Klasszikus

Főzeneigazgatói és főigazgatói siker

2007.01.27. 00:00
Ajánlom
A napokban tért haza három koncertből álló, nagysikerű francia-luxemburgi turnéjáról a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Párizsban, a francia főváros legrangosabb hangversenytermében, a Salle Pleyelben szokatlan vastapssal és ovációval fogadta a házat zsúfolásig megtöltő közönség Kocsis Zoltánt és együttesét.

A Le Monde és a Libération a koncert napján egy-egy nagy cikkben harangozta be az eseményt. Párizs után ugyanezzel a Liszt-Brahms-Bartók-Kodály műsorral lépett fel a zenekar Amiens-ben és a luxemburgi Filharmónia csodálatos akusztikájú új termében – mindkét helyen hasonlóképpen telt ház előtt, igen nagy sikerrel. A tekintélyes luxemburgi zenei magazin, a Pizzicato januári száma az együttes ottani vendégszereplése alkalmából másfél oldalas interjút közölt Kocsis Zoltánnal. Az NFZ főzeneigazgatója a zenekar hazatérte utáni napon vehette át Hiller István oktatási és kulturális minisztertől "A magyar kultúra követe" elismerő címet.

Éppen a zenekar turnéjával egy időben tartotta éves közgyűlését New Yorkban a Nemzetközi Társaság az Előadóművészetért (ISPA), ahol a tíztagú igazgatótanács egyhangúlag tagjává választotta Kovács Gézát, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatóját. A világ legrangosabb előadóművészeti intézményeit és meghatározó személyiségeit tömörítő szervezet hat évtizedes történetében először került a legfőbb döntéshozó testületbe közép-európai művészeti szakember.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.
Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.