Hegedűjéről, az 1711-es Lady Inchiquin-ről szólva a The Strad márciusi számában elmondja, hogy 2001-ben kapta meg a Berlini Filharmonikusok egyik muzsikusától, aki épp nyugdíjba ment. "Néhány éve már kerestem egy új hangszert magamnak - de ha egy Stradivarit szeretnél, meg kell találnod a számodra legmegfelelőbbet. Mindig is nagymúltú hangszereken játszottam, de egyik sem felelt meg annyira mint a Lady Inchiquin." Úgy érzi, ez a hegedű a teste részévé vált és sokat segít abban, hogy jobb muzsikus legyen. Véleménye szerint a kapcsolata a hegedűvel olyan, mint a kapcsolat férfi és nő között - mindkét fél megváltoztathatja a másikat. "Ez a hangszer újraírta a zenei elképzeléseimet és a játékmódomat - több új darabot is felvettem a repertoárba. Régen, amikor Brahms vagy Beethoven hegedűversenyeit játszottam, sokszor kellett a vonásokat variálnom, de a Lady Inchiquinnel az eredetieket tudom játszani." Nagyon gazdag hangzásról számol be és arról, hogy nincs szüksége több, nagyobb vibrátókra. "Ez olyan, mint a jó olasz konyha: ha megvannak a legjobb összetevők, nincs szükséged másra."
A Vicky Hancock által készített összeállításban a német hegedűs azt is elárulja, hogy számára nagyon fontos Carlos Kleiber német karmester személye. "Mióta meghalt, véleményem szerint nincs senki, aki a nyomába érhet. Ő volt korunk egyik legkarizmatikusabb és leghihetetlenebb muzsikusa. Először tizenegy évesen láttam őt vezényelni: az édesapám a Bayreuth-i Fesztivál Zenekarának csellistája volt és Wagner Trisztán és Izolda című operájának próbáját és előadását néztem meg. A későbbiekben is követtem a munkásságát, megvettem minden felvételt és videót, amit csak tudtam és elmentem minden koncertjére, amire lehetséges volt. Kleiber nagy karmester volt, mert képes volt arra, hogy a gesztusai révén a zene részévé váljon és ezt át is tudta adni a zenekarnak."
A sok-sok koncertezést, turnét a muzsikus kedvenc helyén, Capri szigetén piheni ki, ahol 1988-ban járt először nászútján. Azóta számtalanszor megfordult ott, mert nincs sok autó és körbe lehet járni a szigetet élvezve a napsütést és a friss, édes illatú levegőt. Bár sok turista fordul meg arrafelé, ők csak nappal lepik el a térséget, este hihetetlen csönd és béke honol a tájon. "Mesés látvány tárul a szem elé a Punta Tragara hotelből (mely a brit miniszterelnök Winston Churchill és az amerikai elnök Dwight Eisenhower lakhelye volt a II. világháború idején). A kilátás egészen rabul ejt: úgy érzed, mindig itt maradnál és soha nem mennél el innen."
Frank Peter Zimmermann 1965-ben született Duisburgban és már öt évesen elkezdett hegedülni, első nyilvános koncertjét pedig tíz évesen adta. Miután 1983-ban befejezte tanulmányait Valery Gradov, Saschko Gawriloff és Herman Krebbers-nél fellépett a legnagyobb zenekarok legtöbbjével és vendége volt Európa, az Egyesült Államok, Japán, Dél-Amerika és Ausztrália fesztiváljainak. Dolgozott többek között a Cleveland Zenekarral, a Pittsburgh-i Szimfonikus Zenekarral, a Philharmonia Zenekarral olyan dirigensek irányításával mint Franz Welser-Möst, Yuri Temirkanov, Leonard Slatkin, Bernard Haitink, Christoph Eschenbach és Eötvös Péter. Kamarapartnerei között Schiff András, Enrico Pace és Christian Zacharias is megtalálható. Az EMI Classics-nál számos felvételt készített például Berg, Beethoven, Mendelssohn, Mozart, Stravinsky és Csajkovszkij műveiből. 2001-ben rögzítette Ligeti Hegedűversenyét is a Reinbert de Leeuw vezényelte ASKO Ensemblével a Teldec Classics számára. A 2011/2012-es szezonban a New York-i Filharmonikusok vendégművésze (a zenekar zeneigazgatója, Alan Gilbert ezen a linken beszél a német hegedűsről).
Schumann: Hegedűverseny - részlet, km.: WDR Sinfonieorchester Köln, Frank Peter Zimmermann (hegedű), vez.: Jukka Pekka Saraste
hírlevél
