Klasszikus

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

2024.10.04. 15:10
Ajánlom
Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, Liszt Ferenc oratórumában, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén. A művésszel fortékról és pianókról, egy híres férjről és arról is beszélgettünk, hogyan tér vissza előadás után a valóságba.

Énekelte már korábban Liszt Ferenc műveit?

Őszintén szólva, még nem. Persze sok Liszt-művet ismerek, de nem is gondoltam arra, hogy előadjam őket, mert a legtöbbjük nem az én repertoáromba tartozik. Izgalmas lesz mélyebben felfedezni a zenei világát.

Sokat énekel Wagner-szerepeket – a két komponista közötti hasonlóságok felől közelíti meg a Liszt-zenét?

Feltétlenül. Az az érdekes, hogy amikor Liszt ezt a művet írta, Wagner a vezérmotívum-technikáján dolgozott, és a Szent Erzsébet legendájában is fontos szerep jut az egész mű folyamán visszatérő motívumoknak. Ebből is látható, milyen mély barátság és szakmai kapcsolat fűzte össze a két szerzőt.

Az oratóriumban időnként nagyon éteri részek fejezik ki Erzsébet égi tisztaságát, aztán egyszer csak egészen drámai, wagneri pillanatok következnek.

Ez vokálisan nagy kihívást jelent, ilyen értelemben a Lohengrin Elzájára emlékeztet a szólam – a mű ősbemutatóját pedig éppen Liszt vezényelte. Amikor Erzsébetnek el kell búcsúznia férjétől, vagy később, amikor elhagyja a kastélyt, és a halálára készül, egészen tiszta, egyszerű énekszólamot írt neki a zeneszerző. Ellenben amikor a Zsófia őrgrófnéval való összetűzésére kerül sor, az olyan, mint az Elza-Ortrud-duett.

Ön ugyanakkor számos líraibb szerepet, sőt Mozart-operákat is énekel. Gondolom, ezek segítenek, hogy könnyedebben tudja megszólaltatni a pianókat és a finomabb pillanatokat.

Technikai értelemben mindig törekedni kell a minél természetesebb, egészséges énekmódra. Sokan azt gondolják, Wagner nagy hangot igényel, pedig nem az a lényeg, hogy az egész operában folyamatosan sikoltozzunk. Persze, időnként igen hangos a kíséret, de fontosabbak a felhangok és a fókuszáltság, hogy meglegyen a hangnak az a zengése, ami az egész zenekari szöveten képes keresztülhatolni. A Mozart-operák valóban segíthetnek, hogy a Wagner-szerepek fortéi után is képes legyek visszatérni az egészséges, karcsú hangon való éneklésre.

Gabriela_Scherer_c_HaraldHoffmann-150326.jpg

Gabriela Scherer (Fotó/Forrás: Harald Hoffmann / Liszt Ünnep)

Sokszor Wagnernél is épp a piano rész a legfontosabb.

Így van. Gyakran megkérdezik: „Te Wagner-hang vagy?” Mindig azt mondom, hogy olyan értelemben nem, hogy minél hangosabban próbálnék énekelni.

Persze, tudok hangos lenni, de kiabálni mindenki tud. Lényegesebb, hogy az ember képes legyen egészséges pianót megszólaltatni.

És Wagner teljesen tisztában volt vele, mit akar, mert a halk részeket időnként elég magasra írta, tehát akkor is jól hallatszik az énekes, ha nem ad rá több hangerőt. Visszakanyarodva Liszthez, ezek a pianók mindkét szerzőnél a szövegből, a történetből következnek. Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos.

Milyen érzés egy valós történelmi figurát megformálni?

Amikor megkaptam a szerepet, anyukám rögtön fellelkesült, és elmesélte, mennyire szereti Szent Erzsébet alakját. Ő ugyanis eredetileg apáca akart lenni, édesapám pedig pap, úgyhogy alaposan ismerik a szentek életét. De én is nagyon sokat olvastam Erzsébetről. Azért is érdekes számomra a története, mert most írtam alá a szerződést az első Tannhäuser-Erzsébetemre, akinek a megalkotásához az ő alakja szolgált mintául Wagner számára. Minden szerepnek nagyon alaposan utánanézek, mert szükségem van arra, hogy valamilyen kapcsolódási pontot találjak hozzájuk. A történelmi Szent Erzsébet egyes vonásai távol állnak tőlem, ilyen például a már-már brutális aszkétizmusa. Viszont nagyon közel érzem magamhoz a benne lévő tiszta szeretetet, különösen azt, amit a gyermekei iránt érzett, hiszen én is anya vagyok. Mindig azt mondta:

attól még nem akarom kevésbé szeretni Istent, mert férjnél vagyok, és nem akarom kevésbé szeretni a férjemet, mert Isten felé fordulok.

Vallásos emberként ezt magam is így gondolom.

Hol érzi magát otthonosabban, az operában vagy a koncertszínpadon?

Egyértelműen az operában, remélem, ezt senki nem veszi rossz néven. A színpadon el lehet merülni a karakterben, elfednek a jelmezek, és már szinte nem is ebben a világban vagy. A koncerten ellenben te magad állsz a közönség előtt, és úgy próbálsz közvetíteni nekik egy történetet. A saját lelked kerül felszínre. Dalokat eleve nem is énekeltem sokat, talán majd most egy kicsit többet fogok.

Említette a szerephez való kapcsolódási pontokat. Az a típus, aki minden karakterbe a saját személyiségét, érzéseit tölti bele, vagy inkább kaméleonként változik a különböző előadásokban?

Mindkettőre szükség lehet. Egy gyermekeit szerető, hívő anyát közel érzek magamhoz, de vannak olyan figurák, akik sokkal távolabb állnak tőlem. Idén nyáron Gutrunét énekeltem Bayreuthban, egy teljesen őrült felfogásban. (nevet) Ott azért nem mondtam volna, hogy ez én vagyok. De persze a saját személyiségünknek is több oldala van. Ilyenkor kihozhatom magamból mindazt, amit normális esetben, otthon nem tennék meg. Előfordul, hogy épp a karakter ad valami pluszt nekem. A berlini Don Giovanni-produkció Donna Elvirája domináns, határozott nő volt, amikor eljátszottam, egyfajta erőt kaptam tőle. Azt mondtam: akkor talán én is többet megmutathatok magamból. De vannak olyan szereplők is, akikkel teljesen azonosulni tudok, nem is kell játszanom. A Don Carlos Erzsébete például ilyen, a maga melankóliájával.

Gabriela_Scherer_Got_080724_105_hoch_CEnricoNawrath_web-150354.jpg

Gabriela Scherer Gutruneként a bayreuthi Ringben (Fotó/Forrás: Enrico Nawrath / Bayreuthi Ünnepi Játékok)

Szüksége van arra, hogy egy kicsit kívülről is nézze a karaktereket, ne váljon teljesen eggyé velük?

Ez jó gondolat, talán tényleg szükségem lenne rá. Általában teljesen elmerülök bennük, pedig néha vigyázni kell, hogy az ember ne kerüljön túlságosan közel hozzájuk. Elza vagy Erzsébet után nem is akarok újra önmagam lenni.

Hogyan lép ki előadás után a szerepből?

Ha az embernek gyerekei vannak, nincs sok választása, őket nem érdekli, mit csináltam a munkában, az anyai feladataimat akkor is el kell látnom. Amikor hazaérek, jönnek a kéréseikkel: „Anya, segíts ebben! Megcsinálhatnánk ezt vagy azt?” Ilyenkor érzem, hogy már vissza is tértem a normális életbe. Néha jobb volna még egy kicsit a darab világában maradni, de hát ez a valóság. Ahonnan csak tudok, igyekszem is az előadás után hazautazni, még Bayreuthból is hazajártam. A szakmának nem annyira a csillogás része vonz. Megcsinálom a dolgom, és hazatérek a családomhoz. Persze csodálatos érzés egy ilyen gyönyörű városban lenni, amilyen Budapest, ahol most járok először, egy szép hotelben lakni, mint ahol most is vagyunk, úgyhogy egy kicsit majd biztos öröm lesz előadás után elidőzni, miközben tele a lelkem szép zenékkel.

Az életrajza szerint már egészen kisgyerekként bejelentette a szüleinek, hogy operaénekes szeretne lenni. Mi volt az a nehézség vagy kihívás a pályája során, amire a legkevésbé számított?

Nem gondoltam volna, milyen kegyetlen ez az iparág.

Mindig is énekelni akartam, ebben egészen biztos voltam. Amikor a salzburgi Mozarteumban folytathattam a tanulmányaimat, úgy éreztem, egy álmom vált valóra. És már fiatalon sorra kaptam a felkéréseket, be sem fejeztem az iskolát, boldognak és sikeresnek éreztem magam. Aztán megszületett az első gyermekem, nagyon veszélyes, nehéz szüléssel, ami hatalmas traumát jelentett. Hirtelen úgy éreztem, nem tudok színpadra állni. Pedig vissza akartam térni, volt is előadásom a Bajor Állami Operában, de egy ilyen esemény fizikailag is kihat az emberre, és egyszerűen nem tudtam közönség elé lépni, és nagy szerepeket énekelni. Úgyhogy öt évre elhagytam a pályát. Közben persze tervezgettem a visszatérést, mert az éneklés továbbra is fontos volt nekem. Aztán amikor megtettem, jött a következő arculcsapás. Ma már bárki bármit írhat az interneten, és rögtön elindult a szóbeszéd, hogy biztos csak azért léphetek fel itt vagy ott, mert híres a férjem (Michael Volle bariton – a szerk.). Miközben ebből sosem származott hasznom, inkább csak nehézségem, volt, ahol ezért nem kértek belőlem. A szerepekért nekem is előéneklésekre kellett járnom, nem úgy történt a dolog, hogy bármit megkaptam volna a férjem miatt. És mindennek a teteje az volt, amikor ő tavaly kórházba került, és nagyon komoly egészségi problémákkal küzdött. Attól féltem, elveszítem. Akkor meg arról kezdtek beszélni, hogy mennyi mindent lemondott, biztos inkább csak szórakozni szeretne. Borzasztóan fájt, amikor ezt olvastam: itt van egy énekes, aki eltöltött harminc sikeres évet a pályán, és olyan emberek, akik semmit nem tudnak róla, egyetlen pillanat alatt ellene fordulnak. Azóta szerencsére már jobban van, újra színpadra tudott állni, most éppen Milánóban dolgozik. Mindemellett persze vannak fénypontok is a pályán, most decemberben például Paminát fogom énekelni, amire már nem is számítottam. Örömteli meglepetés volt, amikor felkértek rá.

der_fliegende_hollaender_15_foto_sandra_then-150446.jpg

Gabriela Scherer Sentaként, mellette a Hollandi szerepében Michael Volle (Fotó/Forrás: Sandra Then / Deutsche Oper am Rhein)

Hogyan közelíti meg a szerepet, amelyet általában nem ebben a pályaszakaszban, sok Wagner-előadás után kapnak meg az énekesek?

Eredetileg a Fidelio Leonoráját énekeltem volna, de lemondták a produkciót, és helyette ajánlották Paminát. Beszéltem róla az ügynökömmel, és azt mondtam: miért ne, mindig is nagyon szerettem A varázsfuvolát. Valószínűleg ez az utolsó lehetőség, hogy énekeljek benne. De most jó formában vagyok hozzá, nemrég csináltam Donna Elvirát is, gyakran vele és a Grófné dallamaival szoktam beénekelni. Gondoltam,

ez a szerep segíthet fiatalon és egészségesen tartani a hangomat.

Keményen dolgozunk is rajta a korrepetitorommal, hogy jól sikerüljön, és biztos vagyok benne, hogy sok örömet fog okozni. A klasszikus, Everding rendezte produkciót játsszuk, karácsonykor, úgyhogy igazi varázslat lesz.

A karrierjét mezzoszopránként kezdte. Megváltozott a hangja az évek során?

Azt gondolom, igazából mindig is szoprán voltam. De az ember eleinte követi a tanárai utasításait, énekli a javasolt műveket. Hamar rájöttem azonban, hogy sokkal jobban érzem magam az olyan szerepekben, mint Dorabella vagy a Komponista az Ariadné Naxoszban című operából, amelyek elég magasak. Inkább szoprán kettőnek gondoltam magam, semmint mezzónak. De szerződéseim voltak mezzoszoprán szerepekre, és amikor tele az ember naptára, nem tud ilyesmivel foglalkozni. Aztán amikor szüneteltettem a pályám, elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha visszatérek, a hozzám illő repertoárral szeretném tenni. És igazából semmit nem kellett változtatnom, talán egy kicsit levetnem a sötétséget, amit a mély hangoknál magamra erőltettem. De ez a kérdés összefügg az ember hangkarakterével is, és én mindig otthonosabban éreztem magam a magasabb fekvésben, mint a mélyben.

A szoprán hangra írott figurákat is közelebb érzi magához, mint a mezzókat?

Abszolút. Sosem szerettem a nadrágszerepeket, úgy éreztem, egy fiút nem tudok hitelesen megformálni. Persze Carmenre mondjuk kíváncsi lennék, és a Komponista szerepével is voltak jól sikerült, élvezetes előadásaim, mégis inkább Ariadné vagyok. Egyébként a kettőnek szinte azonos a hangfekvése, Ariadnénak még több is a mély hangja, de ő egy igazi női karakter, aki gazdag, telt hangon énekel, a mélységei pedig több sötétséget igényelnek.

Ennyi szép eredmény után mit gondol, mit jelent a siker? Fontos debütálásokat, mint például Bayreuthban énekelni, nagy szerepeket…?

Ha azért énekel valaki, mert sztár akar lenni, rossz úton jár.

Számomra az a fontos, hogy nagyszerű művészekkel dolgozhassak együtt. A múlt évadban sokszor volt rá lehetőségem, ami nagy örömet okozott, a Don Giovannit például Marc Minkowski vezényelte, akit diákkorom óta csodáltam, és minden felvételét megvettem. Féltem is tőle, hogy majd kidob a produkcióból, mert hát nem vagyok az a tipikus barokk hang, de csodálatos összhang volt köztünk már az első zenekari próbától kezdve. Olyan volt, mintha duetteznénk, mindketten folyamatosan figyeltünk a másikra, szinte beszélgettünk a zenén keresztül. Nagyon inspirál, ha izgalmas zenészekkel dolgozhatok. De ahogy a férjem esete kapcsán is kiderült, a siker semmit nem számít, mert ha beteg leszel vagy más problémád van, oda az egész. Persze, jó volt Bayreuthban fellépni, és a karmester, Simone Young egészen briliáns volt. Remek érzés úgy dolgozni, hogy egy kis helyen összegyűlnek a világ legnagyszerűbb énekesei, zenészei. De amikor mindenki elkezdett cseverészni, ki, hol, milyen szerepet fog legközelebb énekelni, és a sok szoprán kitárgyalta, hogy melyikük a legjobb, egyszerűen úgy éreztem, ez nem a való élet. Szeretem a munkám, de hálás vagyok, hogy utána hazamehetek a családomhoz, a gyerekeimhez.

Fejléckép: Gabriela Scherer (fotó/forrás: Gisela Schenker / Hilbert Artists Management)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Elhunyt Quincy Jones

A többszörös Grammy-, Tony- és Primetime Emmy-díjas amerikai zeneszerző, producer kilencvenegy éves korában hunyt el november 3-án éjszaka Los Angelesben, szerettei körében. Quincy Jones a 20. századi popkultúra egyik legmeghatározóbb alakja volt.
Színház

Elhunyt Forgács Gábor

A színész, humorista és szinkronszínész halálhírét lánya, Győrfi-Forgács Beáta tette közzé a közösségi oldalán. Forgács Gábor hetvenhat éves korában hunyt el november 4-én reggel.
Vizuál

KÉP-regény: Placebo-hatás

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Placebo együttes énekeséről, Brian Molkóról hozott egy felvételt 2001-ből, és arról ír, miért bánkódhat az, aki kimaradt az analóg korszakból. 
Klasszikus

José Cura számára személyes ügy a fogyatékkal élők támogatása

José Cura argentin tenor és karmester ellátogatott a Salva Vita Alapítvány budapesti központjába, hogy találkozzon a szervezet munkatársaival és speciális igényű ügyfeleivel. A világsztár december 3-án fellép a szervezet jótékonysági koncertjén is.
Tánc

Kallós Zoltán gyűjtéseiből készült koncerttel lép fel a Fonóban a Duna Művészegyüttes népi zenekara

A Duna Művészegyüttes zenekara, a Göncöl zenekar koncertje a kétszeres Kossuth-díjas erdélyi magyar néprajzkutató, Kallós Zoltán népzenei gyűjtéseiből válogat koncertjén, amely a Fonó Budai Zeneház színpadán november 29-én 19 órától lesz látható.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Lukács Miklós: „A szabad improvizációhoz különleges szenzitivitásra van szükség”

November 10-én a Concerto Budapest Magyar Kincsek Ünnepe fesztiválján 15:30-tól Ligeti Tíz darab fúvósötösre című művét szólaltatja meg a Ligeti Ensemble és a Cimbiózis Trió. A produkció kapcsán Lukács Miklóssal beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

José Cura számára személyes ügy a fogyatékkal élők támogatása

José Cura argentin tenor és karmester ellátogatott a Salva Vita Alapítvány budapesti központjába, hogy találkozzon a szervezet munkatársaival és speciális igényű ügyfeleivel. A világsztár december 3-án fellép a szervezet jótékonysági koncertjén is.
Klasszikus ajánló

Idén is kedvenc kávézóinkban hallgathatjuk a BFZ muzsikusait

November 9-én a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei ismét kilépnek a koncertteremből, és belemerülnek a budapesti éjszakába. Kivételes szombat estét ígér a zene éjszakája 2024-ben az érdeklődőnek!
Klasszikus gyász

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Benedek, a Zeneakadémia hallgatója

A fiatal tehetség halálhíréről az Egyetem tuba tanszéki csoportja számolt be. Szabó Benedek első albuma idén januárban jelent meg The Thousand-faced Construct címmel.
Klasszikus ajánló

A magyar zenei örökség nagyszerűségére hívja fel a figyelmet a Concerto Budapest

Felfedezés és újrafelfedezés, az értékek megtalálása a központi motívuma évről évre a Concerto Budapest Magyar Kincsek Ünnepe fesztiváljának, melynek programja a romantikától a kortárs zenéig vezet.