Klasszikus

„Fontos, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez” – Beszélgetés Dinyés Somával

2021.12.06. 09:40
Ajánlom
December 16-án családjával ad koncertet az Óbudai Társaskörben Dinyés Soma, akit régizenei munkásságáról és karnagyi tevékenységéről is sokan ismernek. A művész a koncert kiinduló ötlete mellett az utánpótlás-nevelés kérdéseiről és a kóruséneklés fontosságáról is mesélt

Dinyés Soma a Zeneakadémia karvezetés szakán végzett, majd DLA fokozatot szerzett zeneelméletből, később posztdoktori ösztöndíj keretében kutatott a J. S. Bachot megelőző lipcsei Tamás-kántorok kéziratban fennmaradt műveiről. Barokk szakértőként rendszeresen dolgozik többek közt a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal és az Anima Musicae Kamarazenekarral. 2007 óta tagja a pozsonyi Solamente Naturali kamarazenekarnak, akikkel rendszeresen koncertezik Európa-szerte. 2019-től a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezető karnagya. S mindezek mellett most családi zenekarával, a Dinyés Family Consorttal készül adventi koncertre.

Kezdjük a lényeggel, december 16-án lép fel az Óbudai Társaskörben a Dinyés Family Consort. Hogyan lett zenekar a családból?

Édesapámhoz kötődik a családi zenekar megalakulása. Bár festőművész volt, imádott zenélni, Beatles-számokat játszottak a barátaival. Dobolt és gitározott, de nagyon szerette a klasszikus zenét is, ha festett, például Mozart zongoraszonátáit hallgatta, vagy Paganini Caprice-okat, így aztán mi is. Később öcsémmel együtt zenészek lettünk (Dinyés Dániel, a szerk.) és ő lelkes amatőrként imádott velünk muzsikálni. Feleségeink is zenészek – és

volt, hogy családi összejövetelek alkalmával apukám a sógornőmmel, Kolonits Klárival adott elő duettet.

Nagy boldogsággal töltötte el, hogy Klári vele énekel. Halálának első évfordulóján kiállítás nyílt a tiszteletére, és ekkor hoztuk létre a családi zenekart, hogy a megnyitón játszhassunk az ő emlékére. 2016-ban a gyerekek még elég kicsik voltak, Máté fiam mindössze kilencéves, a nagyobbak 11, 15, a lányom 20. Mindnyájan több hangszeren játszanak, de Gergő és Máté foglalkozik legkomolyabban a hangszeres játékkal. Máté a hegedű és a zongora mellett pár éve kitalálta, hogy cimbalmozni is szeretne. 

És azonnal vettetek neki egy hangszert?

Hát ez nagyon jó sztori. Szászné Réger Judit, Budapest egyik legjobb hegedűtanára oktatja, és a zenesuliban az ő termével szemben van a cimbalomterem. Átmentünk Kriszti nénihez, Máté elkezdett hozzá is járni, és amikor komolyabbra fordult a dolog, Kriszti néni megemlítette, hogy az édesapjánál van egy hangszer, amit kölcsön tudna adni, de hát messze van, a szállítás is bonyodalmas és drága. Aztán ahogy folyt a szó, kiderült, hogy édesapja, Pista bácsi éppen velünk szemben lakik. A három fiúval szépen átsétáltunk egy nap, és átvittük a cimbalmot magunkhoz. Folytatva a sort:

Gergő csellózik, zongorázik, orgonál, Marci, bár azóta már az Óbudai Egyetemre jár, jól hegedült, és nagyon jól énekel, ahogyan a lányom is

– aki ugyancsak zongorázik és könnyűzenei produkciókban lép fel. Így aztán összeállt a mi együttesünk, melyben én is több hangszeren játszom, a billentyűs hangszereken túl a gamba lett az én hangszerem.  Erre a felállásra több zenei formációt tudtam kitalálni – évek óta sok régizenei együttesben játszom, a darabválogatás nem volt egy ördöglakat. Az évek során továbbfejlesztettük a repertoárunkat, s bár nem minden gyerekem készül profi zenésznek, nagy kedvvel játszunk együtt akár külföldi koncertek alkalmával is.

DinyesConsort_2-151615.jpg

Dinyés Family Consort (Fotó/Forrás: Stefan Schweigert / Óbudai Társaskör)

A karácsonyi műsor-összeállítás hogyan alakult?

Schütz Karácsonyi Oratóriumát még nem adtuk elő koncerten. A „pandémiás” karácsonykor felvettük, de mindenképpen az volt a cél, hogy ezt a darabot egészben, élőben eljátszhassuk. A koncert első felében a kezdeti repertoárunkból mutatunk be darabokat, és Vivaldi két hegedűre írott concertóját is eljátsszuk, és a feleségemet, Szili Gabriellát is kísérjük, egy barokk kantátát énekel majd. Jó kis műsorral készülünk, de izgalommal várom, remélem, nem szól közbe a járványhelyzet.

Nagyon érdekes művészi attitűd a tiéd. Kvalitásos zenész vagy, de az egész pályádat úgy alakítottad, hogy nem magadat helyezed a reflektorfénybe, inkább másokat fogsz össze és vezetsz a siker felé.

Érdekes ez. Vannak kollégák, akik azért dolgoznak, hogy a zene által híresek legyenek, mások azért, hogy a szakmájuk által sok pénzt keressenek – én a zenét szeretem és nem ezeket. Engem a pénz csak addig érdekel, hogy meg tudjak élni belőle, nekem a hobbim és a szabadidőm is a zene, nem vágyom arra, hogy az Atlanti-óceánnál nyaraljak hónapokig.

A cél inkább minél többet zenélni – ez engem is felemel, és a hallgatót is. Én nem emberek mögé, inkább melléjük állok, hogy együtt hozzunk létre valamit.

Talán ez a tanári attitűd, ha másnak lesz sikere általam, annak én ugyanúgy örülök, ha nem jobban. A gyermekkarral is ezt élem meg, ha megszólal egy koncert. A gyerekekkel megszerettetni, megértetni valamit, igazi közösségi élmény. 

A szűk környezetemben ismerek pályaelhagyó és kiégett zenepedagógust is. Tapasztalod a környezetedben, hogy demotiválódnak a zenetanárok?

Nehéz kérdés. Tény, hogy amióta az eszemet tudom, itthon nincsenek megbecsülve a zenepedagógusok. Ciki, hogy bármerre jártam Németországban, csak azt láttam, hogy egy zenetanár tehetősen élhet a fizetéséből. Van egy furulyás ismerősöm Svájcban, aki vett magának egy nagyon jó csembalót, csak azért, hogy ha jön hozzá valaki próbálni, akkor legyen otthon hangszer. A furulyatanári fizetéséből. Eszméletlen nagy különbségek vannak a világban a tekintetben, hogyan honorálják ezt a munkát. Meg tudom érteni, ha valaki itt beleun ebbe, ugyanakkor fájó, mert a tanárnak épp az a feladata, hogy lelkesítsen.

Ha egy pedagógus nem lelkes, akkor a növendéke sem lesz az – és fordítva ugyanez igaz, ezek egymást gerjesztő folyamatok.

Reményt az nyújt, hogy ez egy hivatás. Az semmiképp nem jó, ha valaki azért lesz zenetanár, mert nem jött össze neki a szólistakarrier. Az embert persze ezer pályamódosításra készteti az élet – rugalmasnak kell lennünk. Az én sztorim sem úgy indult, hogy tizenötévesen kitaláltam, hogy a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagya szeretnék lenni. 

Hanem? 

Későn kezdtem szolfézst tanulni, csak az utolsó két évben lettem B tagozatos, és amikor közöltem a tanárommal, hogy szeretnék felvételizni, a szívéhez kapott. Zeneszerzés szakon végeztem, de akkor egy ideje már orgonáltam is – erre a két szakra adtam be első körben a felvételimet a Zeneakadémiára. És a mai napig hálás vagyok Avar Zsuzsának, az akkori szolfézstanáromnak, aki azt tanácsolta, hogy a két bizonytalan szak mellett célozzam meg a szolfézs szakot is. Végül csak oda vettek fel, és sosem bántam meg, sokkal többféle tantárgy által a zenének sokkal átfogóbb világába vezetett az út. 

Ekkor még nagy kultusza volt az elméleti szaknak és a kóruskultúrának is. Ehhez képest hogy áll ma a helyzet? 

Siralmas. Akkoriban még 14-20 fő volt a csoportlétszám, akikből szolfézs- és énektanárok lehettek, a tanszék kórusát is mi adtuk ki. Most egy-két fő tanul évfolyamonként az Akadémián, idegen kórusokkal kell diplomázniuk, vizsgázniuk. Ahol most ülünk, a Marczibányi téri Kodály Iskolában, kilenc énektanár dolgozik, és mindegyikük azt mondja, hogy nem látja az utánpótlást.

Ki fogja továbbvinni a Kodály-módszert?

Húsz évig a Bartók Konziban tanítottam, öt évig a gyakorlati tanítást is vezettem, és a végére elfogytak a gyakorlatra érkező növendékek. Tizenöt év múlva nem lesznek énektanárok. 

Csodálatos hangvételű beszélgetésbe bonyolódtunk – akkor ejtsünk néhány szót a kóruskultúráról is. A nyolcvanas években még egy sima vidéki általános iskolának is rang és dicsőség volt jól szerepelni a seregszemléken, és elképesztően felkészült énektanárok dolgoztak, akik értékelhető produkciókat hoztak össze átlagos gyerekekkel. 

Ez az iskola egy utolsó vára ennek a kultúrának – két kórus működik, az egyik a Magyar Rádió Gyermekkórusa, a másik a Marczibányi téri Kodály Iskola Kórusa, és mindkettő első osztályú gyermekkar. Ilyet már csak elvétve találni. Én ezt onnan eredeztetem, hogy

a kórusmozgalom hőskorában gombamód szaporodtak az amatőr énekkarok, a gyárakban a férfikarok, az embereknek ez volt az esti foglalatosság, a közösségi élmény.

Vitték a saját borukat, iszogattak a próbák után-előtt-közben, aztán amikor bejött az autó, akkor már kevesebben jártak, utána a gyárakból és TSZ-ekből sok kis munkahely lett, a közösségek felbomlottak, és ezzel a kórus, amely a közösséget szolgálta, szintén felbomlott. Akadémistaként a Monteverdi Kórusba sokat jártam, akkoriban tele volt amatőrökkel, akik imádtak énekelni. Idővel az embereknek fontosabbak lettek a tévésorozatok, az én korosztályomat már elkapta a számítógépes őrület, annyira kinyílt a világ – amit ugye pozitív előjellel említenek minden más kontextusban – a kórusoknak ez pont a kárára vált. Ma az emberek veszekedőműsorokat néznek a tévében zenélés helyett...

Próbáltam zoomra terelni a mai találkozónkat a vírushelyzet miatt, amire te konkrétan azt válaszoltad, hogy utálod a zoomot. 

Igen. Én a lemezfelvételeket is utálom. Rengeteg művésznek az a keresetkiegészítése, hogy elmegy stúdiózni, filmzenéket vesznek fel, taktjel a fülükben, számomra ez robot üzemmód, katasztrófa.

Az előadó-művészet lényege az élő hatás, amikor az ember tud improvizálni, és a jelenlét, amikor valami többletet mutathatunk a színpadon ahhoz képest, amit otthon begyakoroltunk.

Én a gyerekekkel sem úgy dolgozom, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, hogy betanulunk valamit, és a koncerten is ugyanaz történik. Ez számomra nem zenélés, hanem idomítás. Nálam kicsit lazább a hangulat, mint általában a gyerekkórusokban – nem mondom, néha nehezebb is mederben tartani, viszont a koncerten az ember erre a nyitottságra tud alapozni. Ha ez koncentrációval párosul, akkor olyasmit tudunk létrehozni, amit vasfegyelemmel és szigorúsággal képtelenség volna.

Ha jó az emberi kapcsolatom azokkal, akiknek vezényelek, akkor tisztelik a vezetőt, és szívesen énekelnek.

De ha valaki folyton csak lehordja a gyerekeket, azzal a gyerekeknek a munka nem poén. Nehéz megtalálni a középutat, hogy ne legyen anarchia, ugyanakkor ne is legyen olyan a mi munkánk, mint akármilyen óra, amit a gyerekek esetleg nem szeretnek. Kardélen táncolok, de hát erről szól az élet.

DinyesConsort_1-151615.jpg

Dinyés Family Consort (Fotó/Forrás: Stefan Schweigert / Óbudai Társaskör)

Ezelőtt is dolgoztál már gyerekkarral? 

Még soha. Ugrin Gábor tanár úr hagyományozta rám a Fővárosi Énekkart még zeneakadémista koromban, kodályi nagy múlt, ez a kórus mutatta be a Budavári Te Deumot, stb.

Ám mire én odaértem, eltűntek a fiatalok, és hiába vittem oda szólamvezetőket, frissítettem, az énekkar professzionális volta elült, szabadidős kórussá avanzsált.

Aztán megalapítottam az Ars Longa Kamarazenekart és Kórust, régizenére specializálódtunk, de mivel nem tudtam megélhetést biztosítani, a tagokat szép lassan beszipkázták a hivatásos együttesek. A farkastörvények így működnek. Ezután Magyarország összes zenekarában megfordultam mint barokk szakértő, mindenféle projekteket vezettem, a Fesztiválzenekarral a mai napig dolgozom. Fischer Iván nagyon tudatosan építkezik, szeretné, ha a zenekari tagok pontosan tisztában lennének a barokk játékmóddal. Éveken át barokk kamaraprodukciókon keresztül fejlesztettük a stílusismeretet azért, hogy amikor most például Monteverdi operáit színre viszi, az alapvető dolgokkal már ne kelljen foglalkoznia.

Hallottam már olyat elismert szólóhangszeres művésztől, hogy nincs is olyan, hogy régizene. 

Igen, megosztja a kérdés a zenésztársadalmat, például a zongoristák is előszeretettel játsszák Bach csembalóra írt műveit zongorán. Ha az ember elkezdi Bach műveit csembalón játszani, rájön, hogy más ujjrendet kell használni, más a billentés, és mások az eszközök, amelyekkel kifejezheti magát. Zongorán is megszólal, nem arról van szó, a baj inkább ott kezdődik, ha a zongorista tudatlanságból elítéli, lenézi a csembalót mint hangszert.

Az alaposságodat dicséri, amit ma láttam: korábban érkeztem, épp egy kislány volt nálad órán, s mint kiderült, az egyéni hangképzést te vezetted be a Gyermekkarnál. A zenén túl hagysz magadnak időt egyebekre?

Igen, pont a zenei elfoglaltságaimból fakadóan nagyon sok irodalmi alapmű kimaradt az életemből fiatalon, ezeket egy ideje előszeretettel pótolom. Rengeteg Jókait olvasok például. Most mondjuk felemészti az időmet a Gyerekkar, de

sokáig sokat utaztam, vonattal jöttem-mentem, és faltam a könyveket.

Pozsony és Budapest között rengeteget ingáztam, tagja voltam ott is egy együttesnek, volt, hogy a karácsonyi időszakban többet voltam Pozsonyban, mint itthon. Egyszer pedig egy drezdai út alkalmával olvastam ki a Quo vadist. Az igazi hobbim egyébként nem ez, hanem a természetjárás, imádunk Szlovákiába járni, lenyűgözőek a hegygerincek, nem beszélve arról, hogy nem olyan felkapott a térség, mint Ausztria, egyszerűen emberközeli. Nagyon jó tapasztalataim vannak a szlovákokkal is – minden mendemonda ellenére.

Szerintem az ember a másik embertől mindig azt kapja, amit ad. Igaz lehet ez a közönséggel való kapcsolatra is. 

Abszolút. Mostanában azt vettem észre, hogy azt szeretik, ha elvárások nélkül megyek ki a színpadra. Nem érdekel, hogy tudod-e, hogy mikor szabad tapsolni, hogy kell viselkedni. Mostanában szinte mindig mondok összekötő szövegeket is a koncerteken, amiért annyira hálásak, hogy utána odajönnek és köszönik, egyszerűen ki vannak éhezve a személyességre az emberek. Az is eltűnt már a nyolcvanas évekhez képest, hogy a nézők képben vannak, mi vár rájuk egy hangversenyen, ma már nem szeretnek készülni. 

Felöltözni sem. És azt vettem észre, hogy a régi eleganciát már az előadók is kezdik elhagyni, ami szerintem nem baj. 

Igen, lazábbá teszi a viszonyt. Jó barátom Sigrid T'Hooft, aki barokk gesztikával foglalkozik, és sokat beszélgettünk vele arról, hol romlott el ez az egész, hogy ma már nem érzik, nem értik annyira az emberek ezt a mozgásstílust. Ő színháztörténész is, és azt mondja, hogy amikor bejön a negyedik fal (azaz a sötétített nézőtér), akkor egyszerűen elromlik az előadó és a közönség kapcsolata.

A barokkban a nézőtér sosem volt elsötétítve, ezáltal az előadó kapcsolatot tudott teremteni az ott ülőkkel.

Ezért jönnek vissza a lazább ruhák, hogy ismét kapcsolódjunk. Ugyanez volt a polgári zenélésben, amikor felfedezték Schubert zsenialitását, köré gyűltek az emberek, puncsot ittak, lehetett vele beszélgetni, talpalávalót játszott. Ma, ha Schubert zenéjét pódiumra emeljük, a távolabb ülő hallgatóság már nem ugyanazt éli át. Ezért tartom fontosnak, hogy ismét közel kerüljünk a közönséghez. Kisebb térben. Például Óbudán.

Társasköri karácsony a Dinyés családdal

Helyszín: Óbudai Társaskör
Időpont: december 16. 19:00

Fejléckép: Dinyés Family Consort (fotó/forrás: Stefan Schweigert / Óbudai Társaskör)

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” - Kemény István köszöntője az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóján

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény legújabb ékessége, a mintegy 12 ezer kötetet számláló új könyvtár január 24-től látogatható előzetes regisztráció után. Az avató ünnepségen személyes hangú beszédet mondott Kemény István író is, aki elsőként a Fidelio olvasóival osztotta meg írását.
Klasszikus

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Vizuál

Ingyenes animációs filmekkel készül a Nemzeti Filmintézet a magyar kultúra napjára

Az ünnepi válogatásban olyan legendás alkotások is szerepelnek, mint Dargay Attila Lúdas Matyija, de különleges rövidfilmek is láthatóak lesznek a FILMIO kínálatában.
Színház

Tragikusan fiatalon elhunyt Mokány Csaba színművész

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező adta hírül a Komáromi Jókai Színház facebook oldala. "Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!" - búcsúznak tőle kollégái.
Klasszikus

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.
Klasszikus ajánló

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.
Klasszikus hír

A kóruséneklés legnagyobbjait díjazta a KÓTA a magyar kultúra napján

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége tizennégy kategóriában díjazta azokat a karnagyokat, tanárokat és zongorakísérőket, akik munkájukkal segítik a hazai kóruséletet.
Klasszikus hír

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Klasszikus interjú

Otthon a zenében – Ismerd meg Borsos Kata hegedűművésznőt!

Ki gondolná, hogy a finom vonású, fiatal hegedűművésznő idejét a doktori képzés és három gyermek tölti ki? A Zeneakadémia fiatal tehetségeit bemutató portrésorozatunk első részében Borsos Katával ismerkedhet meg a közönség, akinek DLA zárókoncertjére január 25-én kerül sor a Solti Teremben.