Klasszikus

Francis Poulenc

2005.01.24. 00:00
Ajánlom
1899. január 7-én született Párizsban. Ötéves korában kezdett zongorázni tanulni, tizenhat éves korában Ricardo Vines növendéke lett. 1917-ben írta első kompozícióját, egy zongoradarabot; ebben az időben Satie hatott rá, majd később a Hatok csoportjának tagja lett.

A harmincas években főként vallásos műveket írt. 1935-ben a salzburgi ünnepi játékokon mint zongorakísérő tűnt fel Pierre Bernac baritonista mellett. Ettől kezdve az egész világon nagy sikerrel vendégszerepeltek. A második világháború alatt Poulenc az ellenállási mozgalomban szerzett jelentős érdemeket. Párizsban halt meg 64 éves korában, 1963. január 30-án.

Poulenc első zeneszerzői sikerét 18 éves korában írott Néger rapszódiájával aratta; 1919-ben komponált két dalciklusa (Le Bestiaige, Cocardes) szellemes iróniájával tűnik ki. A Hatok csoportjának tagjaként a villámgyors csattanókkal teletűzdelt, szatirikus, olykor szemtelen hangú zenék mesterének bizonyult. A harmincas években írt művei — azok is, amelyek nem vallásos kompozíciók — már komoly tartalmúak, mély érzelemvilág és expresszív líra hatja át őket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Klasszikus advent

Mozart átiratában hallható Händel Messiása

Az átirat Anger Ferenc rendezésében, Nádasdy Ádám új magyar fordításával csendül fel december 21-én az Erkel Színházban. A karácsonyi négy előadás szólistái Rácz Rita, Schöck Atala, Horváth István és Cser Krisztián, az Opera Zenekart és az Énekkart Kesselyák Gergely vezényli.
Klasszikus hír

Pozsonyi kórusversenyt nyert a Magnificat Leánykar

Kortárs és szakrális kategóriában is első helyezést ért el a Magnificat Leánykar egy pozsonyi kórusversenyen.
Klasszikus interjú

Liszt mindig forrófejű lázadó maradt – interjú Borbély Lászlóval

Liszt idős korában is forradalmár maradt, csak másért küzdött. Ez derül ki Borbély László új albumából, amelyen a mester kései műveit hallhatjuk. De a zongoraművésznek egy második lemeze is megjelent a napokban, ezen a Goldberg-variációkat találjuk.
Klasszikus gyász

Elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész

Életének 82. évében elhunyt Friedrich Ádám Liszt-díjas kürtművész - közölte hétfőn a Zeneakadémia.