Klasszikus

Fúvószene tölti meg Paks és környékét

2021.08.18. 15:35
Ajánlom
Hatodik alkalommal rendezik meg Pakson és további hat településen a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált augusztus 21-29. között.

A nemzetközi hírnévnek örvendő, kiváló hivatásos és magas színvonalú műkedvelő együttesekben bővelkedő magyar fúvószene ünnepe a Kovács Zalán László által alapított fesztivál. Azé a fúvószenéé, amely a koncertélet zenei stílusai mellett hazánk népzenéjében, egyházi kultúrájában és a nemzeti műzenéjében is évszázados tradíciókat képez, valamint a mai jazz is a sajátjaként építkezik belőle.

A Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál a számos koncerten túl, hat tábornak, három versenynek, valamint kiállításoknak is helyet ad. A 2016-ban Paksról induló rendezvény, ma már a tolnai város környékének olyan kulturális fesztiválja, amelyen évente mintegy 10.000 hallgató és látogató vesz részt.

146-1-133704.jpeg

146-1-133704.jpeg (Fotó/Forrás: Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál)

A Nemzetközi Fúvós Napok Fesztiválon 2021-ben fellép többek között Harcsa Veronika jazz-énekes, Mészáros János Elek Csillag Születik-győztes énekes, Vásáry André énekes,

Bábel Klára hárfaművész, St. Martin, Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes, Anima Musicae Kamarazenekar, Budapest Saxophone Quartet, Police Big Band, Szolnoki Légierő Zenekar, Talamba Ütőegyüttes és természetesen a fesztivál igazgatója, Kovács Zalán László tubaművész. A külföldi fellépők Németországból, Ausztriából, Horvátországból, Luxemburgból, Törökországból, Japánból és az Egyesült Államokból érkeznek.

Helyszínek: Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Kalocsa, Madocsa, Paks, Tolna

Időpont: 2021. augusztus 21-29.

További információk a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál weboldalán elérhető. 

Fejléckép forrása: Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Színház

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Könyv

Görög istenek, nagyszájú rockerek és fausti alku – ezeket a könyveket olvasd áprilisban!

Beszélgetések az irodalomról, mitikus látomás a körfolyosóról, fausti történet a művészi megszállottságról, britpop-krónika, személyes vallomás, valamint egy ironikus-nyomozós kisregény – a közelmúlt megjelenéseiből és a közeljövő ígéretes könyveiből válogattunk.
Vizuál

Költészet és kegyetlenség – 15 sor film

„Clint Bentley filmje azt a nehéz ellentmondást stilizálja szép, emberi történetté, hogy annak a világnak, amely megannyi gyönyörűséget és boldogságot kínál, a halál szerves része.” 15 sor film.
Vizuál

KÉP-regény: Szétszéledt zsenik

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Mick Abrahams kapcsán azokról a zenészekről ír, akik ott álltak a siker kapujában, de végül hoppon maradtak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Magasztos zenei élmények a Concerto Budapesttel

Május 14-én az éteri hangzású modern kórusműtől Beethoven énekkart is szerepeltető monumentális 9. szimfóniájáig emelkedett hangulatú alkotások meghallgatására hívja a közönséget a Müpába a Kossuth-díjas Keller András vezette szimfonikus zenekar.
Klasszikus hír

Schiff András hamarosan ismét Budapesten koncertezik

A világhírű művész korábban politikai okokból hagyta el Magyarországot, most a kormányváltás hatására és a főpolgármester meghívására ismét hazalátogat, és nagyszabású koncertet tervez.
Klasszikus ajánló

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Klasszikus ajánló

Leonidasz Kavakosz lép fel a Cziffra Fesztiválon

Igazi szenzáció, hogy tíz év után újra hazánkban koncertezik Leonidasz Kavakosz: május 25-én a Cziffra Fesztivál keretében a muzsikus Enrico Pacéval ad koncertet.
Klasszikus hír

Ismét a Világom Alapítvány támogatására buzdítanak a zeneakadémisták

Az idei évben is folytatódik a Diplomázók a Világom Alapítványért című kezdeményezés, amelynek során a Zeneakadémia végzősei arra kérik diplomakoncertjeik közönségét, hogy egy koncertjegy árával támogassák az alapítványt.