A hetvennyolc esztendős, de lendületét máig frissen őrző művész a „Kamarazene Nagyteremre" sorozat második koncertje keretében lép fel a hosszú évekig tartó felújítást követően 2013. október 22-án újra megnyíló Zeneakadémia kivételes akusztikájú, kamarazenélésre különösen alkalmas Nagytermében. Frankl Péter számára természetesen egy cseppet sem ismeretlen közeg a Liszt Ferenc téri zenepalota, hiszen már szülei is e falak között tanultak, ő maga pedig hét éves korától járt a Zeneakadémiára, mint különleges tehetség. Diplomájának megszerzése után azonban hosszú távollétre kényszerült, 1972-ben térhetett csak vissza Magyarországra- és egyszersmind a Nagyterembe is. Erre a több mint negyven évvel ezelőtti koncertre így emlékezett vissza a kiváló pianista: „A tizennégy éves szünet után, 1972-ben adott zeneakadémiai koncertemet nem felejtem el soha. Úgy éreztem akkor, fejest ugrok a mélyvízbe. A régi tanáraim közül mindenki ott volt, a nézőtérről ismerős arcok tűntek elő, rengetegen jöttek el az egykori osztálytársaim, kollégáim, barátaim közül. Tele volt a pódium. Perceken át mozdulatlanul ültem, s nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy el tudjak kezdeni játszani. S ez a csend, ez a várakozás a mai napig emlékezetes marad számomra."Azóta a Zeneakadémia és más hazai koncerttermek állandó vendégeként sugallatos játékával rengetegszer kápráztatta el a közönséget, ezúttal pedig egyneműségében is nagyszerű Mozart-műsorral,remek partnerek társaságában lép pódiumra.
S hogy az egykori zeneakadémisták mennyire szívesen veszik újra birtokba a koncerttermet, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a november 25-ei est mindegyik fellépője a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója volt. A világhírű oktatási intézmény számára is nagy büszkeség ez, hiszen Frankl Péter zenésztársai sorában olyan nagyszerű muzsikusokat találunk, mint a Zeneakadémia Kamarazene Műhelyének vezetője, a karmesterként és hegedűművészként is tevékeny Keller András, a nemrégiben a Carnegie Hallban szólistaként debütált brácsaművész, Bársony Péter, vagy a számos nemzetközi versenygyőzelem mellett Junior Prima-díjjal is honorált csellista, Várdai István. És persze a varázslatos mozarti fúvós szólamok megszólaltatói is egytől egyig hangszerük legjobbjai: a zeneirodalom egymástól egészen távoli korszakait és stílusait is tökéletesen ismerő, fejkendős fagottostól, Lakatos Györgytől, a Nemzeti Filharmonikusok két szólamvezetőjén, az oboista Horváth Bélán és a klarinétos Szatmári Zsolton át a Budapesti Fesztiválzenekar kürtművészéig, a szólistaként is aktív Szőke Zoltánig.
A túlnyomórészt Esz-dúrban haladó programban ott szerepel például a zongorára, klarinétra és brácsára komponált trió, amelynek szokatlanul játékos melléknevét Mozart saját keze-írása magyarázza a kotta első oldalán, az alábbi keltezéssel: „Bécs, 1786. július 27. kuglizás közben".Frankl Péter és zenésztársai hangversenyének részletes programja a Fidelio.hu programkeresőjében ide kattintva található meg, s a linket követve internetes jegyvásárlásra is mód nyílik. Aki inkább személyesen váltana belépőket, a Libri könyvesboltokban, vagy a Zeneakadémia Koncertközpont ideiglenes jegyirodájában, az Írók Boltjában teheti meg.