Az együttes első zeneigazgatója, Hans Rosbaud a romantikus és a kortárs alkotásokra fektette a hangsúlyt. Az Eliahu Inbalhoz fűződő korszakban (1974–1990) Schumann- és Brahms-ciklusok mellett számos világelső felvételt készített Bruckner-szimfóniák eredeti változataiból az együttes, amely akkoriban lett nemzetközileg jegyzett. 1990 és 1996 között Dimitrij Kitajenko orosz szerzők műveit tűzte előszeretettel műsorra, az amerikai Hugh Wolff pedig a zenekar rugalmasságának és stilisztikai sokoldalúságának a kialakításában szerzett érdemeket. Zeneigazgatósága alatt (1997–2006) építette be előadásaiba a historikus előadásmód vívmányait az együttes, amely most Haydn C-dúr szimfóniáját is korhű natúrtrombitákkal, natúrkürtökkel és üstdobokkal szólaltatja meg.

Az észt Paavo Järvi 2001 óta a Cincinnati Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója. 2006-tól tölti be ugyanezt a tisztet a Frankfurti Rádiózenekarnál, amelynek Monteverditől Stockhausenig terjedő repertoárjába észak-európai szerzők műveit is felvette. Amerikai együttesével készített nagyszerű lemezei alapján éppúgy jeles Bartók-interpretátornak mondható, mint a hatvanas években született hegedűsök egyik legkiválóbbja, a német Christian Tetzlaff. Rendkívül nyitott egyéniségként Beethoven, Brahms és Csajkovszkij versenyművei mellett Bartók, Berg, Ligeti és Sosztakovics concertóit is műsorán tartja, s nevéhez több kortárs mű ősbemutatója fűződik. Érdekesség, hogy korábbi Stradivariusánál jobban szereti jelenlegi mesterhangszerét, amelyet Peter Greiner épített 2002-ben.

A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

(2009. május 22. 19:30 Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Budapest) - A Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekara; km.: Christian Tetzlaff (hegedű); vez.: Paavo Järvi; Haydn: C-dúr "A medve" szimfónia, Hob. I:82; Bartók: Hegedűverseny; Brahms: I., c-moll szimfónia, op. 68)