Klasszikus

Függöny fel!

2015.08.18. 12:24
Ajánlom
Új felület, új gépház – és minden bizonnyal új hibák és javítanivalók is. De szerencsére a téma örök és céljaink változatlanok.

Papírunk van róla, hogy az átlagos Fidelio-látogató idősebb és magasabban képzett a hazai internezők átlagához képest, így tisztában vagyunk vele, hogy az Ön első reakciója valószínűleg a megdöbbenés lesz: kellett ez? Mi pedig teljes meggyőződéssel, kórusban válaszolunk: feltétlenül!

A Fidelio újjászületése nemhogy nagyon időszerű volt, de az időzítése is szinte tökéletes: pár nap híján tizenhárom éve, hogy a Zeneakadémia két pályaelhagyó zongoristája jóval több lelkesedéssel, mint tapasztalattal felfegyverkezve elindította a honlapot. Tizenhárom év pedig az informatika sportágában nagy idő – és bár igaz, hogy a felületet tekintve többször is megújultunk, a rendszer platformja, technológiája sok szempontból változatlan maradt.

Most viszont az ország talán legjobb webes felületére költözhettünk, amely nagyon hasonlít arra, amelyen pl. az Indexet is sokmillió ember olvassa. Ennek elsősorban azok a felhasználóink fognak örülni, akik mobileszközön olvasnak minket – ők a korábbi honlapot maximum a szemük és képernyőfelbontásuk tesztelésére használhatták: ha kivehetőek voltak a betűk, akkor nem csak a szemük volt rendkívül éles, de készülékük is a jobbak közül való volt. Az új Fidelio már reszponzív, azaz úgy alkalmazkodik a leglehetetlenebb felbontású kijelzőhöz is, mint egy tapasztalt muzsikus a soha nem látott karmester gesztusaihoz.

Több kép, látványosabb videók, nagyobb betűk – de ezzel együtt nálunk továbbra is az írott szó marad az elsődleges. A hamarosan kezdődő évadra pedig minden korábbinál ambiciózusabb tervekkel készülünk: ezzel is szeretnénk meghálálni, hogy idén eddig közel kétszer annyian olvastak minket, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A végére maradt, aminek az írás elején kellett volna állnia: köszönettel tartozunk az IndaLabs agytrösztjeinek és bitmestereinek, hogy ezen a kellemesen hűvös nyáron éjt-nappallá téve kalapálták a Fidelio kódjait, nem mellesleg rezzenéstelen arccal tűrték nemcsak a Fidelio sokgenerációs kódjából fakadó nehézségeket, de a mi legsokkolóbb ötleteinket, kéréseinket is. Őket csak azzal tudom biztatni, hogy nem fogytunk ki belőlük.

Önt pedig, kedves olvasó, arra szeretném kérni, hogy ne legyen velünk kíméletes, csupán türelmes: ha hibát talál, írja meg nekünk ide, viszont adjon nekünk egy kis időt, hogy kijavíthassuk. A fórum holnaptól már elérhető lesz, a regisztrációt és a hozzászólásokat kezelő modulokon is kell még pár napot dolgoznunk – de addig sem zavarja meg Önt senki és semmi az olvasás élményében. Programnyelvek jönnek, digitális eszközök mennek, ellenben Bach, Mozart, Shakespeare és Caravaggio örök. Mi pedig tudjuk, hogy Beethoven a latin hűség (fides) szó után adta Leonore álnevét és nevezte végül Fideliónak az egyetlen operáját – és igyekszünk ennek az üzenetnek nap, mint nap megfelelni. Ehhez kérjük hálás szívvel a továbbiakban is bizalmukat.

Zsoldos Dávid
főszerkesztő

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.
Klasszikus ajánló

Kodálytól az LGT-ig: zenés időutazásra csábítja a közönséget a Danubia Zenekar

A Benczúr Kertben ad koncertet a Danubia Zenekar. Az est során a klasszikus zeneművek és a kortárs szerzemények mellett mai popslágerek is felcsendülnek majd. Az együttes karmesterével, Hámori Mátéval beszélgettünk.