Klasszikus

Gamba moderno

2011.11.13. 17:00
Ajánlom
Két hangversenyből álló sorozat indul december 3-án, mely a viola da gamba kortárs zenében betöltött szerepét interaktív előadással és nyolc ősbemutatóval mutatja be.

Az első koncertet a Nyitott Műhelyben tartják, itt az érdeklődők műhelybeszélgetés keretében ismerkedhetnek meg a gamba Európába kerülésének és virágkorának rövid történetével, valamint a hangszer kortárs zenében való kiaknázásának lehetőségeivel. A beszélgetést koncert követi, mely némi változtatásokkal, a következő alkalom nyilvános főpróbáját is jelenti.

A következő hangversenyre másnap, december 4-én a FUGA Budapesti Építészeti Központban kerül sor. A koncertműsor különlegessége, hogy a koncerten elhangzó tíz műből nyolcat (Kurtág György három szólógambára írott darabját, Soós András korábbi darabjának gambára átírt változatát, valamint Sáry László, Tornyai Péter, Sztojanov Georgi és Váczi Dániel darabjait) elsőként hallgathatnak meg az érdeklődők. A kompozíciók döntő többségben ezen alkalomra íródtak és a viola da gambára írott kortárs repertoár bővülését hivatottak szolgálni.

Gamba moderno - a Viola da gamba kortárs szemmel I.

2011. december 3. - Nyitott Műhely

Nyilvános főpróbával egybekötött beszélgetés és nyilvános főpróba

Gamba moderno - a Viola da gamba kortárs szemmel II.

2011. december 4. - FUGA Budapesti Építészeti Központ

Km.: Kallai Nóra (viola da gamba), Bodrogi Éva (szoprán), Koltai Kata (gitár), Mali Emese (zongora), Rohmann Ditta (cselló), Szalai András (cimbalom)

Kurtág György: Kurtág György: ...gemiti, sospiri...(Hommage au professeur Joël Dehais) (magyarországi bemutató); Ombres (à Joël Dehais) - magyarországi bemutató

Sáry László: Triptichon

Váczi Dániel: Reticularis (ősbemutató)

Tornyai Péter: da camera (ősbemutató)

Soós András: Ave maris stella - hangszeres változat (ősbemutató)

Stollár Xénia: Chaconne d'Azur

Sztojanov Georgi: Gambakötet japán haikukra (ősbemutató)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Vizuál

Fotókiállítás nyílik a Magyarázat mindenre című film forgatásáról

A Képek, szavak című tárlaton különleges egységet képeznek a film forgatásán készült képek, valamint Reisz Gábor személyes, kézzel írt versei. A december 16-ig látogatható kiállítás valamennyi képe megvásárolható.
Színház

Dupla előadásokkal ünnepli utolsó karácsonyát a Kultúrbrigád az Átriumban

A Kultúrbrigád csapata utolsó átriumos decemberében sem pihen: karácsonyi hangulattal, forralt borral, finom süteményekkel és természetesen rengeteg izgalmas programmal, a nézők kedvenc előadásaival várja közönségét.
Színház

Háromszázadik alkalommal játszották Az utolsó órát a Rózsavölgyi Szalonban

December 3-án délután került sor a Rózsavölgyi Szalon Mark St. Germain darabjából készült produkció, Az utolsó óra jubileumi előadására: Jordán Tamás és Alföldi Róbert háromszázadik alkalommal álltak a közönség elé.
Jazz/World

Flavia Coelho napfényt hoz a szürke télbe

Brazíliában színpompás kulturális hatások érték, de végül Párizsban talált rá arra az egyedi zenei stílusra, amelyben jól megfér egymással a pop, a jazz, a rock, a funk és a tradicionális brazil műfajok.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Díjfelhívást tett közzé a Cziffra Fesztivál

A Cziffra György Fesztivál Balázs János művészeti vezető kezdeményezésére 2024 februárjában nyolcadik alkalommal adja át díjait Tehetség és Életműdíj kategóriában, valamint második alkalommal ítélik oda a Kreatív Művész díjat.
Klasszikus interjú

„Része vagyok egy nagyobb egésznek” – interjú Bucz Magorral

Immár tizenhat éve, hogy Junior Prima Díjjal jutalmazzák a fiatal tehetségek munkáját, az MVM Zrt. jóvoltából pedig jelentős anyagi támogatás és publicitás is jár az eszmei elismerés mellé. Ezúttal Bucz Magor zeneszerző mesél magáról.
Klasszikus hír

Cate Blanchett a Zeneakadémián járt

A világhírű színésznő nem először fordul meg az intézményben, nemrég azonban egy koncerten fedezhették fel a szemfülesek: Baráti Kristófot és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát hallgatta meg.
Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.