Klasszikus

Franciaországban vendégszerepelt a Mindenki című film gyerekkórusa

2018.10.01. 10:40
Ajánlom
Nagy sikerrel lépett fel a franciaországi Senlisban a budapesti Bakács téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa. A Mindenki című Oscar-díjas kisfilmből, Deák Kristóf alkotásából ismert gyermekkart a Cziffra Alapítvány hívta meg hangversenyezni.

„Öröm volt látni, hogy Molnár Mónika vezényletével az együttes milyen hamar meghódította az alapítvány rendezvényeinek helyet adó Saint-Frambourg-kápolna közönségét” – mondta Havasi János.

A kórus magyar, francia, német és angol szerzők műveit adta elő szombat esti koncertjén, műsorukat hangszerszólóval és -trióval színesítették. Az est második felében közösen énekeltek a helyi iskola kórusával.

Mint Molnár Mónika elmondta, a film Oscar-díjának kihirdetése óta nyolcvan hazai és külföldi szereplésük volt. A filmvásznon látható kórusból már csak egy kislány tagja az együttesnek, de júniusban ő is ballagni fog.

A magyar diákok öt napot töltenek a vendéglátó családoknál a Párizshoz közeli Senlisban. Házigazdáik gazdag programmal, sok kirándulással teszik emlékezetessé franciaországi napjaikat.

A Mindenki című kisfilm zárójelenetét itt nézheti meg.

Így reagált az Oscar-jelölésre a magyar rendező

Kapcsolódó

Így reagált az Oscar-jelölésre a magyar rendező

Az Oscar-jelölés már önmagában is óriási dolog, már ezzel is nyertünk - mondta Deák Kristóf, a Mindenki című kisjátékfilm forgatókönyvíró-rendezője, akinek alkotását a legjobb rövidfilm Oscar-díjára jelölte az amerikai filmakadémia.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Leszámolás a paraszti kultúrával – megnéztük az év egyik legszebb filmjét

A Parasztok című filmet látni olyan, mintha végigjárnánk egy hatalmas múzeumot, és hosszasan elidőznénk valamennyi műalkotás előtt – szellemileg megterhelő, mégis eksztatikus művészi élményt jelent.
Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Vizuál

Elhunyt Andresz Kati

A színházi munkái mellett szinkronszerepeiről is híres színésznőt, akinek különleges hangja számos filmet tett emlékezetessé, hatvannyolc éves korában érte a halál.
Klasszikus

Ragyogó sötétségem – beszélgetés Érdi Tamással

Érdi Tamás zongoraművész december 17-én a Benczúr Házban ad ünnepre hangoló koncertet, az Egész nap karácsony rendezvény záróakkordjaként.
Könyv

Vámos Miklós: Remek megragadása annak, mi is a szépirodalom

Vámos Miklós ebben a hónapban is megmondja, mit érdemes elolvasni. Állandó rovatában ezúttal Sasha Marianna Salzmann Az emberben legyen szép minden című kötetével foglalkozik.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.