„A 19-20. század fordulójának francia zenéjéhez középiskolás korom óta szorosan kötődöm, azóta szívesen hallgatom, játszom és tanítom Ravel és Debussy darabjait. Számomra nagy a különbség e két szerző között: Debussy színesebb, érzelmekben gazdagabb, Ravel szikárabb, de effektusokban hihetetlenül sokoldalú – mindkét mester zenéje rendkívül szerethető. Ravel egész ciklussal (Le tombeau de Couperin), Debussy pedig az Hommage à Rameau című művével tisztelgett a nagy francia barokk elődök emléke előtt, innen jött az ötlet, hogy egy este hangozzanak el a négy szerző alkotásai.”

Baranyay László (Fotó/Forrás: Benkő Sándor)

Baranyay László megközelítése valóban indokolt, hiszen Debussy és Ravel zeneszerzői munkásságának egyik legnyilvánvalóbb kapcsolódása a francia zene gyökereihez való visszanyúlás. Debussy egyetlen operájában, a Pelléas és Mélisandeban Lully és Rameau recitativo-stílusát igazította a francia nyelvhez, amellyel úttörőként alkotta meg a wagnerihez hasonló francia énekbeszédet. Kései alkotói korszakában a klasszikus formák felé fordult, így a régi mesterekhez hasonlóan hatos sorozatban tervezte megjelentetni kamaraszonátáit. Bár a tervezett művek közül csak egy készült el egészében, fennmaradt a tervezett hat szonáta fedőlapja, ezzel a régies aláírással: „Claude Debussy, a francia muzsikus”. Az Images első kötetében megjelent Hommage à Rameau című művét abban az időben komponálta, amikor Rameau – akinek zenéjében a „francia zene” kvintesszenciáját találta meg Debussy – Les Fêtes de Polymnie kottájának kiadásán dolgozott.

Debussyhez hasonlóan Ravel is kedvelte a klasszikus, vagy éppen régies formákat, így a Le tombeau de Couperin című művének címében is egy régi műfaj, a tombeau szerepel, amely annyit tesz: egy mű valaki emlékére. E két darab köré épül az hangverseny műsora, amelyen Couperin és Rameau beszédes című billentyűs kompozícióin túl elhangzik még Debussy Pour le Piano és L'Isle joyeuse című alkotása is. A 17. századi művek előadásával kapcsolatban összekötve a régmúltat, közelebbi múltat és a jelent Baranyay a következőket mondta: „Szokás ma történeti hűségre hivatkozni, de néhány kiváló zongoristát hallva – Horowitz, Scarlatti vagy Szokolov Couperin- és Rameau-tolmácsolásaira gondolok – nem hiszem, hogy az eredetileg csembalóra készült alkotások zongorán előadva veszítenének szépségükből, sőt!”

A nagy magyar zongoraművészek különleges iskolázottságú alakja, a hetven éves Baranyay László a Zeneakadémián több mint négy évtizede tanít. Művészete a Bartók-vonalat egyesíti a nagy orosz zongorista hagyományokkal, hiszen annál az Ungár Imrénél végzett, aki a Bartókot is tanító Thomán István növendéke volt; Baranyay Moszkvában eltöltött három tanulóéve alatt pedig a szintén legendás Heinrich Neuhaus fiánál tanult, de a 20. század számos más művészóriásánál tökéletesítette tudását, például Sebők Györgynél, Fischer Annie-nál, Mihály Andrásnál, Anda Gézánál.