Klasszikus

Fricsay Ferenc emléktáblát kapott Berlinben

2018.09.09. 12:45
Ajánlom
Szeptember 6-án avatták fel azt az emléktáblát Berlinben, amely Fricsay Ferenc magyar karmesterre emlékezik, aki 1948-52 között élt és dolgozott a német fővárosban.

A szeptember 6-i emléktábla avatáson, a Pücklerstraßén részt vett Thorsten Wöhlert kultúráért felelős államtitkár, Dietmar Schwarz, a berlini opera intendánsa, valamint Alexander Steinbeis, a Német Szimfonikus Zenekar (DSO) zeneigazgatója.

41006965_10156580607277394_1821298486939746304_n-115426.jpg

Fricsay Ferenc emléktáblája Berlinben (Fotó/Forrás: Deutsches Symphonie-Orchester Berlin / Facebook)

Fricsay Ferenc 1914-ben született, a Zeneakadémián Bartóktól, Kodálytól, Weinertől és Dohnányitól tanult, később a Szegedi Filharmonikus Egyesület karmesterévé nevezték ki. 1936-39 között operaelőadásokat dirigált a Szegedi Városi Színházban, de '44-től bujkálni kényszerült. A háború után rövid ideig Budapesten folytatta, de miután '47-ben nagy sikert aratott van Einem Danton halála című művével a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Berlinbe igazolt. A Deutsche Oper, illetve a RIAS Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett, miközben exkluzív lemezszerződést kötött a Deutsche Gramophone-nal. 1954-55-ben Amerikában, Houstonban vállalt állást, 1956-58 között Münchenben, életének utolsó évében pedig Berlinbe tért vissza. 1961-ben Bázelben halt meg.

Hangfelvételei máig etalonnak számítanak, sokan az övét tartják a legjobb Fidelio-felvételnek, de Mozart-operafelvételei és Bartók-felvételei is ragyogóak.

Itthon több emléktábla is őrzi a nevét. Egykori szegedi lakóházát bronz emkékplakett jelöli, a Szegedi Tudományegyetemen bronz mellszobra is található. 2014-ben a Nemzeti Filharmonikusok állított emléktáblát Budapesten, egykori, II. kerületi lakhelyén.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bonjour Paris! – a francia kultúra nagyjait idézi meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar budapesti koncertje

A Szegedi Szimfonikus Zenekar május 15-én a Zeneakadémián népszerű darabokkal és egy igazi különlegességgel tiszteleg Maurice Ravel 150. és Arvo Pärt 90. születésnapja előtt – ráadásul utóbbi szerző is egy emblematikus francia műalkotásnak szentelte alkotását.
Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.