rost Andreával.